Szeghalmi Örs
Szeghalmi Örs

RSS

Részvételi költségvetéssel kerülhetnek ki végre magyar utcanévtáblák Nagyváradon? Nem egészen

Az EMNP kezdeményezte és kampányolt is a magyar táblák kihelyezést kérő projekt mellett, és bár az első helyen végzett, valójában nagyon kevesen szavaztak a városban. Ami nem csoda, mivel még a...

Elfogadta a református egyház, hogy román osztályokat is befogad a nagyváradi iskolaépületébe

A Nicolae Bălcescu Általános Iskolában tiltakozással kezdődött a tanév. Az osztályok költözése egyébként az összes érintett diák számára előnyös lenne, éppen ezért a román tagozat nagy része is...

Sziget-flash-ek: ide szórakozni jöttünk, nem érünk rá semmire

Úristen: két év kihagyás után visszatért most Európa egyik vezető nagyfesztiválja, a Sziget – és már ott tartanak, hogy a főszervező látja, ami bennem megy. Sőt, konkrétan és nyilvánosan reagál is...

Visszatér Európa „magyar” csúcsfesztiválja, és egyből megtelik: bejártuk a Szigetet

A Budapesten zajló fesztivál két év kihagyás után rengeteg újítással tér vissza. A számos erdélyi látogatót is vonzó rendezvény legfontosabb üzenete idén, hogy mindenki érkezzen minél hamarabb, ha...

Évszázados romok között parkolhatunk Nagyváradon

Többször megpróbálták már elrejteni, de érdekes és váratlan fordulatok révén most ismét teret kap Nagyváradon a múlt: hamarosan közszemlére teszik a régi város pár hónapja feltárt romjainak egy...

Eltüntetik Nagyvárad egyik „szégyenfoltját”: 15 év után ismét felújítják a sétálóutcát

Amióta tizenöt éve az önkormányzat felújíttatta, csúnyább és szétesőbb lett Nagyvárad egyik patinás nevezetessége, a Fő utca. Azóta is utálja a váradiak többsége. Úgy látszott, még sok évtizedet...

Az AUR-nál is szélsőségesebb, „antiminden” párt alakult Nagyváradon

A párt etnikumtól függetlenül mindenkit vár soraiba, bemutatkozásakor ennek szemléltetése végett a magyar nemzetiségű alapítójának külön felszólalási lehetőséget biztosított.

Kuriózum Püspökfürdőn: újraindítják az ország legrégebbi hullámfürdőjét, amelyet egy 133 éves...

Nehezen ment, még most sincs teljesen kész, de a sajtó felfedezte, ezért az illetékesek közölték, hogy nemsokára beüzemelik: 133 éves a jelenlegi Románia legrégebbi elektromos motorja, ami felújítva...

Kövess minket Facebookon is!