RSS
Ma jelentette be a kolozsvári színház, hogy aki óhajtja, visszaválthatja a Drábik-előadásra megvásárolt jegyeit.
Egy ilyen előadás „művészetnek” gyenge, társadalomkritikának téves és elfogadhatatlan, talán egyetlen vonatkozásában lehet sikeres: megágyaz a lopakodó, vagy akár máris masírozó szélsőjobbnak.
Drábik elméletei gyakran átszűrődnek a mesevilágba. Az első mondat a valóság talaján áll, a probléma viszont a második mondatnál kezdődik, amikor a zsidók, az illuminátusok jelennek meg a képzeletben.
Ha nem tévedek, akkor a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak nem kötelessége, hanem kivételes lehetősége, hogy komolyan vegye az egykori igazgató, Tamás Gáspár emlékét, amellyel Drábik János...
A színház művészeti tanácsának fogalma sem volt arról, hogy kit hívott meg az igazgató, sőt az antiszemita konteódoktor nevét és munkásságát is csak a Transtelex cikkéből ismerték meg.
Tompa Gábor, úgy tűnik, feláldozta művészetét az ideológiai árnyékbox oltárán, a küzdelemben pedig alulmaradt.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Facebookján közölt válaszában többek között azt kifogásolja, hogy Drábikot szerinte bizonyítékok nélkül neveztük ismételten az összeesküvés-elmélet bajnokának.
Drábik a színházban fogja elmondani kínos elméleteit a háttérhatalomról, a világméretű zsidó összeesküvésről, a pénzvilág 300 láthatatlan uráról és a velük szövetséges gyíkemberekről. De ha jobban...