Egy diák meghalt és többen megsérültek egy nantes-i középiskolában történt késelésben

Egy diák meghalt és többen megsérültek egy nantes-i középiskolában történt késelésben
Francia rendőrök és katonák biztosítják a Notre-Dame-de-Toutes-Aides középiskola környékét, Nantes-ban, Franciaországban, 2025. április 24-én – Loic Venence / AFP

Késes támadás történt egy nantes-i középiskolában csütörtök délután, a támadásban egy tizedik osztályos diák meghalt, és legalább hárman megsérültek – közölte a Le Figaro.

Miután kiérkeztek az iskolához, a rendőrség letartóztatott egy 15 éves gyanúsítottat, akit az egyik tanár fogott le – írja a Reuters. A Le Figaro több forrásból úgy értesül, a fiú az iskola egy másik diákja.

Az Euronews az Europe1 francia rádióállomásra hivatkozva azt írja, a támadó egy egy veszekedés után szúrt meg egy diáklányt, majd három másik diákot is megkéselt. A támadás után az evakuálták az iskolát, a támadás szemtanúit a helyszínen hallgatják ki a nyomozók. A rendőrség szerint a fiú nem terrorista szándékkal követte el a támadást.

A Le Figaro fokozott rendőri jelenlétről számolt be az iskola környékéről. A helyszínen tartózkodott a nantes-i ügyész, Antoine Leroy, valamint Bassem Asseh, a város biztonságért felelős első helyettese is. Délután várhatóan az iskolába látogat Bruno Retailleau belügyminiszter is.

A Notre-Dame-de-Toutes-Aides nevet viselő iskolacsoport Nantes keleti részén, Doulon kerületben található, és két általános iskolából, egy kollégiumból és egy líceumból áll.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!