A gyerek (nem) számít?!?

Amikor az Interaktív című előadáson a színpadra csöppensz, lehet furcsa érzés kap el, kinyílik a tér s hirtelen az otthonosnak tűnő színház a másik oldalról – a nagyszínpadról – ijesztővé és vakítóvá válik. (Most már tudom, mit jelent reflektorfénybe kerülni) Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez egy olyan interaktív előadás volt, amibe a nézőt is bevonták, pontosítok: „csak” az előadás címe „Interaktív”, s mivel a napokban diákbérletes előadásként játszották színészeink a szatmári deszkákon, a lelkes taps után beszélgetésre marasztaltuk a diákokat és tanárokat egyaránt.

Tanárként sokat beszélgetek a diákokkal az előadások kapcsán. Bevallom, ahol több órám van, jobban megoldható – ahol kevesebb, ott se hagyom ki. Az idei színházi évad során a 11D-s diákjaimmal beszélgettem a legtöbbet a színház világáról, még levelet is írtunk rendezőnek, színészeknek. Egyre jobb beszélgetések alakultak minden osztályban, bizony, nyitottak a diákok a színház világára, sok kérdés felmerült, s a korábbi cikkekre reflelktálva egyre több kolléga jelezte különböző iskolákból, hogy jó témaindítóként szolgál egy jó előadás.

Az előadás főszereplőjével, Nagy Csongorral is arra a következtetésre jutottunk az ősbemutató után, hogy erről nem csak érdemes, de kell is beszélni a gyerekekkel. Mondanom se kell, mennyire örültem, amikor Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója felkért, moderáljam a beszélgetéseket. Fontosnak tartja, hogy dialógusba kezdjünk a diákokkal és reméli (reméljük), lesz folytatás. Remek partnereket kaptam a beszélgetéshez, hisz a színészek és az igazgató mellé még csatlakozott Dr. Frigy Szabolcs, egyetemi oktató, a Hám János Római Katolikus Líceum tanára, iskolai tanácsadó, Fornvald Gréti, díszlettervező, valamit Sárándi Annamária, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanára, aki irodalmi és színházi berkekben is igencsak otthonosan mozog.

De vissza az origóhoz. 2023. december 20.: Interaktív, ősbemutató. Tavaly év végén Varga Lóránt kortárs drámaíró darabját Lendvai Zoltán rendező álmodta színpadra és a premierre maga a szerző is eljött. Mint az eddigi rendezéseinél, most is remek összmunka jellemezte a színészekkel való munkát, a színészek is kiemelték, hogy nagyon szerették a munkafolyamatot. Ennek gyümölcseként egy nagyon pörgős, sűrű (és nehéz, de egyben könnyed) szöveggel tűzdelt két órára ülhettünk be az Ács Alajos Stúdióba. Öt tanár, számtalan kérdés, aktuális problémák végeláthatatlan sora.

Az ősbemutatót követően elbeszélgettem az íróval az írásról, életről s megtudtam, hogy sok pedagógus ismerőse van, így szinte adta magát a téma, amiről az elmúlt hónapokban-években elég sokat olvashattunk a sajtóban: az oktatás jelene és jövője. Nem könnyű hivatás ez, sajnos kezd kiveszni az a fény, ami eddig éltette a pedagógusokat, állapítja meg az író. Azt is megtudom, hogy két nap intenzív írás elegendő egy hasonló drámához, természetesen megfelelő kutatómunkával a háttérben. Írónak lehet hogy kevés ez a másfél órás szöveg, de beismeri, színésznek biztos nem kevés. Valljuk be, ennyi idézetet, dialógust és monológot megjegyezni nem kis kihívás. De úgy látszik, színészeink szeretik a kihívásokat, mert remekül teljesítettek.

A stúdióból a héten kikerült az előadás a nagyszínpadra, és az elmúlt két nap, diákokkal és tanárokkal telt meg a nézőtér. Mivel már láttam a darabot, volt lehetőségem a szövegre, a színészi alakításra és a diákok/ tanárok reakciójára is figyelni. Bámulatos, ahogy hirtelen attól lesz interaktív egy előadás, hogy beszippant. Ez most is megtörtént. A közös zsigeri reakciók extra dinamikát adtak az előadásnak.

Megjelenik a pont és ellenpont: Feri, azaz Nagy Csongor, a „főgonosz” történelem tanár, aki hatalomra törne és Emma, a fiatal, okos és kedvelt matematika tanárt alakító Bogár Barbara, aki elutasítja azt a szép új (vagyis régi) világot, amit Feri megálmodna. Erős mondatok röpködnek a levegőben, igazi szellemi pingpongba kezdenek a szereplők; Feri mint egy vérbeli bábmester, mozgatja a szálakat, a fájó pontokra tapint és egymásnak ugrasztja a szereplőket.

Kiemelném Nagy Csongor alakítását, de bevallom, ha választanom kellene, hogy ki játszott a leghitelesebben, nem tudnék. Mindenki remekül hozzáidomult a szerepéhez és látható módon átélte – átérezte a történetet.

