Adrian Câciu volt pénzügyminiszter az elhibázott költségvetésről: Ez mindannyiunk felelőssége
2023. szeptember 5. – 17:19
A 2023-as költségvetés az Országos Előrejelzési Bizottság és a Nemzeti Bank prognózisain alapult, a hiány pedig alapvetően az előrejelzésekből, becslésekből és az adóhatóság (ANAF) bevételeinek alakulásából származik – jelentette ki kedden Adrian Câciu európai alapokért felelős tárcavezető.
Az idei költségvetést összeállító volt pénzügyminiszter az európai ügyekért felelős képviselőházi bizottság ülésén tartott meghallgatása után nyilatkozott a sajtónak az Agerpres szerint.
Az újságírók azt kérdezték tőle: elismeri-e a felelősségét abban, hogy Románia idén nem tudja tartani a 4,4 százalékos céldeficitet? „Végső soron ez mindannyiunk felelőssége. Ezt a büdzsét a kormány és mindkét költségvetési-pénzügyi bizottság jóváhagyta a költségvetés jelenlegi bírálóinak a vezetésével. Románia elnöke is kihirdette” – válaszolta Câciu.
Emlékeztetett, hogy az idei büdzsé tervezetét az Országos Előrejelzési Bizottság és a Nemzeti Bank prognózisai alapján dolgozta ki tavaly a pénzügyminisztérium. Csakhogy a jegybank jóslatai ellenére az infláció 2024-nél korábban, már idén augusztustól egy számjegyűre csökkent. „Tehát az eltérés alapvetően az előrejelzésekből, a becslésekből és az ANAF bevételeinek alakulásából származik” – magyarázta.
Emlékeztett arra is, hogy a Ciucă-kormány már idén tavasszal bevezetett költséglefaragó intézkedéseket, és leváltották az adó- és a vámhatóság vezetőit is, ami stabilizálta a költségvetési hiány csökkenését.
Câciu hangsúlyozta, az első félév végére 2,6 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt tervezett a pénzügyminisztérium, de végül csak 2,3 százalékos volt. Magyarázata szerint azért tervezett a tárca ekkora hiánnyal, mert a korábbi évektől eltérően a 2023-as költségvetési kiadások jelentős részét nem a második, hanem az első félévre időzítette.
A miniszter elmondta azt is, hogy a múlt évhez képest lelassult a gazdaság növekedése, az állampolgárok számára azonban jó hír, hogy az infláció a vártnál korábban mérséklődött. Megjegyezte azt is, hogy az augusztus végére prognosztizált 2,7 százalékos deficit nem jelent katasztrófát. „Néhányan képmutatóan túl sokszor költségvetési lyukakat emlegettek, amelyek valójában a Románia által vállalt hiányt jelentették” – jelentette ki, hozzátéve, hogy év végére abszolút értékben 68 milliárd lejes deficit várható.
Câciu leszögezte: a kormány által tervezett fiskális intézkedéseknek éppen az a céljuk, hogy jövőre ne legyen szükség megszorításokra. „Ha önök továbbra is túlköltekezést, közpénzpazarlást szeretnének, akkor kritizáljanak minket. Mi a bírálatokat vállalva elutasítjuk ezeket a kiadásokat” – mondta az európai alapokért felelős miniszter.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!