Kovács Gergely érsek: A Böjte atya gyermekotthonaiban történtek megerősítik, hogy szükség van a kiskorúak elleni abúzusok egyházon belüli kiszűrésére

Megrázta a közvéleményt az a hír, hogy alapfokon harminc év börtönre ítélték Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványának egyik volt alkalmazottját a rábízott gyermekek tíz éven keresztül történő bántalmazása miatt. Mi a véleménye erről az ügyről?

Olvastam az ítéletről beszámoló Transtelex-cikket. Kifogásolom, hogy igen keményen Csaba testvér ellen van hangolva, pedig ő maga tett feljelentést a volt nevelő ellen, amint felmerült ellene a gyanú, hogy bántalmazza a gyerekeket. Nincs kidomborítva az írásban, hogy az alapítvány annyi éven keresztül együttműködött a rendőrséggel. Csaba testvér felkérte a hatóságokat, hogy vizsgálják ki az ügyet, nem védte az alkalmazottját, nem próbálta eltussolni a történteket a tudomásom szerint. Mondjuk én érsekként nem vagyok érintett, Csaba testvért sem kell megkérdeznem, mert nem az én papom. Az ügy a Szent Ferenc Alapítványához kapcsolódik, amelynek működtetésében nekem nincs semmilyen kompetenciám, de ami történt az alapítvány otthonaiban, azt mindenképpen tragikusnak tartom.

Tehát az érsekség semmilyen formában nem befolyásolja az alapítvány működését?

Abszolút semmilyen befolyásunk nincs, sőt voltaképpen a ferences rendnek sincs, mert ez Csaba atyának az úgymond magánalapítványa.

Ettől függetlenül az ítélethirdetés után a ferences rendtartomány bejelentett egy belső vizsgálatot.

Azért jelentette be, mert Csaba testvér hozzájuk tartozik. De ismétlem, én vele nem diszponálok. Nem tudom azt mondani, hogy Csaba atya, én téged most elhelyezlek innen oda. Az ő főnöke a tartományfőnök. Akkor van nekem beleszólásom, hogyha az egyházmegyében végez pasztorális munkát. Ha például azt mondja, hogy ő most Dévára megy a ferences kolostorba, ahol rájuk van bízva a dévai plébánia, akkor világos, hogy nekem is bele kell egyezni. Ugyanez a helyzet a jezsuita vagy a piarista rendhez tartozó papokkal is. Ezek a rendek autonómok. Nem szólhatok bele abba sem, hogy ki legyen Csíksomlyón a házfőnök. Előfordult már, hogy Csaba testvérről érkezett hozzám panasz. Azt kellett mondanom: ne hozzám ne forduljanak, mert nem az én papom.

Böjte Csaba beismerte, hogy az alapítványnak is van a történtekben felelőssége. De sokan – egyházi körökből is – sérelmezik, hogy nem kért nyilvánosan bocsánatot az alapítvány nevében a volt nevelő által bántalmazott gyerekektől az elszenvedett abúzusokért.

Hát én nem olvastam olyat, hogy nem kér bocsánatot. Csaba testvérről el nem tudom képzelni, hogy ezt ne tegye meg. Másfelől pedig őt is becsapta a volt nevelő. Tegyük fel, hogy én fölszentelek egy papot, és csak utána derül ki róla valami olyasmi, amit ő elhallgatott sok éven keresztül. Én ebben a helyzetben nem tudom magam hibásnak érezni, mert engem becsapott, amikor a fölszentelése előtt elbeszélgettem vele. Ettől függetlenül bocsánatot kérek, mert együttérzek az áldozattal. Mindegy, hogy valakit hogyan ér trauma, bántalmazás, azért én bocsánatkéréssel tartozom. De nem vagyok érte felelős. Engem is becsaptak. Tőlem ki kér bocsánatot azért, hogy engem az illető megvezetett, hazudott nekem? Mindenesetre mondjon ki mit akar, de Csaba testvér tényleg szívvel-lélekkel foglalkozik ezekkel a gyerekkel.

