
Vig Emese
Románia gazdasági növekedése kiemelkedő az EU-ban, de a megyék közötti különbségek jelentősek
Dâmbovița, Kovászna, Galați és Ialomița gazdasága mindössze 0,1%-kal nőtt, míg Kolozsvár és Temes megye 4%-os növekedést produkált.
3,8 millió nyugdíj összege nőtt az újraszámolás után, péntektől érkeznek a határozatok
Szeptember 2-ától pedig az emelt összegű nyugdíjakat fogják kapni az érintettek.
Magyar és román film is szerepel a 2000-es évek legjobbjai között az IndieWire szerint
A filmes szaklap Tarr Bélát, Cristian Mungiut és Cristi Puiut értékelte leginkább.
Vége a huzavonának, Ana Bărbosu hamarosan megkapja a bronzérmet
Volt egy olyan variáns is, hogy mindhárom sportoló, a két román és az amerikai is megkapja a díjat, ezt aztán elvetették.
A román turisták kétszer annyit költenek külföldön, mint a Romániába érkező külföldiek
Miközben Románia turizmusa deficitben van, Európában a turizmus rekordbevételt hozhat.
Kitart a kánikula, első és másodfokú hőségriasztás van az ország szinte teljes területén
A bánsági, körösvidéki, olténiai és munténiai megyék a leginkább érintettek.
Magyar Hang: Kisebb vagyont főszerkesztett magának Szentmártoni János az Előretolt Helyőrségnél
Három év alatt minimum 64,8 millió forintot keresett az erdélyi médiából, írja a Magyar Hang, Szentmártoni szerint valótlan az állítás.
A román partokig sodródott folyami aknát semmisített meg a haditengerészet
Több mint 100 kilométerre az ukrán határtól egy duna-deltai homokzátony közelében sodorta a partra a víz.
Kolozsvár polgármestere ezután minden évben szeretne egy „patriotikus pillanatot” kedvenc...
A mócok királyának dedikált hazafias intermezzo annyira megnyerte Emil Boc tetszését, hogy rendszeresítené a trikolóros fellépéseket a fesztiválon.
A külföldön dolgozó román vendégmunkások által hazaküldött pénz a GDP 2,8%-át tette ki tavaly
Csak Horvátország és Portugália előzi Romániát az EU-ban a hazautalások tekintetében.