Kuriózum Püspökfürdőn: újraindítják az ország legrégebbi hullámfürdőjét, amelyet egy 133 éves magyar motor hajt

2022. június 24. – 17:23

frissítve

Kuriózum Püspökfürdőn: újraindítják az ország legrégebbi hullámfürdőjét, amelyet egy 133 éves magyar motor hajt
Püspökfürdő a Retro Summer Fesztivál idején – Fotó: Szeghalmi Örs / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A legrégebbinek számít Romániában az a 133 éves elektromos motor, amely a Bihar megyei Püspökfürdőn a hullámfürdőt működtette. A felújítása sokáig tartott és még most sem készült el teljesen, de a sajtó véletlenül felfedezte, ezért az illetékesek hivatalosan is közölték, hogy már nem késik sokáig a beüzemeltetése.

Annak idején még nem Románia területén kezdte a pályafutását, de az impériumváltásokkal átkerült, így lett belőle itteni kuriózum: Bihar megyében, az újabban Május 1. fürdőként is ismert Püspökfürdőn áll az ország legrégebbi elektromos motorja. Még mindig áll, szó szerint is, de jelentős pénzből éppen felújítják, és rövidesen ismét működtetheti az üdülőhely hullámfürdőjét.

Néhány napja épp ezen az üdülőhelyen tartották meg egy új rendezvény első kiadását. Egy váradi vállalkozó szervezi a Retro Summer Fesztivált, de mivel a közeli megyeszékhelyen nem sikerült helyszínt kapnia az önkormányzattól, kivitte a háromnapos rendezvényt Püspökfürdőre. Ez utóbbi helyen, az üdülőrész távoli sarkában található a régi hullámfürdő – néhány éve fel is újították, bár ez csak hellyel-közzel látszik rajta – , és egyetlen medencéje van. A medence mellé állították fel a színpadot, és a strand területén zajlott az egész fesztivál.

Túl korán, azaz dél körül kiérkezve mit tehet az unatkozó sajtós? Elkezdi bejárni a helyszínt. Újságíróként történetesen elsőként érkeztem ki, és azonnal megragadta a figyelmemet a medence előtt lévő, friss, felújított épület, amelybe óriási üvegfalakon keresztül be is lehet nézni. Mint kiderült, ez a hullámfürdő gépháza. És azért ilyen szabad a betekintés, mert odabent évszázados gépek láthatóak, felújítva. Ez is érdekes, ám aztán azt is érdekes volt végignézni, ahogy a rendezvényre érkező más sajtósok is egymás után fedezik fel a helyszínt.

Püspökfürdő Szentmárton településhez tartozik, ez utóbbinak az önkormányzata immár úgy mutatja be a motor felújítását, mint valami újdonságot, amivel épp most akartak előrukkolni, amikor a média is rátalált. A helyszínen strandoló néhány helybelitől, valamint a beszélgetésünkbe becsatlakozó pár nagyváraditól azonban azt hallottam, hogy a felújítás már régóta zajlott, többször állt, mint haladt, és az is régóta téma, hogy nemsokára újraindulhatnak a hullámokat generáló gépek.

Négy másodpercenként lök majd egy hullámot

Bárhogy is legyen, a rendszer hamarosan mindenképp újraindul, mert el kell számolni a ráköltött támogatásokkal. A motor egyes források szerint a legrégebbi ilyen Romániában, ennek a variánsnak a fő forrása a polgármester, míg mások szerint csak ritkaság, és egyetlen működőképes sincs már sehol belőle. Most viszont újra lesz.

A motor 1889-ben készült Magyarországon, a budapesti Ganz-művekben. A szintén történelmi Püspökfürdő vendégeinek szórakoztatását célozta, a hullámfürdő szíveként. Aztán az utóbbi évtizedekben bekövetkezett számos kisebb leállás után 2010-ben beszüntették a működését, azóta egyszer sem üzemelt. Így a hullámfürdőből is elmaradtak a hullámok, sima stranddá minősült vissza.

Persze a motort és a rendszer többi elemét többször javították az elmúlt évszázad alatt, az igazi generáloztatása azonban 2004-ben kezdődött. Akkor sikerült utoljára életet lehelni bele, és a nagy áramfogyasztása dacára 2010-ig működésben tartották. Akkor újra komolyabban meghibásodott, és többé nem foglalkoztak vele egy darabig. Pedig igazi kis ördög: 50 kW-s teljesítményével percenként 600 fordulatot tud generálni a rendszernek, ami arra elég, hogy 4 másodpercenként lökjön ki a vízre egy hullámot. A régi koncepció egyszerű volt: a motor forgását szíjjal továbbították két nagy kerékhez, ez utóbbiak mozgatták meg azokat a lapátokat, amelyek a hullámokat verték.

A kuriózumnak számító motor, illetve a rendszer egyéb elemei generálják a hullámokat a medence vizében – Fotó: Szeghalmi Örs / Transtelex A kuriózumnak számító motor, illetve a rendszer egyéb elemei generálják a hullámokat a medence vizében – Fotó: Szeghalmi Örs / Transtelex
A kuriózumnak számító motor, illetve a rendszer egyéb elemei generálják a hullámokat a medence vizében – Fotó: Szeghalmi Örs / Transtelex

Évekkel a legutóbbi teljes leállás után a szentmártoni önkormányzat rájött, hogy ezzel is lehet kezdeni valamit. Úgy újíttatták fel, hogy a régi elemeit meghagyták, sőt, a fürdővendégek számára látható módon helyezték el, hogy ha majd újraindul az egész, az üveglapok mögül nézhető legyen működés közben is. Ez lesz a hullámfürdő látványossága, ugyanis egyébként igen szegényes a jobb időket is megélt strand.