Bennem rossz szájízt hagyott újságíróként és a gyermekotthonokban történt bántalmazásokról szóló cikk szerzőjeként, ahogy a magyarországi ellenzék, de a kormányoldal is ezt a történetet elpolitizálta. Másfelől Böjte Csaba is politikai céltáblává vált azáltal, hogy rendszeresen részt vett a magyarországi kormányoldal kampányában. Erről mi a véleménye?

Ez az ő személyes döntése, ehhez nem tudok hozzászólni. Ha az én papomról lenne szó, azt mondhatnám: benne van az egyházi törvénykönyvben, hogy nem lehet politikai párt tagja, nem foglalhat állást politikai kérdésekben. Ezért van az, hogy egy katolikus pap nem lehet polgármester, mert ha polgármester lesz, akkor valamilyen párthoz kötődik, vagy esetleg olyan döntéseket kell hoznia, ami nem egyeztethető össze a papi hivatással. Amúgy az állásfoglalások is értelmezhetőek. Én csak a saját tetteimért tudok felelni, azért már nem felelek, hogy mások a tetteimet hogyan interpretálják.

Nem tölti el aggodalommal az, hogy tíz évig az alapítvány két otthonában a fiúgyerekek rendszeres abúzusoknak voltak kitéve?

Itt az a kérdés, ez hogy nem derült ki, hogy nem vettek észre semmit a munkatársak. Egyébként a bántalmazással vádolt volt nevelő itt Gyulafehérváron érettségizett a katolikus líceumban. Én nem ismerem az illetőt, nem találkoztam vele. Tudom, hogy kántoriskolát is végzett, utána Caritasnál is volt alkalmazott. Miután tudomásomra jutott a neve, érdeklődtem róla a Caritasnál. Azt mondták nekem: érsek úr, semmit nem vettünk észre rajta, nem tudjuk elhinni, hogy ilyesmiket művelhetett. Nem vagyok szakember, nem tudom megítélni, de bizonyára jól rejtőzködhetett. Ez olyan, mint amikor valaki kettős életet él. El tudom képzelni, hogy vannak, akik ezt mesteri módon tudják művelni. De ebben az esetben, legalábbis én úgy érzem, amikor kipattant a gyanú, attól fogva nem volt eltusolás, elhallgatás, az alapítvány megfelelően kezelte az ügyet.

Köztudott, hogy Ferenc pápa zéró toleranciát hirdetett a katolikus egyházon belüli gyermekbántalmazásokkal szemben. Létrehozta a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságot, és három éve, 2019 májusában írt egy apostoli levelet, amelyben többek között arra kötelezett minden egyházmegyét, hogy egy éven belül hozzon létre egy mindenki számára hozzáférhető bejelentő rendszert, ahol jelezhetik a szexuális abúzust, illetve annak rejtegetését. Hogyan áll a gyulafehérvári érsekség a rendelet előírásainak teljesítésével?

Huszonkét évet a Szentszéknél dolgoztam, és Rómából azzal a tudattal jöttem haza 2020 elején, hogy nagyon érzékeny pontja az egyháznak gyermekvédelem. Következett a világjárvány, magam is megbetegedtem, de én akkor is azon voltam, hogy legalább amit tudok, tegyek meg ezen a téren. Nyomban kértem például, hogy a papnevelő intézetben és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológiai karán a következő tanévtől vezessenek be egy új kurzust, amelyen szakember beszél arról, hogy mit jelent az agresszió, mit jelent a gyermekbántalmazás.

