Sziget-flash-ek: ide szórakozni jöttünk, nem érünk rá semmire

Más magyarázatát nem látom annak, hogy külön, késő esti sajtótájékoztatóra érkezem az Óbudai-szigeten zajló rendezvényre, ahol a főszervező mindarra reagál, amit nem mondtam ki, ám ami a fejemben járt, a Szigeten kalandozva. Vessük csak össze, mi vetődik fel bennem, és mit hallok a sajttájon. Kisfilm következik, sok, rövid, gyors vágással. Felvillanások, flash-ek, most, miközben épp a végéhez közeledik a fesztivál.

Öregedni lehet, kiöregedni nem

Túl idős vagy már fesztiválozáshoz? Öreg vagy a Szigethez? Felmerül ez benned? Bennem egyébként, őszintén, és tényleg, soha nem, viszont kivétel nélkül az összes generációtársam sikeresen letudja húzni a saját morálját ilyesmivel is, nem beszélve arról, hogy már nálunk fiatalabb generációkhoz tartozóktól is hallok olyanokat, hogy ha ki is jönnek ide, a Szigetre, kicsit nevetségesnek érzik magukat, meghaladottnak, feszélyezve próbálják jól érezni magukat itt. Pedig szerintem nincs olyan, hogy idősnek lenni bármi ilyesmihez. Éppen ezek villannak át az agyamon a nulladik éjszakán, a Nagyszínpad előtt, ahol afterként retró zene megy. Többnyire egész fiatalok buliznak rá, vágják a sok évtizedes dalszövegeket. És mondom, egyszerűen nincs olyan, hogy valaki túl idős legyen jól érezni magát, vagy akár kifelé cikinek tűnjön. Aztán jobbra nézek – ott egy tájidegen tag. Csapzott, hosszú haja, megviselt arca olyan hatvanas éveiben járót hoz. Láthatóan szeretné jól érezni magát, de rosszul érzi itt magát. Öregnek tűnik ehhez, ráadásul kiöregedettnek, fáradtnak és megfáradtnak. Lehet, hogy van mégis valamiféle határ. De én azt nem ismerem, meg igazából leginkább emberfüggő ez is, millió tényező befolyásolja azt, hogy valaki milyen, meg azt is, hogy kétszáz évesen is szépen beleillik-e egy ilyen Szigetbe, vagy gyászosan, döbbenetesen, szomorúan és groteszken kirí-e.

Két órával ezelőtt még erről is beszélt itt, a Szigeten a főszervező, a kötetlenül őszinte, esti, nyitó sajtótájékoztatóján. Kádár Tamás maga sem mai csirke, és őszintén elmondta, hogy bár feladni nem tervezi még amit csinál, néha ő is idősnek érzi magát a fesztiválokhoz. Kevesen jönnek rá, ezért kisebb revelációként hatot, amikor felhívja a figyelmet: az emberek öregszenek, a fesztiválok közönsége viszont nem. Az utóbbi mindig ugyanolyan idős. Az a réteg nem öregszik, és azért nem, mert állandóan jönnek az újabb és újabb fiatalok az ilyen rendezvényekre, így kvázi konstansnak hat a dolog.

Sziget 2043

És hogy meddig lehet ezt még csinálni? Én például pont 25 éve csinálom, 1997-ben volt az első Szigetem, ami egyben a legelső fesztiválom is volt, azóta egyet sem hagytam ki, de nem is tudnék kihagyni. Ha pedig arra gondolunk, meddig lehet még magát a Szigetet csinálni, arra a főszervező azt válaszolta, szerinte még húsz év múlva is lesz ez. 1993 óta van Sziget, a becslése szerint még 2043-ban is javában lesz. Mégpedig főleg azért, mert „a fesztiválok az élőzene királynői, és évtizedek múlva is azok lesznek. Ráadásul ezek a rendezvények menet közben állandóan meg tudnak újulni. Elég belegondolnunk, hogy milyen volt a Sziget húsz éve, vagy mennyire más volt még tíz évvel ezelőtt is, milyen ma, milyen irányokba látszik tovább haladni. Így rögtön szembeötlőek a nagy különbségek, ezek oka pedig az, hogy állandóan fejlődik, változik”. Szóval ahogy látogatóként én úgy érzem, a végtelenségig lehet ezt csinálni, maga az ilyenfajta rendezvény, az efféle vállalkozás is olyan típusú, amit szintén a végtelenségig lehet.

