Tîrnoveanu egyedül, de megemlékezett az Országház előtt a románok budapesti bevonulására
Román zászlóval pózolt vasárnap a budapesti Országház előtt Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke. Korábban a szélsőséges, nacionalista szervezet azt tervezte, hogy a magyar parlament előtt emlékezik meg „a román hadsereg 1919. augusztus 3-4-i budapesti bevonulásáról és Magyarország felszabadulásáról a bolsevik Kun Béla rezsimje alól”, erre azonban állításuk szerint nem kaptak engedélyt a magyar hatóságoktól.
„A román zászló a magyar parlament előtt. A román hadsereg 1919. augusztus 3-4-i budapesti bevonulásáról, a bolsevik Magyarország bevételéről a helyszínen is meg lehet emlékezni, akár egyetlen »katonával« is. Engedély nélkül” – posztolta hétfő reggel közösségi oldalán Mihai Tîrnoveanu.
Miután a budapesti megemlékezést a magyar hatóságok Tîrnoveanu állítása szerint elutasították arra hivatkozva, hogy a Nemzet Útja Egyesület szélsőjobboldali és korábban magyarellenes megmozdulásokat szervezett, a szervezet támogatói ismét ellátogattak Tusványosra Orbán Viktor szombat délelőtti előadása alatt, mint az eddigi években is. A demonstrációjukat előre be is jelentették.
A Transtelex interjút készített Tîrnoveanuval Tusványoson, megkérdeztük, hogy miért tüntet ott minden évben, amire azt válaszolta, hogy azért, „hogy Orbán el ne felejtse, ez itt Románia”.
A Nemzet Útja Egyesület (Calea Neamului) szélsőséges, nacionalista szervezet magyarellenes megnyilvánulásairól híres. Felvonulásaikon rendszeresen skandálják, hogy „Erdély román föld”. Ők voltak azok, akik 150 fakeresztet állítottak az úzvölgyi katonatemetőben a korábban eltávolított betonkeresztek helyébe, de rendszeresen jelentek meg magyar állami tisztségviselők erdélyi szereplésein is: maga Tîrnoveanu korábban Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét zavarta meg, a szervezet skandált a nagykárolyi Kölcsey-szobor avatásán is, ahol Novák Katalin akkori magyar államfő is ott volt, 2024. március 15-én pedig nem hagyták ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter sepsiszentgyörgyi látogatását sem, ahol végül a rendőrség őrizetbe vette és 10 ezer lejre bírságolta őket a Székely Hírmondó akkori tudósítása szerint.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!