Nagy László: Úgy fogom fel, mint játékot

Milyen volt az első találkozásod a színházzal? Hogy találtatok egymásra?

Tíz éves voltam, amikor édesanyám a Népújságban olvasta, hogy szereplőválogatást hirdettek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Korpos Kamilla zenetanárnő és Korpos András színész rendezték a Valahol Európában musicalt. Emlékszem, sétáltunk a központban, és édesanyám mondta, hogy pont most van a casting. Addig-addig győzködött, míg végül bementem. Hatalmas sor volt előttem, és én semmivel nem készültem. Tényleg semmivel. Megkérdezték, hogy a musical melyik dalát szeretném elénekelni, és egyiket sem ismertem, ezért megengedték, hogy népdalt énekeljek. A következő feladatnál improvizálnom kellett franciául. Én csak egy-két olyan szót tudtam, hogy bonjour meg monsieur, ezeket mondogattam. Mindezek ellenére nagyon jó élmény volt. Kb. tíz percet voltam bent, és ahogy lejárt a casting, másnap érkezett az e-mail, hogy megkaptam a Professzor szerepét.

Ennek a szerepnek köszönhetően rögtön másnap színész akartál lenni, vagy középiskolában, a Művészeti Líceumban alakult ki benned ez a vágy?

A mai napig viaskodom magammal, hogy ezt akarom-e csinálni vagy sem. Attól az előadástól kezdve valahogy minden évben bekerültem egy-egy produkcióba, és ez arra késztetett, hogy folytassam. Azonban mindig jöttek a kételyek, hogy mással is foglalkoznom kellene, hogy inkább valami elméleti pálya felé orientálódjak. Úgy hozta a sors, hogy a színház nekem végig hobbi volt, és most is valószínűleg úgy fogom fel, mint játékot. Hogy meddig tart a játék, nem tudom. De most még szeretem.

Milyen más pályalehetőségeid voltak a színin kívül? A mai napig gondolsz ezekre?

Nagyon sokáig foglalkoztatott a teológia. Érettségizőként a színi, a teológia és a filozófia között vacilláltam. Végül a három közül egyikre sem kellett felvételiznem. A tantárgyversenyek előtt arra gondoltam, hogy ha valamelyiket megnyerem, akkor az jel. Végül mindhárom összejött, és pályaválasztáskor megmagyarázhatatlan oknál fogva a színit választottam. De a teológia nagyon sokáig ott volt a fejemben, végig kételyeim voltak, hogy nem a színit kellett volna választanom, és bár ebben az évadban a nagyváradi Szigligeti Színházban dolgozom, még mindig érzem néha a kísértést.

Azon kiváltságosok közé tartozol, akik az országos tantárgyversenyen elért eredményüknek köszönhetően nyertek felvételt az adott szakra.

Igen, az országos színészmesterség-tantárgyversenyen kapott első helyezésnek köszönhetően nem kellett felvételiznem Romániában színi egyetemekre. Ez bizonyos értelemben könnyebbség volt.

Bizonyos értelemben? Úgy érted, hátránya is volt a kiváltságnak?

Főleg az elején igen. Fura volt, hogy mindenki felvételizett és úgymond joggal jutott be,

éreztem a többieken is, meg magamban is olyasmit, mintha nem lett volna fair az én előnyöm.

Voltak más nehézségeid is az egyetem alatt?

Hú, nagyon sok. Viaskodtam, lázadtam, főleg első éven. A tanáraim ellen, az ellen, amiket mondtak. Azt éreztem, hogy annyival jobb volt a líceumban! Első év végén azt is gondoltam, hogy itthagyom az egészet. Jelentkeztem Erasmus áthallgatásra, és a másodévet már Kaposváron töltöttem. Aztán valami mégis visszahívott. Kacifántos út volt, de ma sem csinálnék semmit másképp. Ennek így kellett lennie.

Mi volt az Kaposváron, ami visszaadta a szakmai ambíciódat?

Megszerettem azt a közeget és társaságot, így elengedtem magam, és végre kiszakadtam Marosvásárhelyről. Azelőtt csak itt éltem, itt születtem, ide jártam líceumba, ezért jót tett az, hogy elmentem egy évre. Pont Covid volt, szüleim se tudtak meglátogatni, teljesen egyedül maradtam. A magam lábára kellett állnom, és így jobban kapartam azért, hogy teljesítsek. Visszakaptam azt a játékos kedvet, amit líceumban hordoztam magamban. Nem tudom, mennyi ideig fogom tudni megőrizni, de még tart.

Meg kellett élned az önállósodás folyamatát ahhoz, hogy folytatni tudd ezen a pályán.