Utána azt mondtam: szükség van egy magatartási szabályzatra. Az lett volna a legegyszerűbb, ha valahonnan kopipésztelek egy ilyen szabályzatot, kiteszem a honlapra, és azt mondom, hogy a feladat le van tudva. De egy ilyen megoldás mögött nincs semmi, ilyet nem akartam tenni. Ezért, amint újra lehetett repülni, tavaly decemberben Rómába mentünk a titkárommal a gyermekvédelemmel megbízott hittani kongregációhoz. Arra kértem őket, legyenek szívesek, mondják el nekem konkrétan, hogy főpásztorként hogyan fogjak ennek neki. A Kiskorúak Védelme Pápai Bizottság vezetőjéhez, Hans Solner atyához irányítottak, akivel elbeszélgettünk, és adott egy anyagot, konkrét példákkal. Januárban kineveztem a két papból és két szakemberből álló emberi méltóság munkacsoportot, ez dolgozza ki a magatartási szabályzatot. Ez most félkész állapotban van. Ugyanakkor tervezünk egy auditot is. Fel szeretnénk mérni a szakemberekkel, hogyan állunk az egyházmegyénkben az erőszakprevencióval. Nemcsak papokat kérdezünk meg erről, hanem hitoktatókat, kántorokat, káplánokat, plébánosokat, hogy kialakuljon egy képünk. Azt szeretnénk, hogy a mi magatartási szabályzatunk valóban a mienk legyen.

Március végén rekollekciós körúton voltam a segédpüspökkel, az összes papunkkal találkoztunk, és ezekről az intézkedésekről nekik is beszámoltam. Arra kértem őket, hogy vegyék ezeket nagyon komolyan. És nem csak a plébánosokat, hanem valamennyi egyházi alkalmazottat, kántort, hitoktató, sekrestyést, meg a takarítónőket is. Miután elkészül a magatartási szabályzatunk, akkor a munkaszerződéssel együtt nyilatkozatot íratunk alá az új egyházi alkalmazottakkal arról, hogy tudomásul vették az előírásait. Ugyanakkor a kispapok nevelésében is megpróbálunk odafigyelni. Azt is bevezettem, hogy félévenként kötelesek egy pszichológussal beszélni. Most itt nem arról van szó, hogy a pedofilokat próbáljuk kiszűrni. De a kispap lehet elvált szülők gyereke, gyerekkori verések traumáit hozhatja magával, és így tovább. Tehát tényleg próbálunk segíteni ilyen szinten is.

Hoztak-e létre egyházmegyénként gyermekvédelmi bizottságokat, mint ahogy a Magyar Katolikus Egyházban eljártak?

Mint említettem, egyelőre az emberi méltóság munkacsoportot hoztam létre még januárban, ez dolgozik a tervezett magatartásszabályzaton. Amikor ez elkészül, ismertetni kell a papjainkkal, ez egy évig is eltarthat. Nem úgy, hogy most összehívunk háromszáz papot, hanem csoportokban, kerületeként földolgozzuk, tökéletesítjük a szabályzatot. Utána létrehozunk jogászokból, pszichológusokból álló szakembercsoportot, ez fog a gyermekbántalmazásos esetekben eljárni. Tehát ez a csoport még nem alakult meg, viszont az egyes szakembereink megvannak. Így ha nekem most konkrétan adódna egy gyermekbántalmazás-gyanús esetem, a kivizsgálását rájuk bízhatom.

A mindenki számára hozzáférhető abúzusbejelentő rendszer kidolgozása is folyamatban van a katolikus egyházmegyékben?

A többi egyházmegyéről nem tudok beszélni, a püspököket kell erről kérdezni. Azt el tudom mondani, hogy a romániai püspöki karnak a honlapjára fel van téve egy útmutató az abúzusok kezelésére. A bevezetését a püspöki kar még a pápai rendelet előtt, 2015-ben megszavazta, és 2019-ben jelent meg némi módosításokkal. Mi ezt vesszük alapul az érsekség útmutatójának a kidolgozásakor. Tartalmazza a papoknak azt a kötelezettségét, hogy jelentsék egyházi elöljárójuk felé a tudomásukra jutott szexuális visszaélést, de tartalmazza a pápai rendelet többi előírásait is.

