Tanár

Tanügyminiszter: Ha a tanároknál bevezetik, akkor a többi közalkalmazottnál is legyen...
Ciolacu nemrég azt mondta, a tanárok fizetését a diákok eredményei, és a kollégák, igazgatók visszajelzése alapján számolnák ki, David szerint erről még tárgyalni fognak.
Szexuális zaklatás gyanúja miatt helyeztek hatósági felügyelet alá egy vajdahunyadi tanárt
Az ügyészek szerint szexuális együttlétre tett ajánlatot 13 éves tanítványának.
Akárcsak Iohannis, Antonescu is 24 éve foglal egy tanári állást, a miniszter bejelentette, véget...
A törvény lehetővé teszi a közhivatalt betöltők számára, hogy tanári állásukat megőrizzék mandátumuk idejére, és jelenleg nincs időbeli korlátozás, amely ezt szabályozná.
Tanárhiánnyal küzd majdnem minden európai uniós ország, Románia is
Hiába kezdődik el Romániában már februárban a tanári állások szétosztása, a tanévkezdés előtti hetekre minden megyében sok a lefedetlenül maradt tanóra.
Forró aszfaltra térdepeltette diákjait egy tanár, mert rendetlenkedtek egy folklórversenyen
Kórusban kellett bocsánatot kérniük, miközben a forró aszfalton térdepeltek.
A gyerek (nem) számít?!?
Tanárok, színészek és diákok találtak egymásra a szatmárnémeti színház Interaktív című előadásán. Milyen kellene legyen a ma iskolája, mit tehetnek azért a diákok, hogy olyanná alakítsák – ehhez...
Elfogadta a kormány: két lépésben emelik a tanárok bérét 2024-ben
A kezdő tanárok fizetése egyelőre nem fogja elérni a bruttó átlagbért, ahogy azt a nyári tüntetések után ígérték.
Csíkszeredai sztártanár szexuális visszaéléseiről cikkezik az Átlátszó Erdély
Kulcsár Árpád azt göngyölítette fel, hogy Orbán Zsolt, a Márton Áron Főgimnázium tanára miként használta ki a diákjait 20 éven keresztül, akik közül a legfiatalabb 12 éves volt.
Késes támadás Franciaországban: egy tanár meghalt, két ember megsebesült
A csecsen származású támadót őrizetbe vették, a rendőrség szerint radikális iszlamistákhoz köthető.
A tanároknak a fele sem érte el a hetes átlagot a címzetesítési vizsgán
A szabályzat értelmében, a címzetes tanári állásokra pályázók csak hetes fölötti osztályzattal jogosultak korlátlan idejű munkaszerződések megkötésére.
Kövess minket Facebookon is!