Tiltakoznak az erdélyi magyar politikai pártok az újabb úzvölgyi randalírozás miatt

2023. július 10. – 15:06

Tiltakoznak az erdélyi magyar politikai pártok az újabb úzvölgyi randalírozás miatt
Megszenteli egy ortodox pap a Nemzet Útja szélsőjobboldali szervezet fakeresztjeit Úzvölgyében, 2023. július 8-án – Fotó: Beliczay László / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

A 40 betonkereszt helyett most 150 fakeresztet állított fel az úzvölgyi temetőben a Nemzet Útja román nacionalista szervezet. Az akciót ezúttal semm akadályozták meg a rendfenntartó szervek, a kereszteket megáldotta egy ortodox pap is, és a szervezet vezetője, Mihail Tîrnoveanu azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a védelmi minisztérium július 13-án fogadja küldöttségüket, ahol a "román parcella2 hivatalosításáról fognak tárgyalásokat folytatni. Az RMDSZ, az EMSZ és a Mikó Imre Jogvédő Szervezet is tiltakozott az újabb úzvölgyi randalírozás ellen, hiszen alig tíz nappal korábban, június 29-ére virradóra távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a szombati eseményt követően hétfőn kiküldött állásfoglalásában ítélte el a keresztállítást, amelyet temetőgyalázásnak nevezett. „Most szombaton ugyanolyan körülmények között került ki a 150 fakereszt – szintén engedély nélkül, törvénytelenül. Az, hogy a helyzet nem durvult el, kizárólag azokon a magyar közösségi vezetőkön múlott, akik arra intették a magyarokat, hogy ne álljanak bele a provokációba” – írta Kelemen, hozzátéve, hogy egyszer már törvényes úton rendezték a temető helyzetét, és most is ezt az utat fogják választani.

Az EMSZ közleményében kijelentette, hogy feljelentik a temetőgyalázás résztvevőit, szervezőit. A szövetség nehezményezi, hogy annak ellenére, hogy a provokációt előre bejelentették annak szervezői, a rendfenntartó szervek azonban semmit nem tettek a temetőgyalázás megakadályozása érdekében, és végignézték az emlékhely újboli felforgatását.

Az EMSZ hangsúlyozta, elfogadhatatlannak tartja azt az alkut, melyet Borboly Csaba, a Hargita megyei RMDSZ-es tanácselnök is támogat, amely szerint az úzvölgyi temetőben helyet kell biztosítani egy közös, más nemzetek hősei előtt is tisztelgő emlékműnek. „Számunkra egyetlen megoldás elfogadható, éspedig az úzvölgyi temető megőrzése annak, aminek eredetileg szánták: az ott valóban eltemetett hősök nyughelyének” – összegeznek az EMSZ vezetői.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szerint “az erdélyi magyar közösség számára kimondottan riasztó és aggasztó helyzet ez, mely során egy szélsőséges csoport ilyen mértékben semmibe veszi a törvényt, de az is mérhetetlenül aggasztó, hogy a román karhatalom semmit sem tett ennek a helyzetnek a megelőzésére, hanem végig nézték az eseményeket”.

A korábbi 50 kereszt eltávolítása teljesen törvényes volt és hosszas jogi folyamat, három per előzte meg, tisztázza a jogvédő civilszervezet. “Ennek fényében a keresztek újbóli felállítása azt jelenti a magyar közösség számára, hogy Romániában az igazságszolgáltatás döntéseit figyelmen kívül lehet hagyni és azzal ellentétes módon lehet cselekedni, mindezt a karhatalom hallgatólagos támogatásával” – olvasható a kiküldött körlevélben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!