A létesítményt ma már csak a gépház, a medence, és a környékén lévő füves rész alkotja, a szomszédságában lévő telkek rendezetlenek. Pedig évtizedekig kifejezetten szép kis lakóházikók is voltak a területén, amelyeket ki lehetett venni – az utóbbi években ezek elhagyottan állva kezdtek tönkremenni, majd az önkormányzat felújítás helyett az egészet lebontatta. Szóval igen sivár a fürdő – de legalább nyáron szinte akadálytalanul tűz a nap a látogatóra.

Sok pénzből lett meg

Az egyetlen igazi látványosságra, vagyis a régi gépek felújítására 75 ezer eurót költöttek. Aztán még 100 ezret arra a kis épületre, amely otthont ad a rendszernek.

A tervek szerint kezdetben óránként tíz percre fogják bekapcsolni. Ez nem kirívó, így van ez a világ legtöbb hullámfürdőjében, a szomszédban lévő Félixtől a budapesti Gellérten át bármeddig. Ami viszont ritkább, az az, hogy a régi, tehát nagy fogyasztású motor működtetésének költségeit majd az első hónap után fogják megvizsgálni, és ennek figyelembevételével lövik be a végső működtetési rendet. Ideális lett volna már éppen a fesztiválra beindítani, de nem tették. Talán azért sem, mert a létesítményben ritkán látható, körülbelül kétezer fős tömeg gyűlt össze a hároméjszakás bulira, ez pedig a balesetveszély fokozott kockázatát rejthette volna azok számára, akik éjjel partiznak, nappal pedig a fejüket is elborító hullámokban ejtőznének. Cristian Laza szentmártoni polgármester most azt mondja, júliusban indulhat be a felújított rendszer.

Püspökfürdő – Fotó: Szeghalmi Örs / Transtelex
Püspökfürdő – Fotó: Szeghalmi Örs / Transtelex

Egyébként Püspökfürdő teljes üdülőrésze évek óta nagy felújítás alatt van. A főútvonalat ugyanúgy rehabilitálják, mint a parkokat. És már most, ebben a nyári idényben megkezdték a turisták bevonzását is: kiadják az egyes területeket, jellemzően főleg a hullámfürdő telkét.

További turistavonzó befektetésnek szánták azt, ami már el is készült: Püspökfürdőből vezet a legközismertebb gyalogos turistaút az úgynevezett Kráterhez, ahol nemrégiben felújított magasles is van. A váradiak egyik közkedvelt kirándulóhelye ez, de egyébként tévesen honosodott meg Kráter néven a köztudatban, mert nem az, hanem egy majdnem nyílegyenes kürtő, ami a felszínről indulva, egy sziklában levezet egy barlangba. Csalódás elkerülése miatt nem árt tudni, hogy lemenni nem lehet, csak lenézni. (Pár éve, balesetveszély miatt, részlegesen lezárták a kürtő nyílását is.) Ám az egész egy dombtetőn van, prímán belátható az környék, és nagyon jó, mégis rövidebb, pár órás túrákat tehetnek, főleg azok, akik tudják, hogy az út is a célnak a része. A hely egyébként kedvelt még a siklóernyősök között is, sokan a Kráter dombjáról indulnak neki siklani.

Püspökfürdő Románia egyik legismertebb üdülőhelye, bár Bihar megyében is csak a második legkedveltebb az épp mellette lévő Félixfürdő után. Püspökfürdő elnevezése sem véletlen, nevét az után a Schlauch püspök után kapta, aki az ő idejében már létezett fürdőt kibővítette. Magát a fürdőhelyet már a 18. században is említették különböző írásos emlékekben. Termálvize miatt már az 1800-as években beindult a fürdőturizmus, különböző településekről már akkor érkeztek látogatók, egészségügyi problémáik enyhítését remélve a víztől. Természetesen a kommunista időszakban kapta a másik nevét, a Május 1-et.

Kapcsolódik a helyhez egy kurrens botrány is

Itt volt honos az a tündérrózsa, amely már 1798-ban szemet szúrt egy kutatónak. A 20. századra egészen ritkasággá vált ez a növény, és még sokáig meg lehetett tekinteni azon a termálvizű kis tavon, amely a hullámfürdővel átellenben volt. Védett területté is nyilvánították. Ennek ellenére 2017-re valamennyi kihalt. Majd a tó is teljesen kiszáradt. Akkori nyomozásom szerint ennek fő oka az volt, hogy a környékbeli településeken egyre több lakóingatlant és panziót építettek, ezek pedig sokszor illegális fúrások révén, törvénytelenül kezdték kiaknázni a termálvizet – ez pedig a tó kiszáradásához, a tündérrózsák pusztulásához vezetett.

Érdekesség, hogy az illegális fúrásokat, és törvénytelen vízfelhasználásokat még akkor sem tudták megakadályozni a hatóságok, amikor már egyre több sajtótermék révén fókuszba került az ügy, és amikor a civil szervezetektől az illetékes hivatalokig sokan próbáltak beavatkozni a rendezés érdekében. Az utóbbi években egyébként vannak arra tervek, hogy megpróbálják újratelepíteni a kipusztított tündérrózsákat.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!