Zsizsmann Erika
Újabb 18 éveseknek biztosít ingyen vonatjegyet a DiscoverEU-program
Március 15-én, szerdán indul az újabb fordulója a programnak, amellyel már sok erdélyi fiatal is eljutott Nyugat-Európába.
Ketrecbe zártak és botokkal ütöttek egy 12 évest a társai
A rendőrség egy év után még mindig csak nyomoz, a fiút az incidens után is bántották, állítja az áldozat apja.
Etológiai alapképzést indít angol nyelven a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem
A hallgatók az állatok viselkedésével és jólétével kapcsolatos kutatásokban vehetnek részt.
Egy hét alatt kétszer is hirtelen változik az időjárás Erdélyben
Többnyire meleg, de változékony időre számíthatunk a következő két hétben.
Strucc sétált az autók között egy dél-romániai városban
A nagytestű madarat valaki elvesztette, de végül megkerült a gazdája.
Mégis beleszaladt a bukaresti gyors a tehervonatba, méghozzá úgy, hogy három vagon kisiklott
A hatóságok korábban még azt közölték, hogy csak hirtelen fékezésről volt szó, amivel az ütközést sikerült elkerülni.
Nem csillapodik az Erdélyi Iskola szoborcsoport körüli vita, Boc a felelősöket keresi
Emil Boc polgármester a tervezőt és a tervet jóváhagyó műemlékvédelmi bizottságot vonja kérdőre az időközben etnikai síkra terelődött kérdéssel kapcsolatban, miközben az építkezési engedélyt ő maga...
TGM marxizmusa eszközt adhat a mai magyarázati sémák megkérdőjelezésére
A márciusi Transtelex Dialógon filozófusok beszélgettek arról, hogy miben mutathat irányt és miért lehet hasznos Tamás Gáspár Miklós politikafilozófiai hagyatéka. A beszélgetés podcast formájában is...
Részben közadakozásból állítanak egész alakos Petőfi-szobrot Szatmárnémetiben
A szoborról egyelőre annyit lehet tudni, hogy bronzból készül és 2,6 méteres lesz 1,6 méteres talapzattal. Kereskényi Gábor polgármestertől megtudtuk, Deák Árpád szobrászt kérték fel, aki többek...
A román akadémia is megszólalt, de Boc is a Farkas utcai szoborcsoport eredeti formában való...
Emil Boc kolozsvári polgármester az Erdélyi Iskola szoborcsoport korábbi talapzatának visszaállítását kéri a Farkas utca helyreállításának tervezőitől és a területi műemlékvédelmi bizottságtól. A...