Nincs idő

Ez a rendezvény életbölcsességekre is tanít. Újra és újra megélheted, hogy az ember nagyon sokáig ugyanabban a ciklusban mozog, ugyanazokat a hibákat követi el, ugyanúgy próbálja korrigálni, aztán megint ugyanabba kerül. Hiszen minden nap annyi a jó odabent, hogy próbálsz minél korábban kiindulni a Szigetre. Ha délben érkezel meg, már ez is későinek tűnik, és legalább reggel hatig kellene maradni. De mivel korán érkeztél, nem bírod hajnalig. Másnap – a kiesést kompenzálandó – igyekszel korán kimenni, de mivel túl korán mentél ki, nem bírod hajnalig. Majd másnap – a kiesést kompenzálandó – igyekszel korán kimenni, de mivel túl korán mentél ki, nem bírod hajnalig. Aztán másnap – a kiesést kompenzálandó – igyekszel korán kimenni, de mivel túl korán mentél ki, nem bírod hajnalig.

Erről is tud eleve a főszervező. Sajtótájékoztatóján a tudatos fesztiválozást említi. Ugyanakkor azt is megjegyzi, a vendég akkor jár a legjobban, ha minél korábban érkezik, és hajnalban minél később távozik. Ravasz. Most akkor hogy egyeztessem össze e kettőt? De mindegy is, hagyom – inkább sietek ki, lényeges hogy korán érkezzem. És persze ezúttal reggelig fogok maradni, eskü. Jelmondatom és érzetem: sietni kell, ide szórakozni jöttünk, nem érünk rá semmire.

Önkéntes rendezvényszervezők

Délelőtt csend van még a Szigeten, nem indultak be a helyszínek, nincs zene sehol, tömeg sem a színpadoknál. A területen sétálva mégis az tűnik fel, hogy ez nem így van. Az idén először felépített, egészen nagy méretű Dropyard hiphop-színpadnál hatalmas a tömeg, dugig van a hely. Pedig fellépő nincs, üres a színpad. Valami halk zene szól, de nem tudom, honnan, és ezrek táncolnak rá, ordít a dalszöveg, százak torkaiból. Nem értem, mi ez. Néhány dallal később megindul a tömeg kifelé – az élén egy fiatal srác, a hátán egy egyszerű, olcsó boombox, olyan, ami néhány ezer forintért beszerezhető. Őt követik több ezren, ahogy átvonul egy másik helyre. Arról van szó ugyanis, hogy a hivatalos programok indulása előtt a Sziget népe önmagát szórakoztatja: ez a sétáló DJ az egyik sima szigetlakó, és elképesztő tehát, hogy egy nagyobb méretű színpad előtt megállva teljesen be tudta tölteni spontán rajongókkal az egész környéket.

Kádár előzőleg az ilyesmiről azt mondta: a fesztivál látogatói általában kreatív, szellemiekkel is jól ellátott emberek, akik lazák, de tudják, hogyan kell rendesen szórakozni. Tessék. Bármely kisvárosnak becsületére szolgálna, ha a városnapokon, a fő koncerten annyian gyűlnének össze, mint itt most, a hangszórós csávó spontán bulijára. És az egész fellépés egy fillérjükbe sem került a rendezvény szervezőinek. Ez az egész pedig csak egy a hat nap alatt a környéken mindenfelé látható jófej-meglepetésekből.

Béke porainkra

Minden évben elfelejtem, milyen poros a Sziget, ez az egyetlen negatívuma. Aztán mindig csak itt jut eszembe újra, nekem, aki egyébként porallergiás vagyok. A leglátványosabb a telt házas napokon: az ilyenkor mindenfelé nyüzsgő 95 ezer hangya, vagyis mi, fesztiválozók, annyira szorgosan érezzük jól magunkat, hogy olyan port verünk, amitől ködössé válik a levegő, konkrétan elhomályosodik a látóhatár, néhány nap múlva pedig majd még a hangunk is megvastagodik a belül is lerakódó szemcséktől. Azt hiszem, ennek egyszerűen nincs ellenszere, az egész Szigetet nem lehet, de nem is kell lejárólapozni, de legalább a fő vonulási útvonalakat locsolhatnák tartálykocsikból, különben megint legalább egy hónapig beteg leszek utána. Kádárék már az első nap vágják, mit akarok: locsolóautók járják immár a Szigetet, kösz.

