Annyira fontos a NER-nek a Böjte Csaba nevű politikai termék, hogy a gyermekbántalmazás fölött is hajlandó szemet hunyni miatta

A magyarországi kormánymédia az Origótól a Pesti Srácokon át a Magyar Nemzetig és a Hír Tévéig testületileg ráállt két erdélyi újságíró, Szabó Tünde és Kulcsár Árpád lejáratására.

A Hír Tévén egyenesen bűnözőnek és betegnek nevezik Kulcsárt, majd elhangzik, hogy „távol kell tartanunk magunkat ezektől a szörnyetegektől”.

Bármennyire is undorítók és gyomorforgatók ezek a cikkek, tévéadások, igyekeztem végigolvasni minden megjelent szöveget és megnézni a szóban forgó tévés anyagokat is, és elképedve láttam, anélkül uszítanak a két kolléga ellen, hogy egyáltalán szót ejtenének, miről is írtak ők tulajdonképpen. Látszik, egy összehangolt stratégia mentén dolgoznak: minden médiumban azt sulykolják, „megtámadták Böjte Csabát” és „lejárató kampány indult a gyermekmentő szerzetes ellen”.

Azt követően lendült akcióba a fideszes pártsajtó, hogy az egyik Böjte-otthon volt lakója, aki arccal és névvel számolt be a szidalmazott újságíróknak arról, hogy az intézmény vezetője rendszeresen megerőszakolta őt – hónapokkal a tényfeltáró anyagok megjelenése után – írt egy posztot a Facebook-oldalára. Ezt forgatták ki és értelmezték félre, hogy azt állíthassák: „visszakoznak az áldozatok” és „összedőlni látszik a Böjte elleni lejárató kampány”.

Ha valaki nem emlékezne, felidézem: két nagyobb ügyet göngyölített fel az erdélyi sajtó ( illetve az Azonnali és a Mérce), pontosabban azok az újságok, amik nem kerültek a Fidesz kezébe. Az első bemutatott ügy arról a tíz éven át tartó, folyamatosan elkövetett visszaélés-sorozatról szólt, melyet két Hargita megyei otthonban követett el egy nevelő.

Amint a Transtelex is – az Átlátszó Erdéllyel és az Azonnalival együtt – beszámolt,

a férfi, aki módszeresen kínozta a rábízott tizenöt kisfiút – a szájukba pisilt, verte és szexuális erőszakot követett el ellenük –, 28 év börtönt kapott.

Szóval, mi dőlt itt össze mégis? Egy jogerős bírósági ítéletről szóló beszámoló a „Soros-pénzekből dolgozó” újságírók „Böjte elleni támadásaként” fogható fel?

A második ügy az elsőnek némiképp a következménye, mivel Böjte Csaba ahelyett, hogy elismerte volna a felelősségét a történetben, kijelentette, hogy egyedi esetről van szó, és ők egyébként minden gyanús dologról hivatalos értesítést tettek. Ezt követően az otthonokban nevelkedett fiatalok megkeresték az újságírókat.

Mert el akarták mondani, hogy ez nem elszigetelt eset volt, sokan vannak, akiket valamilyen formában bántalmaztak, de védelmet, elégtételt, lelki támaszt nem kaptak még akkor sem, ha elpanaszolták személyesen Böjte Csabának, min mentek keresztül.

A második történet Máthé Bogár Mónika köré szerveződött, aki – sokaktól eltérően – arccal és névvel vállalta, hogy elmondja személyes történetét. Az éveken keresztül tartó kálváriát, szexuális erőszakot, érzelmi zsarolást, abúzust, amin keresztülment. Mónika története egyértelműen rávilágított, nem a hargitai eset volt az egyetlen, rendszerszintű gondok vannak a Böjte-otthonokban, mert szinte teljes mértékben hiányzik a professzionális hozzáállás, az alkalmazottak megfelelő képzése, az otthonok átlátható szabályokon nyugvó működése. Minden döntés egyetlen ember kezében van, és az nem más, mint Böjte Csaba. A Mércén megjelent kétrészes anyag itt és itt, az Átlátszó Erdély anyaga pedig itt olvasható.

A megjelent cikkek óriási visszhangot keltettek, maga Böjte pedig egyfajta rögtönítélő bíróság elé idézte Mónikát, majd aláírásgyűjtés indult, hogy meggyőzzék a szerzetest, egy többszörösen traumatizált túlélővel nem lehet így bánni. A találkozóra végül Mónika nem ment el, újságírók viszont annál többen voltak. A Transtelex is ott volt, és közvetlenül láthattuk, hogy a felelősséghárítás ugyanúgy működött Böjténél, mint addig: a szovátai megbeszélésen is hozta formáját, kicsit imádkozott, majd hosszan szapulta a sajtót.