Méhes Kati remekül játszotta a szigorú, de szerethető idős tanárt, Olgát, aki szinte az életét adta az iskoláért. A vehemens reakciói, szabadszájúsága, őszintesége szinte kontrasztba kerül a régi elvekkel, de pont ettől válik emberivé és szerethetővé. Megállapítom, hogy a kereken ötven éve Szatmáron játszó Méhes Kati, a társulat örökös tagja, ismét nagyot alakított. Emelem poharam! – Vagyis kalapom.

Az igazgatót játszó Varga Sándor egy adott ponton megtörik a lelki terror nyomása alatt s ez annyira látványos, átérezhető, hogy a néző szimpátiáját is elnyeri. A sokak számára kedves tanár, aki minden diákban keresi az értéket, az a zenetanárnő/ kórusvezető, Rappert-Vencz Stella alakításában, aki odafigyel a gyerekekre, őszintén aggódik és nem zárna ki senkit. Érdekes, hogy a főszereplő, Feri, aki vele ellentétes karakter, pont benne látja a potenciális párt és be is hálózza a szeretetre és törődésre vágyó elvált tanárnőt, akinek, mint mindenki másnak, tud a nyelvén beszélni.

Ahogy közeledünk az előadás végéhez, eszkalálódnak az események s a vájtfülűeknek feltűnhet, hogy mindaz az ideológia, amire Feri épít, már egyszer rossz irányba vitte a világot. Ijesztő is lehet, hogy retorikával, okos, pontos mondatokkal mennyire manipulálható az ember, a tömeg, egy nemzet vagy akár az egész világ. Feri végül egyedül marad a színpadon s mi pedig ott ülünk a nézőtéren, kérdésekkel a fejünkben: Mit is láttunk halójában? Hogy erre fényt derítsünk, maradtunk beszélgetni a látottakról.

A beszélgetés során Frigy Szabolcs kiemelte, hogy azért jó, hogy ma ilyen rendhagyó színházi előadásnak lehettünk szem- és fültanúi, mert a jó színház mindig reflektál az aktuális társadalomra. A jó iskola is mindig reflektál a társadalomra, nem szigetként lebeg. Abban is egyetértünk, hogy az előadás számos aktuális problémát megjelenít, ha csak egy pillanatra is: milyen legyen az iskola, milyen szabályok kellenek, mit kezdjünk a viselkedészavaros gyerekekkel, legyen-e egyenruha, vagy éppenséggel milyen a jó tanár? Mi elfogadható és mi nem a tanár magánéletében? Demokratikus társadalomban, demokratikus-e az iskola?

A jelen iskolát a fordizmus fénykorában tervezték, a futószalag mintájára: csengetnek is, mint a gyárban, jönnek a tanárok és információs egységeket szerelnek a diákra, aztán jön az érettségi és legördülünk a futószalagról. De ez is változásban van, ma egy szolgáltató iskolamodellt kezdtünk el kiépíteni, ahol az oktatás mint szolgáltatás jelenik meg. Bevallása szerint sok olyan diákot ismer, aki egy nehéz nap után kérné is a panaszkönyvet… hogy ő kérem nem ezt kérte… Szabolcs azt is kiemeli, hogy korunk nagy gondja és problémája a következő: egy hangos kisebbség ural egy csendes kisebbséget. Az előadás is jól tükrözi, hogy a hatalomnak van ideológiája, nem pedig az ideológiának van hatalma. Egy erős karakter, jól felkészülve, kimozdíthat, megingathat más embereket saját világlátásukban.

Vitaindítónak remek felvetések ezek és máris bekapcsolódtunk a beszélgetésbe.

Bessenyei Gedő István elmagyarázta a diákoknak, mit fed az „ősbemutató” kifejezés, valamint mi a különbség a stúdióelőadás és a nagyszínpadi előadás között. Aztán rögtön rátértünk az utolsó monológra, ami a darab végén elhangzik. Nagy Csongortól megtudjuk, hogy Hitler beszédéből hallottunk részleteket, ennek a tudatában nagyot fordul a kocka a nézők szemében.

Döbbenetes, hogy mindez, amit láttunk, miről szól és hova vezet. Aki érzi, hogy valami nem stimmel, Emma / Bogár Barbara elmondja, hogy nem egyszerű ellenpontban állni Csongival, mert nem fejez ki konkrét kontrát, csak zsigeri reakciót gerjesztenek a feldobott labdák, amiket egyre nehezebb leütni. Emma az a szereplő, aki a gyerekekért van, ért a gyerekek nyelvén. Az igazgatót játszó Varga Sándor bevallja, színészileg szereti a figurát, amit játszik, de mint családapa, több szigort várna el egy tanártól. Rappert – Vencz Stella kiemeli, hogy hiába keressük a tökéletes tanárt, mert tökéletes ember sincs. Az ő figurájának sikerült eljuttatni a diákokat egy versenyre, ahol eredményt tudtak elérni. A zenén keresztül sikerül megtalálnia a gyerekekhez vezető utat, úgy, hogy nincs szüksége se az Olga szigorára, se a többiek feszes módszerére, de vágyik egy jobb rendszerre, ezért Ferivel sem ellenkezik. Számára Feri lelkesedése a vonzó, de érzi, hogy érdemes egy lépést hátralépni. Fel is merül ezáltal a kérdés: Lesz-e ebből kapcsolat?

