Németország

Közel ezren csaptak össze rendőrökkel a Tesla-gyár bővítése ellen tiltakozva Németországban
A többnapos tüntetéssorozaton a pénteki megmozdulások voltak a leghevesebbek, a szervezők azt tervezik, hogy a tiltakozások egész hétvégén tartanak.
Szlovéniában népszavazást tartanak arról, hogy lehessen marihuánát termeszteni
A Ljubljanai Egyetem egyik szervezete 2023 novemberében közzétett egy kutatást, ami szerint a kétmilliós országban több mint kétszázezren füveznek.
Egy hónap alatt hat embert tartóztattak le Németországban, mert az oroszoknak és a kínaiaknak...
A jobboldali populista AfD párt európai parlamenti listájának első két helyezettje is gyanúba keveredett.
Eladták a szülei a Gorj megyei kisfiút, a német hatóságok fogtak gyanút
Natalia Intotero családügyi miniszter személyesen kereste fel az eladott kiskorú testvéreit, akiket kiemeltek a családból és nevelőszülőknél helyeztek el.
Náci szlogen miatt zárhatnak börtönbe egy szélsőjobboldali német politikust
A volt történelemtanár Björn Höcke azzal védekezik, hogy nem ismerte a Mindent Németországért! mondás hátterét. Az AfD politikusa akár 3 évet is kaphat.
Lezárták a füsseni lila tavat az odagyűlt bámészkodók miatt
A tó felszínét lila baktériumok változtatják bíborrá, de csak ritkán és rövid ideig. Legutóbb négy éve volt ilyen jelenség, a mostani intenzív szín is halványodik.
Botswana azzal oldana meg egy politikai vitát Németországgal, hogy húszezer elefántot küld oda
Németország korlátozná a vadásztrófeák behozatalát az országába, Botswana szerint ezzel nekik tenne rosszat.
Két góllal győzött a Dortmund Münchenben, már 13 pont a Bayern hátránya
A Bayer Leverkusen szinte páholyban érezheti magát a Bundesliga élén.
Sok pénzt hoz a fegyvergyáraknak az ukrajnai háború, de az amerikai hadiipari fejlesztéseknek nem...
Egyszerűbb eladni a raktárban maradt, régebbi fegyvereket, miközben az amerikai védelmi beszállítók az ukrajnai háborúhoz köthető kereslettel járó olcsó pénz miatt nem akarnak új fegyverrendszereket...
18 ezer tizedesjegyig tudja fejből a pít a német memóriabajnok
Idén 2500 tizedesjeggyel döntötte meg a saját rekordját.
Kövess minket Facebookon is!