Simion szerint a romániai magyaroknak nem kell félniük az AUR-tól, az igazi veszélyt a hatalmon lévők jelentik

George Simion, az AUR elnöke szombaton Marosvásárhelyen azt állította, hogy a romániai magyar közösséget félrevezették – szerinte az RMDSZ „azt hazudta a magyaroknak, hogy félniük kell az AUR-tól.” A politikus szerint ez is része annak a „propagandagépezetnek”, amely hatalomra juttatta a jelenlegi kormányt.

Simion a Trikolór Ünnepe nevű rendezvény színpadán beszélt, ahol azt hangoztatta: a mostani kormány nem a román nép támogatásával alakult meg, és szerinte ezért nem is lesz képes semmilyen eredményt felmutatni. Azt mondta: „Soha nem lehet béke, és ez a kormány soha nem fog elérni semmit, mert nem a románok juttatták hatalomra.”

A politikus úgy látja, a hatalom nemcsak a magyarokat, hanem más társadalmi csoportokat is becsapott – vállalkozókat, egyetemistákat, mindenkit, „akit elértek a propagandával.” Beszéde végén Simion a nemzeti szimbólumokat méltatta, és azt mondta, azokhoz szól, akiknek „megszólal a lelkiismeretük, amikor meghallják a himnuszt, vagy meglátják a nemzeti színeket.”

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, az AUR a hétvégén Marosvásárhelyen tartotta meg trikolór fesztiválját. A rendezvény felvonulással indult, a fő helyszín a Sportcsarnok melletti parkoló volt, ahol színpad, koncertek, miccs és sör várta a résztvevőket. A városban ezzel párhuzamosan zajlanak a hivatalos Marosvásárhelyi Napok is.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!