Irán rakétákkal esett neki a szomszédainak, de Pakisztántól visszakapott egy pofont

Háromezer kilométert átfogó, három országot is érintő rakétaoffenzívába kezdett az elmúlt napokban Irán, mely a gázai háborút kihasználva akarja megerősíteni katonai tekintélyét, reklámozni exportra szánt fegyvereit és zavart kelteni az amúgy is kaotikus Közel-Keleten.

Alig követhető, hány konfliktust menedzsel egyszerre Irán: a síita teokratikus állam által támogatott Hamász az október 7-i terrortámadása óta Gázában élet-halál harcot folytat Izrael ellen, közben a kezdetektől Irán által is finanszírozott Hezbollah lassú izzású konfliktusba bocsátkozott a libanoni határon a zsidó állammal. A jemeni húszik iráni eredetű drónokkal és hajók elleni rakétákkal kavarták fel a Vörös-tengert, iraki és szíriai síita milíciák pedig amerikai támaszpontokat kezdtek el kóstolgatni.

De januárban Irán már nemcsak kliensein keresztül, hanem saját ballisztikus rakétáival is egészen változatos célpontokat kezdett támadni, aminek egy része szólhatott a Forradalmi Gárda egykori parancsnokának síremlékénél elkövetett kermani robbantások miatti lépésről is. Csütörtökön új helyzetet jelentett, hogy a területén végrehajtott csapások után Pakisztánból is átlőttek Irán területére.

Rakéták az ingatlancsászárnak

Irán január 16-án, kedden Irak kurd autonóm területének fővárosára, Erbílre 11 Fateh-110-es közepes hatótávolságú rakétát lőtt ki, melyek a földdel tették egyenlővé Peshraw Dizaji házát, benne magával az építési vállalkozóval és családjának egy részével. Hogy mi volt a támadás indoka? A ház Teherán szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kémközpontjaként szolgált. Ezt a feltételezést a kurd és az iraki hatóságok is cáfolták, így a mai napig nem tudni pontosan, miért is lőtték szét pont ezt az épületet, de Irán ugyancsak a Moszadra való hivatkozással 2022-ben lerakétázta egy helyi olajvállalkozó házát is.

Ugyancsak kedden 1200 kilométer repülést követően négy rakéta csapódott be az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány egyik településére, méghozzá iráni bejelentés szerint az Iszlám Állam létesítményeibe. Az várható volt, hogy Teherán a kermani robbantások után oda fog csapni az Iszlám Államnak, csakhogy helyi források szerint Taltita falujában nincsenek dzsihadisták.

A legnagyobb visszhangot azonban a pakisztáni rakétacsapás váltotta ki, ugyanis ez volt az egyetlen eset, amikor a támadás helyszínéről később vissza is lőttek. Irán állítása szerint kedden Pakisztán határtartományában, Beludzsisztánban egy iszlamista szervezet két bázisára lőtt ki rakétákat, mivel a Dzsais al-Adl egy decemberi kelet-iráni merényletben 11 iráni rendőrrel végzett.

A 2010-ben alakult Dzsais al-Adl egy olyan szervezet, mely Irán szunnita muszlimok által (is) lakott nyugati régióiban, illetve az iráni–pakisztáni határ vidéken tevékenykedik. Irán csütörtökön azt mondta, hogy a csoport közelgő támadását előzte meg a csapással.

Az iszlámábádi ügyvezető kormány az ország szuverenitásának megsértése miatt tiltakozott – a támadás 50 kilométerrel a pakisztáni határ mögötti Koh-i-Sabzot érte –, majd két napra rá légicsapást hajtott végre. Na de nem Irán ellen, hanem állítása szerint az iráni területen működő, a pakisztáni Beludzsisztán elszakadásáért küzdő beludzs szeparatista szervezet létesítményeire, egy „terrorista rejtekhelyre” Irán Szisztán és Beludzsisztán nevű tartományában, Szaraván város közelében. Teherán szerint kilencen meghaltak a csapásban.

A hegyes-sivatagos Beludzsisztán régió és a területnek nevet adó tízmilliós népcsoport nagy része Pakisztánhoz tartozik, de a beludzsok Iránban is kétmilliós kisebbséget alkotnak – és ahogy az a gyarmati időkből származó határok által kettévágott népcsoportoknál lenni szokott, az államok sokszor politikai sakkfiguraként játsszák ki őket a szomszédaik ellen.

Egyébként az iráni–pakisztáni sakk még csak nem is tartozik a véres játszmák közé; a két ország viszonya alapvetően kiegyensúlyozottnak tekinthető. Bizarr egybeesés, hogy az iráni rakéták becsapódása idején épp egy közös iráni–pakisztáni tengeri hadgyakorlat zajlott, a két ország vezetői pedig egy nappal korábban találkoztak a davosi Világgazdasági Fórumon.