Ahogy telik az idő, egyre inkább önállósodom. Az alapképzés után Szegedre kerültem. Önállósulás volt a szegedi társulatban lenni, és újabb önállósulást élek meg most, hogy már egy éve Nagyváradon vagyok. Mindkét esetben gyereknek, tökre infantilisnek éreztem magam, amikor becsöppentem. Egyre inkább elbizonytalanodtam.

Hogyan kerültél Szegedre?

Dolgoztam korábban Vásárhelyen két előadásban Vidovszky Györggyel: A Pál utcai fiúkban és A legyek urában. Később, amikor a bábművész mesteri osztályban rendezett, Gyuri megnézte a Johanna, avagy maradjunk már emberek és a Parasztopera előadásainkat. Ezek után mondta, hogy Szegeden fog rendezni, és elhívna a Száll a kakukk fészkére Billy Bibbit szerepére. Mondanom se kell, nagyon örültem. Távol áll tőlem Billy karaktere, de valahol mégis van bennünk valami azonos. Azt gondolom, hogy nagyon sokat tudtam tanulni a szereptől, a rendezőtől, az ottani színészektől.

Ez történt a mesteri első év végén. Akkor az egyetem Stúdió Színházában már három produkcióban játszottál, a Mohácsi János rendezte Parasztoperában és a Johannában, valamint a Bakelit Taxi Vinylben, Harsányi Zsolt rendezésében.

A Bakelit Taxi Vinyl és a Parasztopera a tavaly végzett mesteris osztály produkciói voltak, ezekben mondhatni vendégként szerepeltem. A Parasztoperába, az Állomásfőnök szerepébe az egyik volt osztálytársam, Boros Bence helyére ugrottam be, mert ő harmadév után Kaposvárra szerződött. Jó kis ziccer szerep volt, én nagyon élveztem. Van bennem egyfajta dilis viselkedés, ami néha kibújik belőlem, és abban az előadásban meg tudtam engedni magamnak ezt. A Johanna már kimondottan a mi mesteris osztályunknak készült, mindvégig együtt voltunk abban a munkában. Alapképzésen össze vagyunk zárva, családias a hangulat. Mesterin viszont senki nem hajt minket úgy, mint azelőtt. Jó volt, hogy Mohácsi egy kicsit összeszedte a csapatot.

A 2023/2024-és évadkezdés Nagyváradon talált téged.

Elmentem a váradi színház egy workshopjára, de akkor még azt gondoltam, hogy Szegedre fogok kerülni. Ezt a workshopot Novák Eszter tartotta, és többen is jelentkeztek rá az egyetemről. Ezt követően hívtak el A padlás castingjára, a Révész/Barrabás szerepére. Általában ez történik az én életemben: amit eltervezek, nem jön össze, amire egyáltalán nem gondolok, bekopogtat és kacsintgat, hogy itt vagyok.

A workshopot, amin diákként vettél részt, Novák Eszter vezette. Ő most a társulatvezetőd. Érzel különbséget a két Novák Eszter között?

Nyilván másképp viszonyul a társulathoz, akikkel összeszokott, mint teljesen ismeretlen diákokhoz. De azt gondolom, ő nagyon jól belelát az emberbe, pár mondat után már kiismer mindenkit. Ez kicsit félelmetes, közben fel is nézek rá emiatt. Ritkán találkozom olyan emberrel, mint ő.

Az elmúlt években keménykezű nők vettek körül, akiktől rengeteget tanulhattál.

Hát igen... Tompa Klári, a volt osztályvezető tanárom volt az első színházi anyukám. Senkinél nem láttam azóta sem azt a koncentrációt, amivel ő a felkészülési folyamatban, előadás előtt és a színpad háta mögött is létezett. Amikor tanított, nem tudtam annyira értékelni, mint amennyire most, az elmúlt két év alatt, amióta elment közülünk. A szavai mostanában egyre gyakrabban csengenek vissza a fülembe. Nagyon jó, hogy ő itt volt nekem. Emlékszem az utolsó vizsgánkra harmadéven, a Három nővért csináltuk, és egyik alkalommal Versinyin és Mása harmadik felvonásbeli jelenetét próbáltuk Szentmártoni Júliával. Klári egy egészen tébolyult dolgot szeretett volna az elválás jelenetére. Azt akarta, hogy Júlia ugorjon fel a hátamra vagy a vállamra, és én így menjek előre szalutálva, miközben a szöveget mondjuk. Nem tudtuk megcsinálni, folyton leejtettem Júliát. Klári ekkor már nagyon beteg volt, de rám parancsolt, hogy majd ő megmutatja. Csak utána szólt, hogy rosszul van, de addig szinte levegőt sem vett, úgy csinálta végig. Én ekkora kitartással, ilyen erős, megfélemlíthetetlen emberrel azóta sem találkoztam.

Azóta is cipeled magaddal a tőle kapott inspirációt és példaértékű magatartást?

