Nekrológ

In memoriam Bíró András
Bíró András az antifasiszta ellenállástól, a régi baloldaltól találta meg az utat az új baloldalig, a környezet-, és klímavédelemig.
„Ne bámulj bambán, ha esik az eső” – Tompos Kátya halálára
Negyvenegy éves korában meghalt Tompos Kátya, aki a Valami Amerika 2. című filmben vált ismertté, a Nemzeti Színházban pedig meghatározó színésszé. Alföldi Róbert nekrológjában a szövetségesének...
Hegyvihar – Szilágyi István halálára
„Pista bácsi” – tisztelettel vegyes szeretettel mondtuk ezt olykor egymásnak, Vince és Imre és én. Nem lehetett vita afölött, ami ő volt.
Markó Béla: A tündéri költő – Búcsú Kovács András Ferenctől
Elhangzott 2024. január 4-én Kovács András Ferenc temetésén, Marosvásárhelyen.
„Ő maga volt a költészet...” – búcsúznak a pályatársak Kovács András Ferenctől
KAF-versek és versrészletek, személyes emlékek, búcsúk, nekrológok, portrék és pillanatképek özönlötték el a közösségi médiát. Ezek közül válogattunk.
Végleg hazatért – Kovács András Ferenc halálára
Soha nem adta meg magát semmilyen ideológiának, noha szubjektivitása szeszélyesen működött, és ez újabb vitákhoz vezetett. Elkeserítette, ami az utóbbi időben történt, de azt hiszem, ez csak még...
Sinéad O’Connor idő előtti halálában az a legszomorúbb, hogy elkerülhetetlen volt
A különleges tehetségű ír énekes-dalszerző sok mindenért harcolt életében: az egyház által szexuálisan kizsákmányolt gyerekekért, a nők abortuszhoz való jogáért és a nőkkel szembeni szexizmus és a...
Elhunyt Pomogáts Béla, az erdélyi magyar irodalom nagy ismerője
Negyven önálló könyve jelent meg, a két világháború közötti, valamint az 1945 utáni magyar irodalommal, illetve az erdélyi és a nyugati magyar irodalommal foglalkozott.
Meghalt Király V. István, erdélyi filozófus
Péntek reggel hetvenéves korában meghalt Király V. István, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem egykori filozófia oktatója.
Meghalt Tamás Gáspár Miklós
Hetvennégy éves korában halt meg a filozófus, a rendszerváltás korszakának országgyűlési képviselője. A demokratikus ellenzék sziporkázó debattőreként ismerte meg az ország, az ezredforduló óta...
Kövess minket Facebookon is!