Nyugalmazott rendőrezredes okozott halálos balesetet ittasan és bedrogozva
2023. szeptember 5. – 09:02
A román rendőrség bukaresti szervezett bűnözés elleni osztályának (BCCO) korábbi vezetője okozott halálos balesetet ittasan és bedrogozva szeptember 2-án, szombaton, értesült a G4Media. Az Ilfov megyei Popești-Leordeni-ben történt balesetben egy nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült.
A balesetet a portál szerint az 59 éves Constantin Păun nyugalmazott ezredes okozta, aki 1996 és 1999 között Gavril Dejeu belügyminiszter kabinetfőnöke volt. Az információt Dumitru Coarnă független parlamenti képviselő, a belügyminisztérium és a rendőrség dolgozóinak érdekvédelmét ellátó szakszervezet korábbi vezetője is megerősítette a Realitatea TV-nek. A képviselő szerint a balesetet okozó volt rendőr 2015-ben ment nyugdíjba, de még aktív időszakában alkoholproblémái voltak.
Az Ilfov megyei rendőrség közleménye szerint a szombati balesetben egy 51 és 56 éves nő sérült meg, utóbbi később a kórházban meghalt. A sofőr öt parkoló autóba is beleszaladt. A helyszínen végzett tesztek alapján a férfi alkoholt és pszichoaktív szereket is fogyasztott.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!