Turisztikai pokol: egy nap alatt 11 ezer tengerjáró utas lepte el a 15 ezer lakosú Szantorinit

2024. július 29. – 12:57

Turisztikai pokol: egy nap alatt 11 ezer tengerjáró utas lepte el a 15 ezer lakosú Szantorinit
Turisták fotózzák a naplementét Oia faluban a görögországi Szantorini szigetén 2024. július 20-án – Fotó:Aris Oikonomou / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A paradicsomi görög szigetcsoport a helyiek szerint inkább emlékeztetett a pokolra azon a júliusi napon, amikor több hatalmas tengerjáró hajó egyszerre kötött ki a partján. Szantorinin ekkor 11 ezer turista jelent meg egy időben, miközben a sziget összlakossága valamivel több mint 15 ezer fő. A lakosoknak azt tanácsolták, maradjanak inkább a házaikban, írj a Quartz üzleti lap.

A sziget technikailag egyszerre hét tengerjáró hajót képes fogadni, de a belőlük kiáramló több ezer utas megjelenése mindenképpen gondot okoz a szigeten. Panagiotis Kavallaris, a thirai önkormányzat elnöke a közösségi médiában közzétett, később törölt bejegyzésében először arra szólította fel a lakosokat, hogy a megnövekedett turistaforgalom miatt inkább ne nagyon mozgolódjanak. A poszt nem lett túl népszerű a helyiek körében, szerintük a turizmus érdekében akarják korlátozni őket.

Ezután több minisztérium képviselői hívtak össze egyeztetést a témában, és többen a szigetre irányuló hajóutak számának korlátozását sürgették. Nikos Zorzos, Szantorini polgármestere egy görög lapnak azt mondta: a kikötő hajók utasainak száma nem haladhatja meg a 8000 főt naponta. „2025-től kezdődően visszaállítjuk ezt a felső határt, hogy megőrizzük a szigetünket mint különleges úti célt”.

Az európai tömegturizmus súlyosbodó helyzetét mutatja, hogy a kontinens több kedvelt turisztikai célpontján is demonstráltak idén nyáron a helyiek. A mallorcai Palma utcáira nemrég húszezer tüntető vonult utcára, korábban Barcelonában is tüntettek a lakosok azt skandálva, „Turisták, kifelé a környékünkről”. Ezzel szemben a magyar turisztikai szakemberek azt szeretnék, ha Budapest inkább Barcelonára hasonlítana az idelátogató turisták számában, pedig erre – ahogyan semelyik másik népszerű európai nagyvárosban – semmi szükség nincs.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!