A magyar kormánymédia is mozgásba lendült, egyre-másra születtek a bántalmazási eseteket figyelmen kívül hagyó, és a Böjte kifehérítésére hangsúlyt helyező anyagok. És természetesen maga a politikum sem várta ölbe tett kézzel, hogy a sajtója végezze el a teljes munkát: Böjte Csabát augusztus 20-án Magyar Becsületrenddel tüntette ki Novák Katalin. A NER-sajtó akkor már felkapta azt a posztot, amelyet néhány nappal azelőtt tett közzé a magára maradt túlélő, aki Böjte Csaba felfogásában, valószínűleg, a „fonnyadt almák” közé tartozik. 2021-ben interjúzott Kulcsár Árpád Böjte Csabával, és akkor mondta a szerzetes, hogy azokon, akik nem tudnak szabadulni a problémáiktól, „a társadalom előbb-utóbb keresztül lép és leírja őket. Fonnyadt alma. Abból pálinkát főznek.” Gondolom, így érezhette magát Mónika. Az ügyet elkönyvelték, a társadalom továbblépett, Böjte nimbuszát szorgos kezek fényesítik, miközben ő magára maradt.

De nézzük meg, mit is ír valójában Mónika. Egyrészt azt, hogy „a riportot önként vállaltam és vállalom!”, másrészt pedig, hogy az fáj neki a legjobban, hogy annak idején Böjte Csaba nem hitt neki, ami miatt a mai napig mellőzve és kirekesztve érzi magát.

Szolidarizálok a két újságíró kollégával, akiket aljas módon támad a NER-média éppen azért, mert becsülettel végezték a dolgukat, és feltártak egy ekkora horderejű ügyet. Azt fedték fel ugyanis, és támasztották alá, hogy

az úgynevezett gyermekmentés korántsem problémamentes. Sérült gyerekek kerülnek a rendszerbe, és további sérüléseknek vannak kitéve. Rendszerszintű problémák vannak, és lényegében a szerencsén múlik, hogy egy ide bekerülő, kiszolgáltatott gyerek szerető, gondoskodó felnőttek keze alá kerül, vagy egy szadista pedofiléba.

Ezeket a szörnyűségeket nemcsak átélni nehéz, de írni is róluk, az ember hetekig, hónapokig az események hatása alá kerül, beleéli magát a történetbe, együttérez az áldozatokkal. Segítene, de egyetlen eszköze a billentyűzet. És most a NER-média ezt is kirángatná a kezéből.

De bármilyen aljasnak és ártalmasnak tartom a kollégák elleni támadást, úgy érzem, nem ez a legsúlyosabb következményekkel fenyegető része a propagandasajtó karaktergyilkolási kísérletének. Hanem az, amit a bántalmazást elszenvedettek felé közvetítenek, amit azoknak a kiskorúaknak és fiatal felnőtteknek üzennek, akiket szidtak, ütöttek és megerőszakoltak, és most keresik az igazukat, kérik a figyelmünket, az együttérzésünket, hogy tovább tudjanak lépni, fel tudják dolgozni azt, ami velük történt. Ne feledjük el, hogy a kászonaltízi otthonból tizenöt gyerek tanúskodott a most már börtönbüntetését töltő nevelő ellen!

Nekik azt üzenik a NER-média hivatásos mocskolódói, hogy ők nem számítanak, leírhatók, bedarálhatók, csak Böjte Csaba hírneve ne szenvedjen csorbát.

Fogják be a szájukat, mert akié a hatalom most, az nem kíváncsi a panaszukra, segíteni pedig pláne nem akar, mert ezzel elismernék, hogy Böjte, bármennyire is a jó szándék vezette, nem volt képes maradéktalanul ellátni azt a feladatot, amit magára vállalt. Azt pedig nem engedhetik meg, hogy a NER drága pénzen felépített ikonjából ne húzzanak politikai hasznot.

A Böjte Csaba nevű politikai termék ugyanis a Fidesz egyik fontos kommunikációs fegyvere. Az Orbán-rendszer fektetett is pénzt bőven a Böjte-projektbe, de ki is maxolta a felépített potenciált: Böjte Csaba készségesen tolta az elvárt politikai propagandát, ahol és ahogy kérte a Fidesz. És az RMDSZ is részt vett ebben, hogy a legnagyobb erdélyi magyar pártot ki ne hagyjuk ebből a történetből. A népszerű szerzetes lett a NER szentje, a rendszer egyik arca.

Hogy mennyire gátlástalanul használták a Böjte-brandet, arra példaként elég felidéznünk, hogy mielőtt a köztársasági elnök kegyelemben részesítette volna a terrorizmusért elítélt Budaházy Györgyöt, Böjte gyereket imádkoztatott „Budaházy bácsi” szabadon engedéséért. A bűnelkövetőért imádkozó gyerekekről készült felvételt pedig közzétették, így készítve elő a terepet a komoly politikai súllyal rendelkező döntés bejelentéséhez.

