„Hogy Orbán el ne felejtse, ez itt Románia” – megkérdeztük Tîrnoveanut, miért tüntet minden évben Tusványoson

Tusványos évről évre ismétlődő koreográfia szerint zajlik: Orbán Viktor jön, beszél, megtapsolják – Mihai Tîrnoveanu pedig jön, tiltakozik, zászlót lenget, és felemlegeti, hogy Erdély is román föld. 2023-ban volt a román szélsőjobboldal egyik leglátványosabb akciója itt, amikor a csendőröknek kellett fizikailag feltartóztatni a trikolóros tömeget, miután nekifeszültek a kordonnak.

Idén Tîrnoveanu és néhány társa jóval kisebb erődemonstrációt tudott produkálni, látványos akció helyett visszafogott volt a jelenlét, de a hőség, a szervezetlenség és az ismétlődő frusztráció hasonló volt. A tábor közvetlen szomszédságában található parkolóban gyülekeztek a Calea Neamului hívei: kifeszítették a bannereket, meglengették a zászlókat, megigazították fejükön a dák kucsmákat. Majd megérkezett Mihai Tîrnoveanu is, aki számba vette a csapatot, és egy utolsó simítással fő helyre állította azokat, akik a legfontosabb üzenetet tartalmazó molinóval feszítettek. A román szélsőjobb ismert szereplője előre szólt, hogy demonstrációt szervez a nagy napra, és ahhoz képest, hogy különböző alkalmakkor mekkora randalírozást szoktak csapni, ezúttal meglepően békésnek tűntek bajtársai. Még Orbán beszédének kezdete előtt megszólítottam, hogy magyarázza el, mi a célja a tüntetéssel.

Az interjút azzal kezdte, hogy „üdvözli olvasóinkat”, majd gyorsan leszögezte: „semmiféle problémája nincs a különböző etnikumokkal, így a magyarokkal sem”. Ez a mondat önmagában is tipikus retorikai védőpajzs, amit aztán egy hosszú tirádával az Orbán-kormány és az RMDSZ állítólagos „erdélyi befolyásszerzése” követett. Rákérdeztem, mire alapozza állítását, és milyen konkrét lépéseket ért „szuverenitás elleni támadásként”.

Tîrnoveanu szerint „Orbán Viktor teljes bel- és külpolitikájának célja, hogy megszerezze Erdélyt, kiaknázza az erdélyi erőforrásokat, etnikai alapon autonómiát kényszerítsen ki, majd újraírja a térképet a bécsi döntés mintájára”. Nem tartja-e ezt túlzónak amit mond, hiszen egy ilyen vád gyakorlatilag irredentizmussal azonosítja a magyar kormányt, vetettem föl.

Orbán 2023-as tusványosi kijelentésére utalva válaszolt, amikor – állítása szerint – a magyar miniszterelnök ironikusan azt mondta, hogy „soha nem ismerte el, hogy Erdély vagy Székelyföld román közigazgatási egységek lennének”. Tîrnoveanu arra is emlékeztetett, hogy akkor a román külügyminisztérium hivatalosan kérte Orbánt, ne beszéljen érzékeny témákról. Szerinte Orbán épp e kérést figurázta ki a kijelentésével, amit a közönség nevetéssel, éljenzéssel, tapssal fogadott.

Ezután felidézte azokat a gesztusokat, amikkel folyamatosan feszegette a határokat Orbán: a nagy-Magyarországos sálat, térképeket, a szimbolikus üzeneteket. Majd azzal folytatta, hogy mindezek mellett Orbán Viktor túlzott mértékben avatkozik be a román politikába. Szerinte „egy külföldi vezető nem diktálhatja, hogy kit támogassanak a román választók – különösen nem olyasvalaki, aki folyamatosan a saját országa szuverenitását kéri számon másokon”. Példaként hozta fel, hogy a magyar miniszterelnök beleszólt a román államfőválasztásokba, bár az ő szemszögéből Orbán „a globalista jelöltet” támogatta.