Nyeljük is a port

Apropó por: remek és változatos a Sziget ételkínálata. Sokfelé látni mindenféle gyönyörű kaját a standokon, és amúgy e tekintetben is progresszív ez a rendezvény, mivel egyre több helyszínen egyre változatosabb vegán cuccokat árusító stand jelenik meg. És többnyire finomak is a készítményeik. Kapható poros mac and cheese, poros falafel, poros rizotto, poros piadina, eléggé csábító a poros humusz, számomra a fő vonzerő pedig a poros beyond meat-burger. Poros hasábburgonyát nem kérek hozzá, az hizlal. Aztán a többiekre meg ott mosolyog a hagyományos poros gyros, poros hot dog, poros pizza, poros pasta, poros churros.

Idén is van külön nemzetek konyhája-rész is. Büszkén mehetünk el a „Transylvania” óriásfelirat mellett, ahol klasszikus, poros erdélyi falatok ízlelhetőek. Ám nekünk, akik onnan jöttünk, akkor már sokkal vonzóbb a fincsi, poros indiai, vagy a poros ázsiai vega, a poros indonézről, meg a poros tex-mexről nem is beszélve.

Beszél viszont erről már előzőleg a rendezvény felelőse, amikor megemlíti, hogy szép emlék a kezdeti Szigetek huszonöt forintos zsíros kenyere is, de azóta nagyot változott a rendezvény, meg a közönsége is, és a sok országból érkező sokféle embert változatosan igyekeznek kiszolgálni. (Amúgy ez a zsíroskenyér-dolog tényleg így volt: túlzás nélkül állítom, hogy amikor még sátorral jártunk ki ide, a '90-es években, minden nap találtam a fűben annyi elveszített aprópénzt, hogy bőven ehettünk ilyesmit belőle.)

Épp a vendéglátás terén pedig elindítottak egy kísérleti projektet, a Mama Earth Eateryt, amellyel azt mérik, mennyire fenntartható, környezettudatos vállalkozások azok, amelyek ellátókként kitelepültek ide. És arra ösztönzik őket, hogy még inkább fektessenek a vendéglátós vállalkozásaik ilyen téren történő fejlesztéseibe. (Tegnap éjjel egyébként már tapasztaltam is, hogy a Hajógyár színpad melletti vegán standnál annyira környezetvédők, hogy már fel sem melegítik nekem a mélyhűtőből elővett mac and cheese-t, össze sem keverik, el sem készítik rendesen, hanem csak egyszerűen a kezembe nyomják, hogy kész. Bár lehet, hogy ez nem pont környezetvédelmi, energiaspórolási megfontolásokból van így.)

Mennyi ez az egész?

Bevallom, eddig nem mertem megnézni mennyit költöttem, inkább nem nézegettem a telón a számlaegyenlegemet. Végül ma óvatosan megnéztem, és egyből megértettem, miért nem mertem megnézni eddig.

Mielőtt a járvány miatt leállt ez a rendezvény is, már meglepődve tapasztaltam, hogy az utolsó Szigeten összesen 150 ezer forintot sikerült eltapsolni. Mindenféle extrázás és rongyrázás nélkül. Na jó, azért egy kis extrázással és rongyrázással is, mivel azért ez is része az élménynek. Idén, a rendezvény újraindulása után még csak a felén vagyunk túl, de már látom a végét: rövidebb lett a Sziget, de hiába tart kevesebb napot, valahol 200 ezernél lesz a vége. És tehát ez csak az, ami odabent megy el, ebben nincs benne az élet közben, itt, kint, a városban.

Kádárék idén is megemlítik, hogy a Sziget jót tesz a fővárosnak, gazdaságilag is. Na igen, azt látom.

