Brassóban építi fel harmadik európai üzemét a Diehl Controls

2023. szeptember 5. – 14:55

Brassóban építi fel harmadik európai üzemét a Diehl Controls
A brassói üzem látványterve – Fotó: diehl.com

Másolás

Vágólapra másolva

Letették hétfőn a német Diehl Controls elektronikai alkatrészeket gyártó vállalat brassói üzemének alapkövét. A tervek szerint 2024 második felében indul a gyártás, és 2027-ig 600 szakképzett embert alkalmaznának, írja a bizbrasov.ro.

A Diehl Grouphoz tartozó Diehl Controls központja a dél-németországi Wangen im Allgäuban van, Európában a lengyelországi Namysłówban működik még gyára. Nemzetközi szinten több mint 3500 alkalmazottat foglalkoztat.

Az új brassói üzem a tervek szerint évi 12 millió alkatrészt gyárt majd. A cég a megfelelő infrastruktúra, Románia stabil gazdasági és politikai helyzete, valamint a magas szintű brassói szakképzés miatt választotta az erdélyi várost harmadik európai üzeme helyszínéül, írja a lap.

A Brassó északi részén, a Griviței sugárúton épülő 18 ezer négyzetméteres gyár 40 millió eurós beruházásból épül.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!