Ezen a ponton emlékeztettem, hogy verziója nem felel meg a tényeknek. Orbán Viktor soha nem támogatta nyíltan Nicușor Dant, ellenben egyértelmű volt, hogy George Simionra játszik – Simion maga is Orbán arcképével kampányolt. A válasza erre az volt: „Ez Simion dolga”. Hozzátette, hogy sem Simionhoz, sem az AUR-hoz nincs köze, és úgy véli, ez az ügy George Simionra tartozik, nem rá.

A figyelmét ezután újra Orbán Viktorra fordította: szerinte a magyar miniszterelnök szuverenistaként pózol, miközben „globális ideológiákat exportál” Romániába – példaként a Pride-felvonulást említette, amely szerinte ennek a kettős mércének a példája. miközben a magyar kormány betiltotta, „több mint százezer fős részvétellel, rendőrségi büntetések nélkül zajlott le Budapesten”. Ezzel szemben – mondta – az általa vezetett Calea Neamului egyesület egy 1919-es történelmi eseményt szeretett volna megünnepelni a magyar Parlament előtt, amit a budapesti rendőrség nem engedélyezett. Az esemény a román hadsereg Budapestre való bevonulásáról szólt volna, amellyel Tîrnoveanu szerint „a bolsevik rezsim alóli felszabadítást” ünnepelték volna.

Rákérdeztem, hogy ha szerinte Orbánnak nincs joga beleszólni a román belpolitikába, akkor ő miért foglalkozik azzal, miért van Pride Magyarországon, és miért nem tudja elfogadni a döntést, hogy a budapesti Országháza előtti demonstrációjukat nem hagyták jóvá? Nem ugyanazt a logikát követi-e, csak fordított előjellel – beavatkozni, minősíteni, túlreagálni a másik ország belügyeit? Erre nem válaszolt érdemben. Ehelyett felemlegette azt a néhány nappal ezelőtti Facebook-posztot, amelyben Orbán azt írta: „Megérkeztünk Bukarestbe, román földre. Még éjszaka irány Erdély!” – és a mondat mellé egy napszemüveges emotikont is tett. Tîrnoveanu szerint „ez a fajta ironikus, magabiztos stílus egyértelmű provokáció, amely sérti a román államot”.

Azt is nehezményezte, hogy Ilie Bolojan találkozott Orbánnal, és a hivatalos kommunikáció sikeresnek nevezte a látogatást. Tîrnoveanu ezzel kapcsolatban megjegyezte: „nem tudni, ez kinek volt siker – a román népnek biztosan nem”. Szerinte Orbán, ha Romániába jön, jöjjön hivatalos látogatásra, „fogadják a román himnusszal, ne informálisan”. A következő hasonlattal élt: „ez olyan, mint amikor a tolvaj belép egy nyitva hagyott házba – a házigazda is hibázott, de a tolvaj is bűnös”.

Amikor rákérdeztem, mit remél az aznapi demonstrációtól, azt felelte: nem is tüntetésnek szánják, hanem „szimbolikus jelenlétnek”, amely „emlékezteti Orbánt, hogy ez itt Románia, és nem csak a baráti politikusokból áll a fogadóbizottság”. Állítása szerint „soha nem tettek gyűlöletkeltő kijelentéseket a magyar közösséggel szemben”, és a szélsőjobboldali vádakat megalapozatlannak tartja.

Az interjú végéhez közeledve arra kértem Tîrnoveanut, mondja el, mit jelent szerinte a normális együttélés a romániai magyarok és románok között. Példaként a szlovák–magyar viszonyt hozta fel: szerinte az ottani modell követendő, ahol „a magyar kisebbség használhatja anyanyelvét az iskolákban és az egyetemeken, és ezzel nincs is problémája”. A konfliktus ott kezdődik nála – mondta –, amikor autonómiáról, területi követelésekről vagy az erőforrások kisajátításáról van szó. Itt az RMDSZ-t vette célkeresztbe: Tîrnoveanu szerint a szövetség „harminc éve kormányon van, de Kelemen Hunor minden egyes tévés szereplése olyan, mintha most landolt volna a Holdról”. Hozzátette: „engem a kétszínűség, a hazugság és a kulturális, gazdasági, diplomáciai nyomulás zavar”.

