Tóth Gergely

Tóth Gergely

Magyarország Jeruzsálembe költözteti az izraeli nagykövetséget, komoly diplomáciai viszályba nyúl...
A magyar kormány gesztusa azt jelenti, hogy Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. Magyarország a lépéssel egy sor ENSZ- és EU-határozattal megy szembe.
Egy lengyel nő szerint ő a 2000-es évek leghíresebb gyerekrablásának áldozata, jön a DNS-vizsgálat
A 21 éves Julia Faustyna saját zavaros emlékei és egy fontos ismertetőjegy alapján véli úgy, hogy ő a 3 éves korában Portugáliában elrabolt Madeleine McCann.
Biden: Kékgalléros modellt követve építjük újra Amerikát!
Idén is voltak bekiabálások a hagyományos elnöki évértékelőn, a republikánusok szerint a baloldal kultúrharcot indított az egyszerű emberek ellen.
Lemondott a szerb képviselő, aki pornót nézett a nemzeti sorskérdésekről szóló vitanapon
A 65 éves Zvonimir Stević koszovói származású, az ülésen épp Koszovó státuszának rendezéséről volt szó.
A padló vadul megrázkódott, az erkélyhez rohantam, készen arra, hogy kiugorjak
Történelmi szintű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, több mint kétezren meghaltak, nyolcezernél is többen megsérültek, folyamatosan kutatnak túlélők után. Sok ezer épület omlott össze,...
Az ókori rómaiak hátborzongató módon mérgezték magukat és környezetüket
Az ólom az ókori világ mikroműanyagaként ott lapult az italban, a tányérban és az arckrémekben. Az egész birodalom megnyomorodhatott a több száz éven át tartó mérgezéstől. Az ólomtól még ma sem...
Kivégzésekkel és korbácsolásokkal fokozódik a megtorlás Iránban
A rezsim változatos eszközökkel próbálja elnyomni a tiltakozó mozgalmat, ami vezető és politikai program híján megrekedni látszik, de már több mint négy hónapja tart. A kormányzat az egyre mélyülő...
Súlyos konfliktust szülhet, ha a brazil elnök tényleg nekimegy a zavargásokat pénzelő agrárbáróknak
Az elnökválasztáson vesztes Bolsonaro támogatói vasárnap feldúlták Brazíliaváros kormányzati negyedét, a zavargások eredménye több tucat súlyos sérült és több száz letartóztatott. A közvetett...
Az ukrán elhárítás százmilliós sikkasztással gyanúsít egy magyar származású ausztrál szélhámosnőt
Fajk Emese hamis átutalási igazolásokkal kezdte a karrierjét, a Nemzetközi Légió tagjaként Ukrajnában adományokat és gyógyszerszállítmányokat téríthetett el.
Kövess minket Facebookon is!