Tizenhét éves, jogosítvány nélkül vezető sofőr gázolt halálra egy gyermeket Bukarestben
Tizenhét éves fiatalember gázolt halálra egy kilencéves gyermeket vasárnap este Bukarestben, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrség megtalálta és előállította a tettest, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa, írja az Agerpres.
A szerencsétlenség vasárnap este történt. A rendőrséget 19:30 körül értesítették, hogy a fővárosi Pantelimon park parkolójában egy autó elütött két gyermeket, majd a sofőr elhagyta a helyszínt. Az egyik áldozat, egy 9 éves gyermek a helyszínen életét vesztette, 7 éves társát kórházba szállították.
A sérültet kilenc órán át műtötték a Grigore Alexandrescu Kórházban, a baleset következtében ugyanis szinte elvesztette a bal lábát, amelyet gyakorlatilag vissza kellett varrniuk az orvosoknak. A páciens állapota viszonylag stabil a News.ro információi szerint.
A rendőrség elfogta és 24 órára őrizetbe vette a tettest, akiről kiderült, hogy 17 éves és semmiféle jármű vezetéséhez nincs jogosítványa. Az alkohol- és drogszonda egyaránt negatív eredményt mutatott, de az igazságügyi orvostani intézetben laboratóriumi körülmények között is biológiai mintát vettek tőle.
Gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, baleset helyszínének elhagyása és jogosítvány nélküli vezetés bűncselekményeinek gyanúja miatt indult ellene eljárás.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!