Arról, hogy az Átlásztó Erdély újságírója, Szabó Tünde milyen levelezést folyatott a Magyar Nemzetnek dolgozó Bácskai Balázzsal, és az hogyan forgatta ki a szavait, itt számolt be maga az érintett, mi pedig itt foglaltuk össze a történetet. Kulcsár Árpádot pedig telefonon kerestem meg, aki – Szabó Tündéhez hasonlóan – elmondta, egyebek mellett

azért tartja elképesztőnek az ellene indított hadjáratot, mert tulajdonképpen nem is Böjte Csabáról szóltak a cikkei. A téma a gyermekek bántalmazása volt, Böjte tevékenységét pedig azért bírálták, mert szervesen az ügyhöz tartozott.

A személyét viszont nem minősítették, semmiképp nem a lejáratása volt a céljuk. „Nem foglalkoznak gyakorlatilag a cikkek tartalmával, mindössze a szerzők személyével, minket akarnak lejáratni. Ha méltányosan szeretnének eljárni, megpróbálták volna feltárni, hogy szerintük Kulcsár Árpádnak miben nincs igaza. Bizonyítékokat kellett volna hozniuk, de ezt meg sem próbálták, mindössze a diszkreditálás a cél, amit aljasnak tartok, túllépik az újságírói etikai határt” – vélte Kulcsár.

Hozzátette, bár felháborítónak tartja az ellenük folyó karaktergyilkos kampányt, érti, mi mozgatja a NER-médiában dolgozókat: mivel Böjte neve összefonódott a politikával, nemcsak az ő személyes hitelessége forog kockán, hanem magas rangú politikusoké, minisztereké is. Sőt, az Orbán Viktoré és Novák Kataliné is – akik Böjtével kampányoltak, imádkoztak, fotózkodtak, neki tapsoltak, őt támogatták –, azt sugallva, hogy a Böjte értékrendje, az ő értékrendjük is.

A bántalmazási ügyekre visszatérve: egészen rendkívülinek tűnt számomra a 28 éves (alapfokon 30 évig terjedő) börtönbüntetés, amit a bántalmazó nevelőre kiszabtak, ezért utánanéztem, milyen kaliberű ügyekért adtak ennyit korábban. A caracali rém kapott 30 évet, akit két tinédzser lány elrablásáért, megerőszakolásáért megöléséért ítéltek el. És egy párhuzam a Böjte-otthonokban történtekkel: az ügy azt követően váltott ki országos botrányt Romániában, miután kiderült, hogy az egyik áldozat többször is felhívta a segélyhívó számot, azonban a rendőrök nem hittek neki (!), és kioktató hangnemben beszéltek vele, mondván, hogy túl sokáig tartja lefoglalva a vonalat.

Az áldozat panaszának megkérdőjelezése, majd az, hogy miután mégiscsak elindult a keresés, a rendőrök nem tudták beazonosítani a hívás helyét, az Olt megyei rendőrparancsnok menesztését, majd a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetőjének és a belügyminiszternek a lemondását vonta maga után. Sőt, az oktatási miniszter is belebukott a botrányba, miután egy érzéketlen, az áldozatot hibáztató megjegyzést tett.

A NER-média mostani támadása, ha a caracali esetre vetítjük, azt jelentené, hogy a román kormánybarát sajtó azokat az újságírókat próbálná minden eszközzel lejáratni, akik feltárták az ügyet.

A Böjte-otthonokban történő abúzusoknak utána kell járni. Az egyedüli korrekt megoldás az lenne, ha megpróbálnánk felderíteni minden visszaélést és megkeresni az összes áldozatot.

Bocsánatot kell kérni tőlük, és biztosítani őket, hogy mellettük állunk, együttérzünk velük, és mindent megteszünk ezentúl azért, hogy többé ilyesmi ne forduljon elő.

Továbbá, hogy odafigyelnünk a kiszolgáltatottak segítségkérésére, nemcsak a Böjte-otthonokban, de az állami otthonokban, mindenütt, családon belüli bántalmazás esetén sem hagyhatunk magára senkit. Különben azt erősítjük az áldozatokban, hogy senki sem támogatja őket, ezért ne is kérjenek segítséget senkitől. Ezzel pedig végső soron az elkövetőket bátorítjuk, erősítjük meg abban a hitükben, hogy továbbra is megúszhatják, ha kiszolgáltatottakat bántalmaznak.

És, nyilván, bocsánatot kell kérni a megrágalmazott újságíró kollégáinktól, elismerve, hogy szakszerű és fontos munkát végeztek. Mert mi lehet fontosabb annál egy társadalom számára, mint az, hogy törekszünk arra, hogy megvédjük a leginkább kiszolgáltatott tagjait?