Méhes Katival sokat szoktunk beszélgetni hivatásunkról, a tanárságról és a színészi pályáról. Nagyon örült, hogy ő kapta meg Olga szerepét és kiemeli, hogy ez a darab színészbarát, jó szerepek vannak benne, mindenkinek van megmutatkozási lehetősége. Olga egy erős karakter, aki érzi, hogy változásra van szükség; ő egy más rendszerben nevelkedett és úgy gondolja, hogy ez a laza tanítási mód és a gyerekek viselkedése nem megfelelő s ezzel ő maga is egyetért- a kérdés az: Miért megyek az iskolába? Azért kell iskolába menni, hogy tanuljunk, hogy történjen valami, élményekkel gazdagodjunk, hogy kicsit többek legyünk, mint amik tegnap voltunk. Ezért is áll sokszor a Feri pártján, aki drasztikus változásokat szeretne. Méhes Kati emlékezteti a nézőket, hogy a darabnak van alcíme is: Pálinka, és ez nem véletlen. Mindenkinek vannak szélsőséges reakciói, amit az ital kihozhat, de közben észre se vesszük, hogy Feri nem is iszik, csak itat.

A díszlettervező, Fornvald Gréti beavat minket a kulisszatitkokba, hogyan is születik meg a díszlet, amit most a stúdióból átadaptáltak nagyszínpadra. Megtudjuk, hogy ez egy heterotópikus (időn-és helyen kívüli) tér, egy hostelszoba, egy diákszálló. Számára is izgalmas volt a történet, nem is tudta letenni első olvasáskor, olyan jól megírta a drámaíró. A kezdeti közös beszélgetések és a szöveg olvasata után kikristályosodott a háttér forma- és színvilága.

Sárándi Annamária tanárnő beismerte, hogy a záró monológ után érezte, hogy elszorul a gyomra s az jutott eszébe, hogy egy intelligens ember, annak függvényében, hogy mire használja a tudását és mit akar ezzel elérni, mi mindent hozhat létre, legyen az jó vagy éppen rossz. Mi minden függ attól, hogyan csomagolom a mondanivalómat? Úgy érzi, hogy egy tanárnak egy kicsit manipulátornak is kell lenni, hogy elhitesse a diákokkal, hogy amit mond, amit tanít, az fontos. Nyilván nem ettől függ a diák élete, de lehet hogy az a tudás később hasznos lesz.

Manapság a tanár már nem az elsődleges információforrás; ma már nagyon széles tárháza van az ismereteknek. Már nem a tanárok a mindentudók. Arra kell a gyerekeket megtanítani, hogyan kell ebből információhalmazból jól válogatni. Számára fontos, hogy jól érezzük magunkat az iskolában. Az iskolában lenni, közösségben lenni jó – ez kellene legyen az elsődleges szempont. Tanárnak lenni nem könnyű, ő is azt érzi, hogy egyre nehezebb; ennek egyik fő oka az, hogy gyakran azt érzi a tanár, hogy eszköztelen.

Kinyitva a kört elbeszélgetünk arról, hogy milyen világban élünk, hogy hogyan ne legyünk a csendes kisebbség, milyen nehéz segítő szakmában dolgozni, az eszköztelenségről, milyen iskolában szeretnénk tanulni és tanítani, az egyenruha viseléséről, az alaphelyzet életszerűségéről, színházról, melyik tanárral tudtak a legjobban azonosulni, manipulációról, a „mind game”- ről és annak veszélyeiről, a levonható tanulságokról, az iskola felelősségéről, jól megírt szövegekről, az emberi sokszínűségről, szerepekről, az iskola vizualizációjáról, motivációról, tanulásról, hova tartozásról, tanítási és tanulási módszerekről, önreflexióról, utópiákról, megoldásokról, elfogadásról, célokról, határhelyzetekről, kényszeres változásokról, szigorról, generációváltozásról, kirekesztésről, befogadásról, személyiségváltozásról, igazságérzetről, bűnbánatról, egóról, hitről, konfliktusokról, kompromisszumokról, egyéniségről, döntésekről, következményekről, lelki terrorról, burn-out-ról, szerepjátszásról, anekdotákról... Igazán bensőséges, szép beszélgetések kerekedtek ki. Mindannyian levonhattuk a magunk tanulságát és remélem holnap mindenki kicsit jobb kedvvel, lelkesebben lép majd be az iskola kapuján. Én mindenképp úgy fogok.