Vig Emese

Vig Emese

Romániában összesen 65 ezer szexuális erőszaktevőt tartanak nyilván
2019-ben fogadták el a szexuális bűncselekményeket elkövető személyek országos nyilvántartásáról szóló törvényt, azóta telt fel ilyen szépen a lista.
Jövő hét elején érkezik a hidegfront, két hétig az átlagosnál hidegebb időjárás vár ránk
Egyik napról a másikra több mint 10 fokot zuhan a hőmérők higanyszála, éjszaka fagyok lesznek.
Ciolacu elment vásárolni száz lejjel, megtöltötte a szatyrát, és aprópénz is maradt a zsebében
Ez alkalomból megtudtuk, hogy a miniszterelnök konzerv pástétomot vacsorázik telemeával és dobozos Ursus sörrel oltja a szomját.
Nem könnyű kereszténynek lenni Európában, mondta Orbán Viktor a grúz miniszterelnöknek
Szerinte Moldova és Ukrajna messze elmarad Grúziától a fejlettség tekintetében, annak ellenére, hogy EU-tagjelölti státuszt kaptak.
Charlie Ottley reklámozza Romániát a BBC csatornáin
A turisztikai tárca azért kérte fel a brit rendezőt, mert a népszerű Ottley már a „Vad Kárpátok” és a „Románia ízei” filmjei nyomán valóságos Románia-szakértőnek számít Angliában.
65 ezer ortodox hívő áll sorban Iașiban, hogy megcsókolhassa Szent Paraszkeva ereklyéjét
Több kilométeres sorok kígyóznak a város utcáin, a várakozási idő állítólag 25 óra.
Románia 100 százalékban feltöltötte gáztárolóit
3,2 milliárd köbméter földgázt tároltak a hat lelőhelyen, mennyiségét tekintve ez a valaha volt legnagyobb mennyiségű betárolt gáz Romániában.
Az Ikea alapötlete inspirálta a lapos csomagban kiszállított, összeszerelhető svéd kisautó gyártóját
A Luvly O természetesen elektromos, 100 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, és 90 km/h-s maximális sebességre képes.
Elhunyt lányuk emlékére Molnár Beáta-díjat alapítottak a szülők
A 2023-ban alapított Molnár Beáta-díj célja az őt jellemző szemléletmód és érzékenység jutalmazása, továbbörökítése – olvasható a közleményben.
Kövess minket Facebookon is!