Az érsekség honlapjára tehát azért nem került fel magyarul, mert még nem készült el?

Még dolgozunk rajta. A román változatot most is belinkelhetnénk, ezt könnyű megtenni. Az igazság az, hogy az érsekség honlapja gyenge, így örököltem. Egy maroknyi ember vagyunk, úgy dolgozunk, ahogy bírjuk, ahogy győzzük. E-mail címünk is van már az abúzusok bejelentésére. Ezt is közzétehetnénk a honlapon, de vagy komolyan veszik, vagy nem. Úgy érzem, ha történik visszaélés, vagy felmerül a visszaélés gyanúja, akkor mindenki tudja, hogy a helyi plébánosnak kell szólni, vagy ha a plébános kapcsán merül fel a gyanú, akkor a főespereshez kell fordulni. Én legalábbis így gondolom.

Tehát egyelőre informális úton juthatnak el az érsekséghez az abúzusokról szóló esetleges bejelentések?

Csak írásos bejelentést tudok kivizsgálni. Elhiszem, hogy az emberek félnek, attól tartanak, hogy a közösségben megbélyegzik őket, de az ilyesmit írásban kell vállalni. Az érintett személyek jó hírnevét és magánszféráját is védeni kell, a feltételezett elkövetőét és az áldozatét egyaránt.

Addig is, amíg véglegesítik a belső eljárásokat, konkrétan mit tehet az érsekség, ha megkeresi önöket egy kiskorú, aki arra panaszkodik, hogy szexuális abúzus érte őt egy egyházi személy részéről?

Maradéktalanul kivizsgáljuk az ügyet. Ha tudok, személyesen kimegyek a helyszínre, hogy hallgassam meg az érintetteket. Az első kérdésem az, hogy mi történt? A második az, hogy hogyan segítsek? Nyomban felajánlom egy pszichológus segítségét. Ha pedig úgy látom, hogy megalapozott a gyanú, akkor egész biztos, hogy a pappal szemben eljárás indul. Nem fogunk büntetni addig, amíg kivizsgálás tart, de legalább korlátokat szabok, elhelyezem, megtiltom, hogy misézzen. Egész biztos, hogy nem én fogom kivizsgálni, vannak szakemberek, tegyék meg ők. De a pap sem kivétel az állami törvények alól. Ezért, ha alapos a gyanú, értesítem a hatóságokat az esetről.

A gyermekek köztudottan nehezen tudnak beszélni az őket ért abúzusokról. Mit tehet az érsekség, ha egy felnőtt jelzi, hogy tudomást szerzett kiskorú hozzátartozója bántalmazásáról?

Arra bátorítok mindenkit, hogy jelezzék az ilyen eseteket. De nem mindegy, hogy milyen formában. Mondok egy konkrét példát. Nekem az nem jelzés, hogy valaki két óra alatt ötvenhárom e-mail-el teletömi a postafiókomat káromkodó, durva, bántó kifejezésekkel, és azt se tudom az e-mail-címe alapján megállapítani, hogy ki az illető. Az ilyen jellegű névtelen vádaskodás számomra nem bejelentés. Lehet valakit támadni, de legalább minimális alapja legyen.

Nem éppen ezért lenne fontos az, hogy az érsekség oldalán is mielőbb legyen egy bejelentő felület, amelyen bizonyos adatokat is meg kell adnia a bejelentőnek?