Tudatos olcsóztatás

Sok-sok más fesztiválozót is foglalkoztat ez az anyagi dolog is, valamennyire. A nyugati vendégeknek ugyan olcsó a Sziget, csak a magyaroknak, meg a keletieknek drága, mégis mindegyik rétegben bőven vannak, akik egyformán igyekeznek spórolni. Évtizedek óta minden alkalommal hatalmas tömegek nyomják a fesztivál bejáratához közel az úgynevezett olcsózást. Vagyis azt a klasszikus műfajt, hogy olcsó üzletben olcsón vesznek ételt, italt – oké, leginkább italt –, és csak utána mennek be a rendezvényre. Alapozásnak is hívják ezt, ismerős is, minden rendezvényen, minden városban van ilyen – de az itteni léptékét és stílusát semmi nem tudja überelni. Az első években még csak simán leültek itt, a Szigettől egy kilométerre lévő Auchan parkolójában több százan, hamar ettek-ittak – oké, leginkább ittak –, és húzás befelé, a Szigetre. Manapság azonban egész kultúrája van már ennek. Kempingszékeket, gumimatracokat hoznak ki, zenét nyomatnak, buliznak, ejtőznek itt, lazán, alaposan, órákon, fél napokon át.

A legjobb, hogy immár maga az ikonikussá vált Auchan is tudatosan vállalja az egészet, sőt, beszállt a felpörgetésébe. Kezdetben ugyanis még kicsit szégyellősen és passzívan, csendben csak fölözött ez az üzletház abból, hogy rengeteg pénzt inkább itt költenek el a tömegek, semmint odabent, a Szigeten. Ma már azonban adja alájuk a lovat: elkülönített több részt is idekint, a parkolóban, külön párakapun át lehet belépni a szabadtéri olcsózóba, az a büszkén vállalt felirat fogad, hogy „Auchan-alapozó”. Aztán van itt több árusstand, gyorskajákkal, italokkal, rengeteg asztalt és padot helyeztek ki, mobilvécéket is. Fesztivál, nem messze a fesztiváltól. Már csak fellépőket kellene szerződtetniük, és lennének olyan klienseik, akik be sem mennének a Szigetre.

Bunkómentes övezet

Ma délután egyébként láttam két parasztot, pontosabban fogalmazva inkább potenciálisan büdös bunkót. Eseményszámba megy ez itt, mert szerintem évek óta nem láttam a Szigeten ilyesmit. Most pedig ott ríttak ki a már az első órákban is nagy tömegből, az egyik VIP-részleg bejáratánál hőbörögtek. Aztán este erre a témára – bár nem erre a két példányra – is kitér Kádár. Magunk is évtizedek óta látjuk, de ő is szereti hangsúlyozni, hogy a Szigeten nincsenek tahók. Pedig idén például összesen 103 országból érkeztek fizető vendégek, és egyszerre akár 85000-en lehetnek itt bent. „Mégis az van, hogy ha a tömegben az embernek a lábára lépnek, akkor nem az jön, hogy »Jaj, jaj, hé!«, hanem az, hogy »Bocsánat.«, meg, hogy »Semmi gond.«” – példálózik.

Többek között éppen a laza, de természetes módon kulturált és emberszerető attitűd adja a Sziget sajátos hangulatát. Pedig a szervezők minden évben egy picit tartanak attól, hogy a magyar bunkókon kívül esetleg mások is belerondíthatnak ebbe. Egy ideje például már nem a részegen hülyülő hollandok vannak a legtöbben ezen a rendezvényen, hanem a legnagyobb küldőországgá Anglia vált. Erre rögtön ráparáztak a szervezők, hiszen nemcsak az ottani fociszurkolók hírhedtek, hanem pont az ottani fesztiválok közönségének egy része is – attól lehetett tartani, hogy az utóbbi eljön hőzöngeni ide is. Csakhogy ez nem következett be. Mármint az igen, hogy eljöttek ide, csak az nem, hogy őrjöngenének. A főszervező verdiktje szerint „egyszerűen az angolok veszélyesebb arcai sem úgy viselkednek a Szigeten, mint az otthoni rendezvényeken, hanem valahogy átveszik a jó vibe-ot. És az ilyesminek óriási szerepe van abban, hogy évtizedek óta jó híre, kellemes hangulata, és előremutató érzete van a Szigetnek”. És épp ezért imádják Nyugaton is.

