Kocsmaszínházi előadással érkezett a Figura Kolozsvárra, a Portugálon a közönség is a szereplők közé került

A rendezvény nem csupán a darab bemutatására koncentrált, hanem egy kreatív koncepcióval is készült: a Planetárium tere színpaddá alakult, így a közönség a szereplők közé került, miközben a mindennapjaikban megrekedt, archetipikus karakterek történetei bontakoztak ki. Az előadásban megjelenő figurák, mind azt a kérdést feszegették, hogy mi van akkor, ha az élet egy véget nem érő elvágyódás. A kolozsvári közönség is késznek tűnt részt venni a majdnem 2 órás fejtegetésben, hiszen a belépők szinte egyből elfogytak az eseményre.

A Portugál című előadás ötlete azután született meg, hogy a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a művelődési ház felújítása miatt hagyományos színpadi tereit elvesztette. A vezetőség és társulat úgy döntött, hogy kocsmaszínházi formában folytatja a munkát, lehetőséget adva ezzel új helyszínek és nézői élmények felfedezésére.

Az előadás rendezője, Tóth Árpád már régóta álmodott arról, hogy Egressy Zoltán Portugálját egy kocsma autentikus légkörében vigye színpadra, hiszen a darab helyszínéül szolgáló Irgács hangulatához ez tökéletesen illeszkedik. A gyergyói előadások során a helyi színészek ötleteivel és kreatív energiáival átdolgozott szöveg még közelebb hozta az alkotást a közönséghez.

Két évvel a gyergyószentmiklósi bemutató után a Figura Stúdió Színház a kolozsvári közönség elé hozta a Portugált. Az erdélyi turné során egyébként több városban is bemutatták az előadást, köztük Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben is. A produkció sikerét Tóth Árpád rendező munkája mellett Máthé Barbara dramaturg, Ila Gábor zeneszerző és Pál Alexandra jelmeztervező kreatív hozzájárulása is biztosította.

Az este hangulatát nemcsak a színpad, hanem a darab témája is meghatározta: vannak helyek, ahol áll az idő, és ezeken a helyeken is élnek emberek. Ezeknek az embereknek talán vannak vágyaik és álmaik, de a cselekvés színterén mégis valahogy megrekednek.

Az elvágyódás gondolata éppen, hogy csak felmerülni látszik, hiszen itt, Irgácson, ahol a közösségi élet érzete leginkább a kocsmázásban és misére járásban merül ki, az élet lassan, de biztosan a stagnálásra rendezkedett be.

A falu lakói azért megrekedve várnak valamire, habár legtöbbször még ők sem tudják mire.

Tóth Árpád rendezésében volt minden, ami tipikus. A hitét vesztett közönyös pap (Faragó Zénó), aki míg mások szenvednek az életük értelmetlenségében, addig ő igyekszik megnyugtatni őket és elsősorban önmagát, mondva jó ez így ahogy van. Mert hát, valljuk be, neki már igazán mindegy. Az arcán ott a fáradt, de álcázott bölcsesség, mintha minden egyes szónak, amit az oltár előtt kiejt, lenne egy sötét mellékmondata is, amit csak ő tud. Persze, ha valaki rákérdez, mindig van egy válasza a szentírásból idézve, miközben kapkodva húzza le felesét, hogy a szentelt víz azért ne tűnjön túlságosan vizesnek.

Aztán a kicsi pénzért bármire hajlandó helyi „business man” (Kolozsi Borsos Gábor), aki tragédia után, amikor mindenki éppen, hogy csak elkezdené a könnyeit nyeldesni, ő ott van, hogy máris feloldja egy „mi a különbség a vásárhelyiek és a kolozsváriak között?” poénnal, mert ha már a sír körül pihenünk, legalább nevessünk egy jót.

Majd az ex zsaru karaktere (Moșu Norbert-László), aki lefénymásoltatott jelvénnyel bírságolja az átutazókat, s aki a vallásos szabályokat éppen csak úgy követi, hogy azért a kiskapukat mindig megtalálja, hogy mégiscsak beleférjen egy-egy bűn, ha már úgy alakult. Mert hát ugye, ha az ölés maga bűn, de az önvédelemből elkövetett gyilkosság nem bűn, akkor valójában csak önvédelemből kell gyilkolni. Kijátszva az egyházi rendszert, így akkor máris üdvözölhet lelke.

A kocsmáros lánya (Máthé Barbara), akinek a legnagyobb kihívása, hogy elmagyarázza a részeg zsarunak hogy a Hold tegnap este nem tele volt, hanem teli. Ő az, aki anyjával megrekedt az isten háta mögötti kis faluban, a néhai kis kocsmában, egy egyhangú kis életben. Elvágyódna, de ehhez még gondolatban sincs mersze. És persze az anyja meg ne mondja, kihez menjen férjhez – majd ő azt tudja.

S akkor jön a „pesti huszár” (Fodor Alain Leonard), aki annyira nagyvilági, hogy még a kávét is másképp issza, és neki a pálinka helyett is forrócsokiznia kell. Kifinomult úriember. Habár kifinomultnak is csak annyiban kifinomult, hogy nem rest sem hazudni, sem felesége mellett más nőnek csapni a szelet. Művészlélek ugyebár a fiatal ember, így nem kell figyelnie senkire és semmire, csak önmagára. A kis faluban-ahova csak úgy belibben átutazás céljából-miközben mindenki jelentőségteljesen tekint gyors kis pihenőjére, valójában csak gyorsan egy női szívet szed össze, hogy aztán úgy pörögjön el, mint a leggyorsabb villamos. Portugáliába igyekszik és szórakozna. Persze azt, hogy ő Pestről le csak szórakozni jött, azt csak ő maga tudja. Mindenki más igyekszik egészen komolyan venni.

A karakter legnagyobb bűne nem is a csalás, hazudozás, csélcsapkodás, hanem hogy egy megrekedt közegben mesél Portugáliáról. Ezzel a nem létező lehetőségeket ismerteti és az elvágyódás gondolatát elülteti egy szerencsétlen lélekben.

Portugáliáról mesél, „ahol az emberek szivaroznak, de nem úgy, mint mi, hanem egészen másképp. Ahol esténként mindig mulatnak, de nem úgy, mint mi, hanem sokkal jobban. Ahol a Nap le is megy meg fel is kel, de nem úgy, mint itt, hanem sokkal szebben. Ahol mindig énekelnek, de nem úgy, mint itt, ennél sokkal hangosabban. Portugália vagy bármi más, a szomszéd, ahol a fű mindig zöld, de nem olyan zöld, mint itt, ennél sokkal zöldebb.” És akkor mi, eljutunk-e valaha Portugáliába?