Ismétlem, készül már ez a felület, csak használják is az emberek, ha hozzáférhető lesz. Föltehetem most is az e-mail címet azzal a felhívással, hogy tessék bejelenteni, kivizsgáljuk. De ha nem jön bejelentés… Ez az én legnagyobb nehézségem. Azt azért már most is tudja mindenki, hogy az érsekség e-mail-címén ([email protected]) bárki fordulhat hozzánk. Még a magántelefonszámunkat is megszerzik a hívek. Előfordul, hogy semmiségekkel keresnek meg. Például azzal, hogy X faluban összeveszett a kántor a sekrestyéssel, és ne engedjem, hogy a kántort kirúgják. A múltkor felhívott egy hölgy, hogy eladták a sírhelyét, legyek szíves oldjam meg. Tehát a problémákat jelezni most is lehet. Én mindenesetre úgy érzem, hogy nagyon komolyan veszem a gyermekbántalmazás kérdését. Például addig nem szentelek fel senkit sem diakónusnak, sem papnak, amíg ki nem tölt egy nyilatkozatot, amelyben olyan kérdések is szerepelnek, hogy szenvedett-e el gyerekkorában abúzusokat, ha igen, kitől, és feldolgozta-e. Azt is megkérdezzük, hogy ő maga követett el ilyesmit, és az aláírásával vállalja a felelősséget a válaszaiért.

Jól tudom, hogy a pápa egyéves határidőt adott az egyházmegyéknek a 2019-es rendeletében foglaltak teljesítésére?

Igen, az eredeti határidő egy év volt, a gyermekvédelmi mechanizmusokat 2020-ig kellett volna létrehozni. De jött a pandémia, és a Szentatya meghosszabbította a határidőt, mert rájött arra, hogy ilyen gyorsan nem lehet ezt megoldani. Vannak olyan egyházmegyék, főleg a nyugati országokban, ahol már véglegesítették ezeket a mechanizmusokat, de nálunk a 2019-es pápai rendeletben foglalt előírások teljesítése még folyamatban van. Keményen dolgozunk rajta. Mondom, a könnyebb utat is választhattam volna. Összeollózok valamit, kiteszem a honlapra, hogy meg lehessen mutatni: ott van. De kevés tartalom lenne mögötte.

Én mindenesetre nagyon bizakodó vagyok, csak az a gond, hogy millió más dolguk is van azoknak, akiket ezzel megbíztam, kevés az emberünk. Humánerőforrás végül is még csak kerülne, de a szakemberek azért nem ingyen dolgoznak, őket meg kell fizetni. Mi szerződést kötöttünk egy németországi emberjogi felzárkóztató intézménnyel, ők biztosítanak nekünk szakembert, aki ezt a munkát irányítja, ő ütemezte be azt a felmérést is, amibe hamarosan belekezdünk. Ha eljutunk a végére, akkor ők a munkánkat láttamozzák, és utána elmondhatom majd, hogy európai szintű gyermekvédelmi mechanizmust dolgoztunk ki.

Nem tekinti a folyamat felgyorsítására intő jelnek az érsekség, ami Böjte atya alapítványának otthonaiban történt?

Számomra ez nem intő jel, hanem megerősítése annak, hogy mennyire fontos az a munka, aminek mi nekifogtunk. A folyamatot valóban fel kell gyorsítanunk, de elfuserálni nem szabad, mert meg kell felelnünk az előírásoknak. Nem is nekem van szükségem megerősítésre, mert én nagyon is tisztában vagyok az egyházon belüli gyermekvédelmi mechanizmusok létrehozásának fontosságával. A papjainknak, kántorainknak kell észrevenniük, hogy ezekre a dolgokra jobban oda kell figyelni. Mindenből lehet tanulni. Számomra ez a fontos, hogy akármi történik, akármilyen rossz vagy negatív, abból tanuljak, vonjam le a következtetést. De ez nem jelenti azt, hogy azonnal jobb leszek. Mindenesetre rengeteg a tennivalónk. De én úgy érzem, hogy haladunk, sikerülni fog, csak sokkal jobb lenne, ha már meglenne a magatartási szabályzatunk, és elmondhatnám, hogy az egyházi emberek alkalmazását már ennek ismeretéhez kötjük. Errefelé tartunk.