Korrupció és befolyásolással való visszaélés miatt megfosztották Nicolas Sarkozyt a Becsületrendjétől
Megfosztották a Becsületrend kitüntetésétől Nicolas Sarkozy volt francia elnököt, miután tavaly korrupció és befolyással való visszaélés miatt a bíróság jogerősen elítélte. A legmagasabb francia állami kitüntetést ugyanis jogerősen elítélt személy nem viselheti, írja az MTI hivatalos francia forrásokra hivatkozva.
A magyar gyökerekkel rendelkező Sarkozy a korábbi vádak szerint egy magas rangú francia bírót akart információkért cserébe megvesztegetni. A párizsi büntetőbíróság 2021 márciusában hozott elsőfokú ítéletében egy év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá, a fellebbviteli bíróság megerősítette az ítéletet, azzal, hogy az elzárást nyomkövető viselése mellett szabadlábon töltheti. A volt elnök ezután az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.
Egy másik ügyben, a 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezése miatt is elítélte őt a párizsi fellebbviteli bíróság. Ebben az ügyben hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá.
És szeptemberben hirdetnek ítéletet Sarkozy ellen abban az ügyben, amelyben a vád szerint korrupt módon kötött megállapodást Muammar al-Kadhafi volt líbiai diktátorral. Az ügyészség hét évi börtönbüntetést és 300 ezer euró pénzbírságot kér ellene.
Nicolas Sarkozy a második francia államfő, akitől megvonták a Becsületrend kitüntetést. Az első Philippe Pétain náci kollaboráns volt, akit 1949 augusztusában árulásért ítéltek el.

Orbán Viktor éppen néhány napja, június 10-én kedden találkozott Sarkozy-vel Párizsban. A magyar miniszterelnök ezután posztjában azt írta: „Akárhogyan is fordult az európai politikában a széljárás, Nicolas Sarkozy elnök úr mindig a magyarok barátja maradt. Tanácsainak most is hasznát fogjuk venni.”
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!