Szentgyörgyig jöttek a román szélsőjobbosok, hogy elskandálják, Székelyföld román föld

2023. december 1. – 18:42

Szentgyörgyig jöttek a román szélsőjobbosok, hogy elskandálják, Székelyföld román föld
Külön ünnepelnek a Sepsiszentgyörgyre érkező román szélsőjobbosok, miután nem kaptak szót a hivatalos rendezvényen – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Nem hagyták szóhoz jutni a román nacionalistákat a nemzeti ünnepen, ezért a hivatalos ünnepség után elfoglalták a Mihai Viteazul-szoborcsoport előtti teret Sepsiszentgyörgyön, majd előadták vágyálmaikat a régi határokról és Nagyromániáról, Antal Árpád polgármestertől pedig azt követelték, román trikolórban fogadjon hűséget és tegyen le a székely autonómiáról, és akkor békén hagyják a városát. A román szélsőjobbos alakulatok sepsiszentgyörgyi felvonulása azonban semmi újat nem hozott, és az unos-untalan ismételt szlogenjeiket már saját közönségük is unta.

Ismét Sepsiszentgyörgyön óhajtotta megünnepelni Románia hivatalos nemzeti ünnepét a Calea Neamului (A Nemzet Útja) szervezet, amelynek vezetője, Mihai Tîrnoveanu ezúttal se hagyta ki az alkalmat, hogy hangulatot keltsen a városban arra hivatkozva, hogy az itt élő románokat elnyomják. Kimentem megnézni, hogy zajlik a talpig piros-sárga-kékbe vont ünneplés, de a nemzeti giccsen és ízléstelen műdalokon kívül nem volt semmi említésre méltó momentuma a szélsőjobbosok újabb próbálkozásának, akik néhány éve előszeretettel jönnek valamelyik székelyföldi településre december elsejézni.

Kellett ugyanis Mihai Tîrnoveanuéknak, és a szervezetével összenőtt Frăția Ortodoxă, Mișcarea Națională (Nemzeti Mozgalom) tagjainak, illetve a többi magyarellenes szervezetnek, például a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) harminc tagjának, valami ürügy, hogy olyan városokban vonuljanak fel, ahol egyébként nincsenek etnikumközi konfliktusok, hisz a 2019 óta tartó úzvölgyi temetőfoglalásról már egyre kevesebb bőrt tudnak lehúzni.

Bánatukra azonban még a szentgyörgyi románok sem voltak kíváncsiak a nacionalisták demonstrációjára, amire azután került sor, hogy Románia nemzeti ünnepének hivatalos rendezvénye véget ért. Méghozzá úgy, hogy Tîrnoveanuék hiába kuncsorogtak mikrofonért, a szervezők nem adták meg nekik. Sőt, inkább rövidebbre fogták az eseményt, és a civilek és a polgári szervezetek képviselői is csak a rendezvény után koszorúzhattak.

Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) vezetője és a magyarellenes szervezetek Sepsiszentgyörgyön – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) vezetője és a magyarellenes szervezetek Sepsiszentgyörgyön – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex
Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) vezetője és a magyarellenes szervezetek Sepsiszentgyörgyön – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex

Tîrnoveanuék azonban nem adták fel, és tettek még egy próbálkozást, hogy elvigyék a showt és kisajátítsák a nemzeti ünnepet. A szentgyörgyi ortodox templomból indulva nagy körmenetben vonultak fel a városban, hogy a szokásos Erdély, Hargita és Kovászna román föld szólamok után, a Váradi József utcáról a Gábor Áronra áttérve román himnuszra vonuljanak be. A várt hatás azonban elmaradt, még a szentgyörgyi románok is felszisszentek, amikor az Új Jobboldal megjelent, és tagjai hosszú, óriás trikolórt vonszoltak maguk mellett, miközben jobboldalos zászlókat lobogtattak. „Na még csak ezek hiányoztak ide” – szólalt meg egy mellettem álló nézelődő.

A látvány kedvéért sokan népi ruhába öltöztek, és a szervezet tagjai igyekeztek a zászlók mellé minden kiegészítőt trikolór színűen hordani, ami bőven kimerítette a giccs fogalmát, hisz piros-sárga-kék volt a lufi, a fűző, a fülbevaló, a sál, a sapka, a felső és még sorolhatnám.

Amikor közelebb értek, már hallatszott is a „kifelé az országból, magyarok”, és az „én itthon maradtam, amíg ti külföldre mentetek” szlogen. Ezeket a szólamokat azonban a csendőrök hamar elhallgattatták.

A hivatalos ünnepség végén Tîrnoveanu vezénylésével kis hangszórókat állítottak fel a Mihai Viteazul-szoborcsoport jobb és baloldalán, nemzeti dalokat játszottak le, majd sérelmeik és Nagyrománia iránti vágyuk hangoztatása után Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek is címeztek pár sort.

A nacionalista szervezetek hórát járnak a Mihai Viteazul téren – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex A nacionalista szervezetek hórát járnak a Mihai Viteazul téren – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex
A nacionalista szervezetek hórát járnak a Mihai Viteazul téren – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex

Tîrnoveanu azt követelte a polgármestertől, hogy Antal Árpád vegyen részt a december 1-jei ünnepségeken román trikolórral díszítve, tegyen nyilvános nyilatkozatot, melyben elismeri a román alkotmány 1. cikkelyét, miszerint Románia nemzeti, szuverén, független, egységes és oszthatatlan állam. Továbbá nyilvánosan jelentse ki, hogy nem ért egyet az etnikai kritériumokon alapuló területi autonómia semmilyen formájával. És ha már itt tartunk, azt is ismerje el, hogy Székelyföld fogalma irredenta politikai konstrukció, amelynek nincs valós alapja. Ha ezeknek a felételeknek eleget tesz, akkor már nem lesz okuk felvonulni Sepsiszentgyörgyön a Nemezet Útja aktivistáinak – zárta gondolatait a felszólaló.

A sors iróniája, hogy miközben a nacionalista esemény már a tetőpontjához ért, és elsírtak, elríttak minden külső okot, ami miatt Nagyrománia nem valósult meg, egy székely zászlós városi busz tért fel a Gábor Áron utcába, amire Antal Árpádék a városzászlóért indított aláírási kampány vizuális elemeit tették fel. Az eset nyilván véletlen volt, de a helyszínen lévő románoknak ez talán mindegy is volt már.

Az eseményt ezután még számos búskomor népdal követte, aminek nézőközönsége csak a közel száz fős szervezeti tagság volt, akik hórával majd imával zárták a nacionalista dzsemborit.

A románok december elsején ünneplik az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóját, amelyen kiáltványt fogadtak el Erdély és a Román Királyság egyesüléséről. December 1-je 1990 óta Románia nemzeti ünnepe; ezen a napon országszerte katonai felvonulásokat szerveznek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!