Gyermekbántalmazás
Családon belüli szexuális abúzus érintettjeiről készült dokumentumfilm Erdélyben: a közösség...
A Túl közel azt mutatja meg, hogyan harcol egy egyedülálló anya azért, hogy segítsen serdülő lányának túllépni a szexuális bántalmazás traumáján, és hogyan nehezíti a gyógyulás folyamatát a...
Apám rommá vert mindenféle szarért
Ambrus Attila bántalmazott gyerek volt, most már ő maga is két gyerek apja. Sosem magát, mindig mást hibáztatott az apja mindenért, ő pedig úgy nőtt föl, hogy „az a szabály, hogy nincs szabály”. A...
A pofon néha elkerülhetetlen? Így viszonyulunk a gyermekbántalmazáshoz Erdélyben
Pofonnal fegyelmez minden második szülő, a szidalmazás pedig ennél is gyakoribb.
Pofonnal fegyelmezett a rendőr, aki a helyes magatartásról jött előadni az iskolába?
Belső vizsgálat indult a Kolozs megyei rendőrségnél.
Becslések szerint több mint 15 000 kiskorú halt meg a Román Szocialista Köztársaság...
Az utóbbi öt évben 2207 konkrét esetet tártak fel.
„Gyermekbántalmazás esetén a gyermek érdekeinek a figyelembe vétele és tiszteletben tartása az...
A gyermekvédelmi igazgatóság szakembere szerint fontos lenne jelezni a gyermekek felé: ha úgy érzik, hogy valaki számukra kellemetlen érzést okozó dolgot tett velük, mondják el azt egy felnőttnek,...
Kovács Gergely érsek: A Böjte atya gyermekotthonaiban történtek megerősítik, hogy szükség van a...
Még tart a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen annak a gyermekvédelmi mechanizmusnak a kidolgozása, amelynek bevezetésére egy 2019-es rendeletében kötelezte az egyházmegyéket Ferenc pápa....
Gyermekbántalmazási ügy: megfellebbezte az ügyészség a 30 év börtönről szóló ítéletet
A csíkszeredai főügyész azt nem közölte, hogy miért elégedetlen a vádhatóság a vádlottra kiszabott büntetéssel. A pert másodfokon a marosvásárhelyi bíróság tárgyalja.
A magyar országgyűlésben is téma lett a Böjte alapítványánál történt gyermekbántalmazási ügy
Önök az én szememben a gyermekrontók pártja – fordult felszólalásában a kormánypártok felé Varju László, a DK alelnöke.
Perintfalvi Rita katolikus teológus: „Egyetlen mondat menthetné meg Böjte Csaba hitelességét”
Az egyházon belüli abúzusok kutatója szerint rengeteg hibát követ el a Szent Ferenc Alapítvány elnöke a gyermekbántalmazási ügyről szóló kommunikációjában.





