Görögország

RSS

Lehallgatási botrány Görögországban: több mint harminc politikus és újságíró lehetett érintett

A legfelsőbb bíróság vizsgálatot indított az ügyben.

Közel 40 menekült egy hónapon keresztül rostokolhatott egy név nélküli szigeten a görög-török határon

A hatóságok hétfőn találtak rájuk. Bár nem erősítették meg, valószínűleg több halott is lehet.

Lezuhant és felrobbant egy lőszereket szállító ukrán repülőgép Görögországban

A lőszert nem Ukrajnába vitték volna a Szerbiából Jordánia felé tartó gépen, hanem Bangladesbe.

Frissítve – Lezuhant egy helikopter Görögországban, a román pilóta túlélte a balesetet

A helikopter fedélzetén négy személy tartózkodott: a romániai pilóta mellett két moldovai állampolgár és egy görög tolmács.

Erdoğan a finnek és a svédek után most Görögországban találta meg új mumusát

A török elnök az ukrajnai orosz invázió farvizén több fronton is külpolitikai kavarásba kezdett, a NATO-bővítés megakasztása után most a Görögországgal szembeni, évtizedes feszültségeket melegítette fel, ami mögött egyesek szerint az infláció, mások szerint a különutas külpolitikai törekvések állnak.