Franciaország
Múlt hét óta közel 130 francia középiskolánál jelentettek be bombariadót
Meghekkelték a levelezőrendszereket, lefejezős videókat küldözgetnek rajta.
Macron szerint lehet, hogy egy ponton szükség lesz szárazföldi műveletekre az orosz erők ellen...
A francia elnök szerint „Franciaország erőssége az, hogy képesek vagyunk erre”.
Arte: Alkotmányba foglalták a franciák az abortuszhoz való jogot, de követi-e majd őket Európa?
Szlovákiában egy olyan fiatal szülésznővel beszélt az Arte, aki minden körülmények között ellenzi az abortuszt.
Nagyhatalmi versenyfutás indult Európa legszegényebb országában az ukrajnai háború árnyékában
Elnökválasztásra készül Moldova, amelynek vezetése az EU-hoz közeledne, közben azonban két olyan térsége is van, amelyen keresztül Moszkva igyekszik fenntartani befolyását az egykori szovjet...
Masszív kibertámadás ért francia kormányszerveket, válságstábot állítanak fel
Számos minisztériumi szerv érintett volt, köztük a munkaügyi tárca is.
Kihalhatnak bizonyos békafajok a békacombevők nagy étvágya miatt
Mintegy 200 millió béka végzi évente az európai éttermek tányérjain.
Először járt a bíró által kijelölt képviselő Alain Delon házában, 72, engedély nélkül tartott...
A színészlegenda január végén került bírói védelem alá, aminek nem várt következménye is lett.
A szankciók bevezetése után még legalább másfél évig vásárolt Oroszország nyugati alkatrészeket...
Egy amerikai vállalat a németországi gyárából küldött vadászbombázók gyártásához és karbantartásához használható alkatrészeket, és egy francia cég is feladott „nem katonai célú” alkatrészeket.
Fél év letöltendőt és fél év felfüggesztettet kapott Nicolas Sarkozy volt francia elnök
Túlköltekezett a 2012-es kampány során, és még csak nem is nyert.
Elegük van az európai gazdáknak, és Orbán felülne a traktoraikra, hogy elfoglalja Brüsszelt
Németország után most Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és Belgiumban is tüntetnek a mezőgazdaságban dolgozók. Összeszedtük, hogy mi a problémájuk, mit akarnak elérni, és hogyan...