A legnagyobb gond soha nem is az erőszakoskodás volt Magyarország legnagyobb fesztiválján, hanem amikor bármi hasonló probléma létezett, akkor az a lopás volt. De sokszor ez is már eleve valami vicces és funkcionális dolog volt. Én magam is áldozatul estem a tolvajlásnak már a legelső Szigetemen, amikor még sátoroztam idekint: a belső és a külső sátorlap közül ellopták az evőeszközeinket. Sem a kívül hagyott egyéb értékek közül, sem a bent lévők közül soha semmi mást. Kádár ezt a témát is érinti: a 2000-es évekre néha bedurvultak ugyan a lopások, de mostanra szinte teljesen megszűnt ez a jelenség is – ennek konkrét magyarázata, hogy a Bataclan-terrortámadás után, biztonsági megfontolásból a Szigeten is bevezették az összetett, személyre szabott beléptető rendszert, és áttételes módon ez már eleve kívül tartja azokat, akik esetleg lopni is jönnének. Ráadásul az egyik mostani újítás, hogy a biztonság fokozása céljából még külön széfeket is bérelhetnek idebent azok, akik még így sem bíznak a ma emberében.

EmiNEM, Guns N' Roses majdnem

Minden évben, amikor itt vagyok, kitűnően el tudom foglalni magam, nagyon sok olyan zene van, amit ismerek, de még több, amit nem, mégis szuper ez az egész. Tehát szerintem a fesztiválokon a lineup igazán másodlagos kérdés, legutóbb majdnem gyerekkorunkban volt csak fontos az, hogy óriási sztárok jöjjenek ilyen helyekre, manapság inkább az a vonzerő, hogy akik fellépnek, valami jót és/vagy vagányat, netán értelmeset produkáljanak. Megint ez jut eszembe, mert minden alkalommal, most is hallom itt néhány ember nyűgölődését, hogy szerintük nincs elég sztár, nekik nem tetszenek a headlinerek.

A főszervező erre is kitér. És épp az ilyen ízlésűek kedvéért említi, hogy továbbra is minden évben dolgoznak nagy nevek lekötésén. Általában másfél évvel a fellépés előtt kell elkezdeni a tárgyalásokat a legnagyobbakkal. Eminemet hozza szóba, aki valami miatt állandóan visszatérő kívánsága itt, az emberek egy részének. Mint kiderül, többször felvették a kapcsolatot vele, de még mindig megfizethetetlen a Szigetnek is. Amikor pedig már megfizethetővé válik majd, akkor már nem biztos, hogy még akarni fogjuk, hogy jöjjön. Szóval EmiNEM” – fogalmaz.

Még ennél is közelebb volt már többször a Guns N' Roses itteni fellépése. Többször is majdnem megállapodtak velük, de amikor a menedzsment megtudta, hogy a Sziget Nagyszínpada minden este 23 órakor zárja a programjait, maga a menedzser mondta vissza, elismerve, hogy Axl közismert hangulatingadozásai miatt soha nem tudná garantálni, hogy nem kezdődik-e már eleve vagy másfél órás csúszással a koncert.

Apropó: volt ugye ellenpélda is. Kádár feleleveníti, hogy a mai napig Prince volt a Sziget legexcentrikusabb fellépője, abban az értelemben is, hogy ő a meghirdetettnél egy órával hamarabb kedvet kapott a zenéléshez, és „felébresztette a hangosítókat, közölve, hogy mégiscsak itt az ideje elkezdeni”.

Erre is emlékszem: egy órával tényleg hamarabb kezdett, és végül végtelennek tetsző koncertet adott, összesen több mint három óráig nyomta, közben én elugrottam két másik koncertre is, majd vissza Prince-re, aki még mindig nem akart leállni. Érdekességképp azt is elmesélte a főszervező, hogy a művész úr maratoni műsora után tizenkét testőrével átvonult a Sziget egy apró színpadához, ahol egy alig ismert fellépőt akart megtekinteni. Zavarta azonban a közeli másik programhelyszínről átszűrődő zene, így egyszerűen megkérte a szervezőket, hogy állíttassák le a szomszédos koncertet. Amikor közölték vele, hogy ez lehetetlen, konkrétan hisztisen felpattant, és testőreivel együtt elviharzott, odabökve, hogy ezek nem értenek a rendezvényszervezéshez.

