In memoriam Bíró András

Bíró András, 1925. október 10, Szófia – 2024. június 18, Budapest

La question tzigane est une bombe qui risque d'exploser si on ne laisse pas ces gens s'intégrer dans la société, írta Bíró András újságíró, emberjogi aktivista az általa belakott sok nyelv egyikén: a cigányság kirekesztése a társadalomból időzített bombaként ketyeg. Amint lehetségessé vált Magyarországon civil szervezetet létrehozni, a Franciaországban, Kenyában, Szenegálban és Mexikóban az emberi jogokért való küzdelemben szerzett tapasztalatai birtokában Bíró András megalapította a cigány emberek integrációjáért, méltóságáért és megerősítéséért dolgozó Autonómia Alapítványt. Úgy kezdte, hogy pénzt kölcsönzött, amivel elindíthatták az emberek a vállalkozásukat. 1995-ben munkájáért neki ítélték Right Livelihood Award-ot. (Jobb Létbiztonság díjnak lehet fordítani, a lényeg, hogy azok kapják, akik a környezetvédelem és az emberi jogok terén valós és hatékony módszereket fejlesztenek ki, mottójuk: globális problémákkal foglalkozó bátor embereket díjazunk és támogatunk).

Bíró András az antifasiszta ellenállástól, a régi baloldaltól találta meg az utat az új baloldalig, a környezet-, és klímavédelemig. Érzékenysége és kritikai érzéke nem engedte, hogy a világot ideológiai szűrőn keresztül lássa.

Életútja nagyregény, egy vie en rouge, ahogy ő mondta egy interjú során Colette Morelnek.

A néptáncos-koreográfus Muharay Elemér megkísérelt partizánosztagot szervezni 1944-ben, Magyarország náci megszállása idején, szó volt szlovákiai vendégfellépésről is a hegyekben, a tátrai partizánokhoz csatlakozásról. Az ellenállásról álmodozók között találjuk a tizennnyolc éves Bíró Andrást, így lett az akkor még illegalitásban működő kommunista párt tagja. A háború végén a diplomácia és Párizs felé tájékozódott. Autonóm gondolkodásmódját nem sokáig tűrte meg a bürokratikus és tekintélyelvű pártapparátus.

A rövid huszadik században az 1956-os forradalom Magyarország történelmének legmesszehangzóbb és leghősiesebb eseménysorozata volt. Előkészítésében, a helyzet tudatosításában fontos volt a Szabad Nép és az Irodalmi Újság mellett a Petőfi Kör sajtóvitája. Bíró András – Déry Tibor, Tardos Tibor és Losonczy Géza mellett – a sajtóvita egyik főszereplője volt. A forradalom leverése után Párizsba menekülve, az események tanújaként a munkástanácsok megalakításáról és aktív szerepéről beszélt, ami a valóságosan demokratikus társadalmi működés világszinten hatékony formája volt és lehet.

Ha egyet is a kicsinyek közül sorsára hagynak, nincs se demokrácia, se társadalmi béke. Bíró András a Kádár-rendszert a demokrácia paródiájának nevezte: az állampolgárok helyezkedtek, alkalmazkodtak, se méltóságuk, se autonómiájuk nem nyilvánult meg társadalmi szinten. Az Autonómia Alapítvány a rendszerváltás után a leginkább kiszolgáltatott emberek méltóságáért kooperatív, bázisdemokratikus programokat támogatott három alapelv szerint: 1. nem tárgyaltak közvetítőkkel, 2. az elindított vállalkozásoknak átláthatóknak kellett lenniük és 3. az alapítvány munkatársai nem adhattak tanácsokat, csak kérdezhettek.

A Right Livelihood Award átvételekor elmondta, hogy mekkora kétkedés fogadta még a legközelebbi magyar barátai részéről is a tervét. Kölcsönt adni a cigányoknak?

Erre az általános bizalmatlanságra épülnek a zsarnoki rendszerek. Bíró András – szemben a felelősséghárító közmegegyezéssel – mély emberi tisztelettel és a másik megismerési szándékával volt jelen a világban. „Szerintem – mondja ő – mi nem jók voltunk, hanem szolidárisak. Ami végül is ugyanaz.”