Lasconi szerint a román hatóságok nem voltak elég kemények Orbán Viktorral
A külpolitikáért felelős romániai hatóságok, az államelnöki hivatal, a kormány és a külügyminisztérium sokkal kritikusabban kellett volna reagáljanak a magyar miniszterelnök tusványosi beszédére, írta hétfői Facebook-posztjában Elena Lasconi, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államfőjelöltje.
„Elfogadhatatlan, hogy egy európai vezető Romániát használja platformként oroszpárti és Putyin-párti üzeneteinek terjesztésére. Elfogadhatatlan, hogy egyetlen romániai vezető sem bírálta Orbán Viktor túlkapásait, aki ismét elmondta, hogy a NATO és az EU a hibás Oroszország ukrajnai inváziójáért” – írta Lasconi.
„Az elmúlt években a román külügyminisztérium egyértelmű ajánlásokat adott Orbán Viktornak, és arra kérte, hogy kerüljön bizonyos, a két ország kapcsolatát érintő forró témákat, sőt geopolitikai kérdéseket is. Idén a Ciolacu-kormány ezt nem tette meg. A Ciolacu-kormánynak kötelessége lett volna arra kérni Orbánt, hogy tartsa tiszteletben Romániát és az általunk felvállalt külpolitikát. Ezt nem tette meg, sőt végül a kormányfő körülhízelegte Orbánt” – fogalmazott az ellenzéki párt államfőjelöltje, emlékeztetve arra, hogy Ciolacu tavaly is „egy szép barátság kezdeteként” emlegette Orbán Viktor magánlátogatását.
„Biztos vagyok benne, hogy a román állam intézményeiben számtalan profi dolgozik. De sajnos az olyan politikusok lustasága és nemtörődömsége, mint Iohannis és Ciolacu oda vezetnek, hogy Romániának nincs olyan képviselete, amilyent megérdemelne” – zárta bejegyzését Lasconi.
Mikor egy vasárnapi sajtóeseményen erről faggatták, Marcel Ciolacu nem kívánta kommentálni a magyar miniszterelnök Tusványoson tartott szombati beszédét. A román kormányfő azt mondta, Orbán nem tett Romániát érintő kijelentéseket, „az ő dolga”, milyen nyilatkozatokat tesz, és hangsúlyozta, hogy Magyarország az Európai Unión belül Románia harmadik legfontosabb partnerországa.
A román sajtó trumpista, unióellenes diskurzusként értékelte Orbán beszédét.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!