Nem az országot, a területet érték a csapások

A nemzetközi sajtó nagy részében meglehetősen félrevezető módon úgy jelentek meg az incidensek, mintha Irán Irakkal, Szíriával és Pakisztánnal is összeakasztotta volna a bajszot. Ez azonban csak a tisztán szuverén államokban gondolkozó Nyugatról tűnik államközi konfliktusnak, helyesebb lenne az érintett országok elleni támadás helyett az országok területén végrehajtott támadásokról beszélni. Ugyanis az iráni csapások egyetlen helyen sem az adott állam, hanem valamelyik nem állami frakció ellen irányultak.

Irakban az ország északkeleti peremvidékén élő, óta széles körű autonómiát élvező kurdok, Szíriában – ahol egyébként a damaszkuszi kormány Teherán vazallusának számít – egy ellenzéki milíciák által tartott régió dzsihadistái, Pakisztánban pedig egy helyi, Irán-ellenes szervezet volt a kommunikált célpont. Ezekben a régiókban az állam területi szuverenitása soha nem volt megkérdőjelezhetetlen; Irak északi részén Törökország katonai bázisokat tart fenn, Pakisztánban pedig az afgán határvidéken másfél évtizeden keresztül mindennaposak voltak az amerikai légi csapások az ide húzódó iszlamista milíciák ellen.

Irak és Pakisztán sem elsősorban a keddi és csütörtöki áldozatok, hanem amiatt háborgott, mert Teherán megsértette az állami szuverenitást, és a pakisztáni válaszcsapást is azért tartják komolynak elemzők, mivel Irán területét az 1980 és 1988 között vívott iraki–iráni háború óta nem érte hagyományos eszközökkel felvállalt támadás – erre még a teheráni rezsimmel sokszor szinte háborús viszonyban álló Egyesült Államok és Izrael sem szánta el magát.

Az Indiával örök rivalizálásba összeforrt Pakisztán saját jogon is komoly katonai hatalomnak számít, mely légierő terén például kenterbe veri Iránt, és ha minden kötél szakad, akkor 170 atomtöltetet is rejteget. Az ország ráadásul belpolitikai szempontból is igen kényes helyzetben van, hiszen jelenleg csak egy ügyvezető kormány van hatalmon, melynek sorsáról a február 7-i választáson döntenek, közben azonban egy Pakisztán kaliberű országnak az átmeneti korszak ellenére is keményen kell válaszolnia egy szuverenitását sértő provokációra.

Az ügyben az iráni külügyminisztérium bekérette a pakisztáni ügyvivőt, míg Pakisztán visszahívta nagykövetét Iránból, és nem engedte, hogy a teheráni nagykövet visszatérjen Iszlámábádba. A török külügyminiszter azonban azt mondta, telefonon beszélt mindkét kollégájával, és Irán és Pakisztán sem akarja tovább fokozni a feszültséget.

A feszültségek csökkentésének közös szándékát jelezte, hogy a szuverenitás megsértése miatti kölcsönös szemöldökráncolások mellett mindkét fél hangsúlyozta, hogy nem az állam, hanem az állam területén megtűrt frakciók ellen lépett fel. Azt is érdemes észben tartani, hogy néhány rakétával végrehajtott mikroakciókról van szó; Irán ráadásul az elmúlt évtizedben nagy rutint szerzett abban, hogyan kell az általa generált konfliktusokat a még-nem-háború szintjére belőni.

Ennek ellenére a Közel-Keleten a gázai háború és persze az Irán által elindított mikrokonfliktusok sűrűsége már olyan szintre lépett, hogy minden újabb incidensben ott rejlik a lavinaveszély.

Teherán szándéka – különösen a Pakisztánnal szembeni hazárdjáték – amúgy is nehezen dekódolható,

elemzők főleg a nemzetközi erődemonstrálást, a konzervatív-nacionalista bázis kiszolgálásának szándékát látják a ballisztikus politika mögött. És az sem kizárható, hogy a teheráni rezsim a helyére akarja tenni a korábbi tüntetéshullámok után eleve törékeny stabilitást akár csak potenciálisan is fenyegető csoportokat – az Iránban is jelentős számban élő kurdokat és beludzsokat – és az Iszlám Államhoz hasonló szélsőségesen síitaellenes szervezeteket. De Irán sem véletlenül vetette be legújabb ballisztikus rakétáit egy random szíriai falu ellen, potenciális megrendelőinek – köztük valószínűleg Oroszországnak – is bemutathatta a célzó- és irányítórendszerek pontosságát és a tényleges hatótávot.