Rákérdeztem a Calea Neamului szervezetnek az úzvölgyi temetőben történt akcióira, amikor a 2019-es esemény során román keresztek kerültek magyar katonák sírjaira, amit sokan kegyeletsértésnek, sőt profanációnak minősítettek. Tîrnoveanu ezt visszautasította: „ha az emlékezés és a hősiesség tisztelete szélsőség, akkor valóban azok vagyunk” – mondta, majd hosszan beszélt arról, hogyan alakult át szerinte a temető 1994 után, amikor az RMDSZ-hez köthető helyi hatóságok elbontottak egy román obeliszket. Úgy vélte: „ha a magyar fél valóban tudta, hogy hol nyugszanak a katonáik, miért hagyta üresen az adott parcellát 2019-ig?”. Közbevetettem: attól, hogy egy sírhely nincs megjelölve, még lehet ismeretes a temetkezési rend – ám Tîrnoveanu ragaszkodott ahhoz, hogy „nem lehet megszentségtelenítésnek nevezni, ha valaki egy sírra keresztet állít”.

Arra a kérdésemre, hogyan értékeli, hogy nem engedték be Tusványos területére, Tîrnoveanu jogi és szimbolikus visszaélésként hivatkozott az esetre. Azt állította: „Orbán Viktor gyakorlatilag kisajátította Tusnádfürdő egy részét, mintha zsebre vágta volna.”

Panaszkodott, hogy semmiféle hivatalos dokumentumot nem mutattak nekik arról, mi alapján zárják le a bejáratot, vagy kihez tartozik az adott terület. „Amikor én szervezek tüntetést Bukarestben, pontos határokat szabok meg a hatóságokkal közösen. Itt semmit nem mutattak” – mondta, majd hozzátette: szerinte a beléptetőpont ellenőrző állomásként működik, de jogalap nélkül.

Zárásként megkérdeztem, mi az üzenete Orbán Viktornak.

„Foglalkozzon a saját országának problémáival. Oldja meg azokat, aztán vonuljon nyugdíjba” – mondta.

Tîrnoveanu beszéde pont olyan, amilyennek az ember elképzeli, ha hallotta már egyszer is kiabálni egy román trikolórral a kezében: szenvedélyes, túlzó és konfrontatív. Nem magyaráz, nem árnyal, hanem vádol. Minden mondatában ott van a gyanúsítgatás, a sérelmek újracsomagolása, az „ez itt a mi földünk” típusú kizárólagosság. Úgy állítja be magát, mint aki csak emlékezni jött és a nemzeti méltóságot védeni, miközben sorra osztja az idegenellenes célzásokat, nyomja az etnikai dominanciára építő mantrákat. Az interjúval egyetlen célja volt, megmutatni, hogy Erdély veszélyben van, és a román népnek, a román kormánynak fel kell ébrednie.

Pár perccel később elkezdődött az Orbán-beszéd, és a magyar miniszterelnök ehhez viszonyítva nyugodt, számító és látszólag elegáns volt. Ő nem kiabált, hanem keretezett. Történelmi példákat, nagyívű víziókat sorolt, miközben ugyanazt üzente, csak saját táborának: mi, magyarok, körül vagyunk véve, veszélyben a nemzet. Tîrnoveanu dühből szónokolt, Orbán stratégiai célból. Az egyik kívülről ostromolt egy helyzetet, a másik belülről próbálta ismét saját képére formálni. A hangnem, a stílus, a szókincs más volt – de a logika hasonló. A végeredmény? Két politikai közösség, amelyben egyre szélsőségesebbé válik a mondanivaló.