
Zsizsmann Erika
Őrizetbe vettek egy aradi rendőrt, aki halálra verhetett egy roma férfit
A rendőrség először azt közölte, hogy a 32 éves férfi „rosszul lett”, a család azonban súlyos erőszak nyomait fedezte fel a holttestén.
Engedélyhez köti és korlátozza az ukrajnai és moldovai gabona importját Románia
A kormány közvitára bocsátotta az erről szóló sürgősségi rendelet tervezetét.
Egy román család négy tagja is meghalt a velencei buszbalesetben
A mélybe zuhant turistabusz utasai közül 21-en meghaltak, 15-en megsérültek.
Őrizetbe vették Mioveni szociáldemokrata polgármesterét
Befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják Ion Georgescut, aki tagadja a vádakat.
A hirdetőknek kedvezne a Ringier, nyomásgyakorlással vádolják a svájci kiadót romániai lapjai
Kirúgták a Gazeta Sporturilor főszerkesztőjét, több mint 90 újságíró tiltakozik nyílt levélben a döntés ellen.
Újranyílik Erdély legjelentősebb középkori és kora újkori kőfaragvány-gyűjteménye
Harminc év után nyit újra a kiállítás, amelyen többek között az erdélyi reneszánsz fejedelmi építkezéseken is dolgozó kőfaragók munkái, de az erdélyi barokk csúcsának számító Bánffy-kastély...
A legtöbb erőszakot a négy fal között követjük el – Lars Norén Démonok című darabját mutatja be a...
A 2023/2024-es évadra további öt bemutatót tervez még a színház, köztük hosszú idő után lesz gyermekeknek szóló is. Novemberben az Európai Színházi Unió tagszínházai ismét bemutatkoznak Kolozsváron.
Lanyhult a magas szintű korrupció elleni harc a DNA főügyésze szerint
Marius Voineag szerint az ügyészeknek évente legalább egy „nagy kaliberű ügyet” kellene vállalniuk.
Idén is iskolai szünettel ünneplik az Oktatás Világnapját Romániában
Csütörtökön szabadnapot kapnak a pedagógusok.
INSCOP: Mircea Geoană lenne a legesélyesebb, ha vasárnap szerveznék a romániai elnökválasztást
A második helyen Marcel Ciolacu, a harmadik helyen pedig George Simion állna az INSCOP közvélemény-kutatása szerint.