Színház

Kortárs roma történetek, roma önkifejezés és párbeszéd kerül fókuszba a Roma Hősök Fesztiválon
A fesztivál célja, hogy roma alkotók saját történeteiken keresztül mutassák meg, hogyan élnek, gondolkodnak és küzdenek – nem mások tolmácsolásában, hanem saját szavaikkal.
Botond Nagy rendezése miatt az ortodox egyház nekiment a bukaresti nemzeti színháznak
Sokan felháborodtak az előadáson, ami szerintük istenkáromlás, a színház szerint pont ellenkezőleg.
Aszfaltbetyárnő
Boros Kinga gondolkodása váratlanul éri az embert. Nem jutott volna feltétlenül eszembe, hogy a színházi világból eltűnt nőkről írjak, vagy hogy egy Három nővér-előadás kapcsán ne minősítsem a...
Két erdélyi magyar társulat produkcióját is a legjobb előadás díjára jelölte az UNITER
Május 26-án derül ki, hogy ki nyeri idén a Román Színházi Szövetség elismeréseit.
Kocsmaszínházi előadással érkezett a Figura Kolozsvárra, a Portugálon a közönség is a szereplők...
Az előadás Tóth Árpád rendezésében archetipikus karaktereken keresztül tárja fel az elvágyódás és a megrekedtség örök dilemmáit, miközben a közönség testközelből élheti át a történetet.
Örömzenélés és főzés közben is találkozhatunk az írókkal, költőkkel a marosvásárhelyi könyvvásáron
Zenés Kovács András Ferenc-előadással is készül a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
Kálmán-nap volt a kolozsvári Művész moziban, ahol a film színészei meséltek a nézőknek a...
Hajdu Szabolcs filmjének vetítését követően Tóth Orsolya, Gelányi Imre és Szabó Domokos színészek, valamint Gálovits Zoltán gyártásvezető beszélgettek a közönséggel.
BukFeszt harmadszor: legjobb előadásaikat viszik a fővárosba az erdélyi magyar színházak
A fesztivál helyszíne a bukaresti Odeon és a Metropolis Színház, ahol hét különböző előadást láthat a közönség.
Interferenciák fesztivállal, Harag-emlékhéttel és hét bemutatóval készül a kolozsvári színház
Az első bemutató Janovics Jenő, a híres kolozsvári színigazgató, rendező, filmkészítő, színész, forgatókönyvíró életéből inspirálódott előadás lesz.
Nagy László: Úgy fogom fel, mint játékot
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészhallgatóit másodéves teatrológus hallgatók kérdezik
Kövess minket Facebookon is!