Igen, és egyre inkább fedezek fel olyasmiket, amiket ő már egyszer elmondott. Ellöktem magamtól mindazt, ami most így utólag visszakacsint rám. Minden szava teljes mértékben igaz volt.

Nehéz volt mindezek után beilleszkedni a nagyváradi környezetbe?

Kicsit lázadtam kezdetben, mint minden új környezetben eddig. Persze hálás voltam a munkalehetőségért, de az elején nehézkesen mentek a dolgok. Most egyre jobban érzem magam, kezdek felszabadulni. Remélem, az egyetem befejezése után lesz egy könnyebb évem, amikor teljesen el tudom engedni magam, és igazán nyitni tudok az emberek felé. Szabadon akarok létezni, meg akarom végre élni a pillanatot, amiben épp benne vagyok, de ki tudja mi jöhet majd még közbe.

Hogy sikerült az egyetem elvárásait és a színházban kapott nagy szerepeket egyszerre menedzselni?

Túlvállaltam magam, a színész mesterivel egyszerre végzem a Tanárképző Intézet mesterijét, és elkezdtem ugyancsak mesterin egy projektmenedzsment szakot is. Nem volt könnyű, most kezdem is érezni a fáradságot. De minél jobban le vagyok terhelve, annál inkább teljesítek. Ha például van egy feladatom, ami csak két órát venne igénybe, és nekem épp szabadnapom van, akkor aznap biztos nem fogok nekiállni. Csak akkor tudok operatívan dolgozni, ha egy zsúfolt napon, egy szabad órámban oldom meg a feladatot. Másképp kiesem a ritmusból.

A tanárképzőt azért végzed, mert szeretnél tanítani?

Talán még nem most. Úgy érzem, még nem tudnék maradandót adni a diákoknak. Azonban ha hosszútávon gondolkodom, mindenképp szeretnék tanítani és gyerekekkel foglalkozni.

Honnan jött az az ötlet, hogy projektmenedzsmentet tanulj?

Már az egyetem elkezdésekor a fejemben volt, de akkor még távol állt tőlem. Idővel megfontoltam, hogy igazából kamatoztatni is tudnám nemcsak a színházban, de más intézményeknél is. Emiatt kezdtem el. Hálás lehetek, mert ösztöndíjas helyre vettek fel, és egyik egyetemet sem kellett fizetnem. Azt érzem, hogy még nagyon gyerek vagyok, és szeretnék minél többet megtudni mindenről. Sajnos hamar megunom a dolgokat, ezért arra vágyom, hogy sok mindenbe legyen egy kis belátásom. És azt vettem észre Váradon a társulati munka során, hogy minél színesebb az ember, minél több dolgot tud, annál több dolgot bíznak rá. Szóval azon vagyok, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. Klári is mindig azt mondta, hogy a tapasztalat nagyon fontos…

A Szigligeti Színházban szinte azonnal megkaptad a Csárdáskirálynő Edvin szerepét.

Örülök, hogy ebben az évben ennyi minden jutott nekem. Persze a legnagyobb feladat mindenképp a Csárdáskirálynő volt. Sokáig készültünk rá, sok ember van benne, színészek, zenekar, táncosok. Több mint négy óra játékidő, egy nagy maraton. Talán inkább azt mondanám rá, hogy monumentális. Nagyszerű partnert kaptam Széles Flóra személyében, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen rengeteget segített nekem a felkészülésben is.

A pályakezdésedet végigkísérték a zenés előadások.

És a tánc is. Több évig sporttáncoltam, néptáncoltam és zongoráztam. A zene valahogy soha nem tűnt el az életemből, és időközben egyre jobban megszerettem a zenés előadásokat is.

El tudod magad képzelni további táncelőadásokban is?

Igen. Harmadéven több előadásban dolgoztam András Lóránttal. Nekem ezek voltak az egyetem legmeghatározóbb pillanatai. Nagyra tartom őt, olyan karizmája van, ami engem mindig érdekelt. Kicsit hasonlítani is akartam rá.

Mondhatjuk azt, hogy „mindenevő” színész vagy?

Színészként is, nézőként is mindenevő vagyok. Szeretem a prózát, a tragédiát, a komédiát és a zenés előadást is, egyiket sem tartom el magamtól, mindegyikből szeretnék kapni egy kicsit. Az életem is néha fent van, néha pedig nagyon magam alá zuhanok. Ha csak egy műfajt játszanék, biztos belefáradnék egy idő után. Nekem kell a bugi és az izgalom. Hálás vagyok a váradi színháznak, mert ebben az évadban volt zenés, rappes, néptáncos, sporttáncos és operett előadásom is. És egy Zsótér Sándor által rendezett előadásban is benne lehettem, ami kimondottan tanulságos próbafolyamat volt számomra.