RSS
A Calea Neamului hívei ugyan nem vettek részt az eseményen, de a politikusi felszólalásokban jelen voltak.
Csíkszentmárton község szervez csendes megemlékezést a temetőben. A Calea Nemaului a júniusban felállított fakeresztjeit védené.
Már mindenki befeszült, hogy mi lesz szombaton Tusványoson az Orbán-beszéd előtt, alatt és után. Borboly Csaba gondolt egy nagyot és levelet írt a belügyminisztériumnak.
Az EMSZ feljelenti a szervezőket, az RMDSZ jogi úton akarja rendezni az újabb erőszakos akciót. A Mikó Imre Jogvédő szolgálat szerint félelmetes ezt a szélsőséges magatartást tapasztalni.
A helyi sajtó szerint nagy számban vonultak ki a rendfenntartók, de nem állították le az akciót.
Dormánfalva 2019 áprilisában román parcellát alakított ki a katonatemetőben. A bíróság azonban arra kötelezte az önkormányzatot, hogy állítsa vissza a katonatemetőt eredeti formájába.
A szoboravatóra a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tîrnoveanu is bejelentkezett.
Az nem teljesen egyértelmű, hogy tiltakozást is szervez Tîrnoveanu, vagy csak a száját járatja a Facebookon.
A legfelsőbb bírósághoz fordul a Bákó megyei település, a román nacionalista szervezetek pedig megakadályoznák a betonkeresztek lebontását.
Akár hatósági segítségre is szükség lehet a jogerős ítélet végrehajtásához.