„Abban a pillanatban, amikor az emberek legnagyobb elfoglaltsága az, hogy a cégen belül egymással versenyezzenek, hatalmas problémák vannak: és rendszerint ez szokott történni.” Interjú Csibi Magor...
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke a napokban egy képet osztott meg a Facebook oldalán, amelyen két másik nővel dolgozik egy irodában, és ezt írta mellé: „Mások már a rántást kavarják, mi még...
„A '90-es években születettek körében épp egy olyan viszonyulásmódot tapasztaltam Hervay kapcsán, hogy nagyon is a magánszférában terjedt, működött, olvasódott. Volt, akinek egy Evanescence-dal...
Egyeseket valósággal sokkolhat, amikor egy szakember azzal szembesíti, eddig mindig előnytelen színű ruhákat választottak maguknak. Színtévesztőként így jártam én is Hajnal Zsuzsa ékszertervező,...
Az Orlando Postuman című kötetében Ugron olyan politikai jelentőségű témák érintésével gondolkodik a szerelem és az együttélés természetéről, mint a klímakatasztrófa, az állatok kizsákmányolása, a...
A dekrétum az előttünk járó nők generációinak véres valósága, számunkra, fiatal nők számára pedig hallomásból ismert rémtörténet volt, ami mostanában viszont kezd gyanúsan közelinek tűnni.
Nem igazán tudtam azonosulni a melldöngetős magyar identitással, a szerbbel még annyira sem, és azt sem éreztem kielégítő énmeghatározásnak, hogy vajdasági magyar vagyok – mondta el nekünk a rapper,...