Évi tízmillió csak a hídra

Közben már éjjel 2 óra van, korai ez, de talán egy alkalommal haza lehet menni innen ilyenkor. Természetesen az ikonikus K-hídon át. Ami már sok éve úgy inog a tömeg alatt, mintha velünk bulizna, de nem bízhatunk benne, mert össze is omolhat. Ez befelé általában nem annyira érződik, kifelé már nekünk is más a frekvenciánk, és olyankor sokkal tisztábban detektálható. Éppen a konkrét veszély miatt idén a rendezvény előtt felújíttatta a főváros vezetése ezt a hidat, amelyről a világban már több millió fotó kering – bár csak strukturálisan renoválták, a külseje továbbra is randa.

Most meg furcsa az is, hogy a hídon nincs egyetlen Sziget-zászló sem, amivel máskor tele van, de még az érkezőket sok nyelven köszöntő molinókat sem feszítették ki oda, hanem most először a híd elé tették ki ez utóbbiakat. Mondanom sem kell, hogy ennek okára is a főszervezőtől kapok választ, kérdés nélkül. „Azért nincs a K-hídon most először semmilyen zászló, molinó, mert a főbejáratként szolgáló hidat ugyan alapjaiban megerősítették, de a főváros azt kérte, így se kockáztassunk – márpedig még a felújítás után is rizikófaktor, ha sok zászlót és molinót rángathat a szél”.

Még visszacseng a fülemben egy friss infó: a Sziget csak ennek a hídnak a fenntartásához évente tízmillió forinttal járul hozzá. Eddig is értettem, de így már még jobban vágom, miért olyan drága odabent minden.

Felfedezések

Nem érdemes amiatt nyígni, hogy jaj, alig ismerek valakit a felhozatalból. Egyrészt ugyanis nem az a lényeg, másrészt meg a fesztiválozás egyik lényege, hogy úgyis minden évben felfedezel új, jó zenéket. Már évek óta nem is nagyon foglalkozom tudatosan a Nagyszínpadon fellépőkkel, a többségüket ugyanis nem ismerem. Aztán mégis oda is elvetődöm valahogy, ezerszer. Idén például a headlinerek közül a felfedezettem a Milky Chance: a német együttes az indie vidám oldalát hozta el, és egyúttal az idei Sziget első igazi fenékrázós, nagy buliját dobta össze, számomra tehát váratlanul. Pedig amúgy már nem először léptek fel a Szigeten, de mi most találtunk egymásra. A másik nagyszínpados felfedezettem a Rüfüs Du Sol – ausztrál csapat, amelyik ma már az USA-ban működik. Dua Lipa előtt léptek fel, én meg épp ott próbáltam átjutni a tömegen, és közben nyomták a fülembe. Aztán már nem próbáltam átjutni: meggyőztek, maradtam, nem bántam meg: elektronikus tánczene, a kicsit mélyebb, de még mindig könnyed fajtából, nagyszabású opuszokkal, minden számban alapos felvezetéssel, építkezéssel, majd hosszan kitartott csapatással.

Mondjam, mit ajánlott kezdetben a főszervező, a sajttájon? Aha: több saját kedvence közül egyebek mellett azt, hogy aki teheti, nézze meg a Rüfüst.

És még nincs vége, lesznek újabb revelációim is, idén is.

Ez még nem az igazi visszatérés

Azért még mindig bennem van a tüske: idén egy nappal rövidebb a Sziget. Sőt, ha úgy veszem, több nappal is kurtább, hiszen az igazi menetek akkor voltak, amikor a mínusz egyedik nap előtt kettővel elkezdtük. És információim szerint ilyen rövid is marad, legalábbis a mostani tervek szerint nem egyszeri a visszavágás.

Kádár maga is felhozza aztán ezt a témámat is: „Ez még nem az igazi visszatérés. A járvány miatti megszorítások után nem most tér vissza igazából a Sziget, hanem már most azon dolgozunk, hogy teljes erővel jövőre tegye meg. 2023-ban lesz akkora, amekkora reményeink szerint még soha nem volt. Terveink lényege, hogy még több komoly világsztárt szerződünk le, emellett a kisebb színpadok programját is minden eddiginél jobban feljavítjuk, és célunk még, hogy egészen konkrét számokkal alátámasztott módon döntögessük a saját rekordjainkat. Úgyhogy talán 2023-ban már nem az lesz, mint most, hogy a programok indulása előtt egy nappal már világos, hogy többször is lesz telt házunk – hanem jövőre akár már májusban tudhatjuk, hogy minden jegy elkelt…”