17 kazah bérelte ki a szuperjachtot, amiről felgyújthatták Ídra szigetének fenyőerdőjét

17 kazah bérelte ki a szuperjachtot, amiről felgyújthatták Ídra szigetének fenyőerdőjét
A szuperjacht (jobbra) Athén egyik kikötőjében, amelynek legénysége az erdőtüzet okozhatta Ídra szigetén – Fotó: Louisa Gouliamaki / Reuters

246


Tizenhárom embert letartóztattak a görögországi Ídra szigetén pénteken keletkezett erdőtűz miatt. A tüzet a hatóságok szerint egy szuperjachtról indított tűzijáték okozta. A tűzvész 300 hektáron égette le az Athéntól délre fekvő, híres turistasziget egyetlen fenyőerdőjét. A lángokat ugyan nagy nehezen sikerült megfékezni, a tűzoltók helikopterről oltottak.

A görög sajtó szerint a letartóztatottak mindannyian a Persephone nevű szuperjacht legénységének tagjai. A hajó hetente 250 000 eurótól (100 millió forint) bérelhető nyáron, a hatóságok elrendelték a lefoglalását.

A jachton 17 kazah állampolgár tartózkodott, akik azóta elhagyták Görögországot.

Vasárnap reggel lefilmezték a legénység 13 tagját, amint az ügyészségre mentek be, ugyanolyan egyenruhát viseltek, és arcukat napszemüveggel, maszkkal és sapkával takarták el.

A tűzoltók egy közelben elhaladó hajó kapitányának vallomását idézik, aki látta, hogy a jachtról tűzijátékot lőttek ki, de a görög parti őrség erre eddig még nem talált bizonyítékot. Az eset nagy felháborodást váltott ki a hőség miatt amúgy is erdőtüzekkel küzdő Görögországban.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!