bongor, eredeti nevén Berta Csongor, jelenleg a magyar rapszcéna egyik legegyedibb feltörekvő előadója. Első kislemezét 2017-ben adta ki, azóta több tehetségkutató versenyen is díjakat nyert. Körök című nagylemezével 2020-ban debütált, idén pedig a költészet napján jelentette meg második albumát, a Testi meséket.
Berta Csongor 1992-ben született Szabadkán, felsőfokú tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémián végezte színész szakon. Rapkarrierje mellett színészként, bábszínészként, rendezőként és vágóként dolgozik.
bongor hangzására a rap és a trap elemei jellemzők, de zenekari formációjának köszönhetően olyan stílusok is hangsúlyosak lesznek, mint a funk és a világzene. Szövegeire a kíméletlen témákhoz való kreatív odafordulás és az önkritikus őszinteség jellemző. Számaihoz készült videoklipjei külön csemegék, teátrális és szürreális környezetben játszódó, trash elemekben bővelkedő kisfilmek. Legutóbbi klipje egy Krúbival közös dalhoz készült Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs és Kautzky Armand szereplésével, és már több mint 300 ezer megtekintést számlál a YouTube-on.
bongor a nyárON Szereda fesztivál második napján, június 10-én lép fel a székelyföldi közönség előtt, így ennek apropóján beszélgettünk vele az új lemezről, identitásról, közönségről, munkáról és feltöltődésről.
A Jackpot című dalodhoz készült videót Hargita megyében forgattátok. Milyen élményeid vannak Székelyföldről?
Tök jó volt. Az út rohadt hosszú volt, amire nem számítottam, mert csak közelebbi helyeken jártam Erdélyben. Fél liter vízzel indultam el. Hétkor indult a vonat, fél kilencre már egy korty folyadékom sem volt, de egy kedves néni megitatott és adott narancsokat. Reggelre beértem, egy szimpatikus közösség fogadott, és négy napot töltöttem ott egy tanyán.
Olyan volt, mint egy alkotótábor, volt időnk és lehetőségünk csomó mindent kipróbálni. Érdekes volt belecsöppenni abba a világba. A Vajdaságban is vannak a régióra jellemző, specifikus kifejezések, a szerbből átvett jövevényszavak. Székelyföld majdnem egy kultúrsokk volt, mert magyarul beszéltek, de néha egyáltalán nem értettem, miről van szó. Olyankor kérdeztem, próbáltam asszimilálódni, szerintem sikerült is. Szóval nagyon jó élmény volt, gyönyörű tájakon forgattunk.
Beszélsz, zenélsz a délszláv háborúról. Számodra napi szinten mennyire meghatározó az, hogy vajdasági vagy?
Ez a fajta identitástudat mintha genetikailag hiányozna belőlem. Nem igazán tudtam azonosulni a melldöngetős magyar identitással, a szerbbel még annyira sem, és azt sem éreztem kielégítő énmeghatározásnak, hogy vajdasági magyar vagyok. A témaválasztásokban és az élményanyagomban biztosan meghatároz a származásom, de különösebb hangsúlyt nem fektettem erre. Nagyjából öt éve élek Magyarországon, és nem éreztem soha azt, hogy bármilyen hátránnyal indulnék, vagy épp ellenkezőleg, valamilyen privilégiumban lenne részem vajdasági magyarként. Sokkal jobban képben vagyok a magyarországi társadalmi-politikai történésekkel, mint a szerbiaiakkal, eléggé kiszakadtam a vajdasági szférából.
Többször említed, hogy Eminem volt az egyik első inspirációd. Szabadkán volt-e valamilyen rapszcéna, aminek a része voltál?
Volt egy kétszemélyes crew, akkor még Slaps volt a „művésznevem”. A saját magunk meg az osztálytársaink szórakoztatására összehoztunk pár dalt. Megismerkedtem egy másik szabadkai rapbrigáddal is, közösen is nyomtunk dalokat. Volt a rapben egy identitásképző és közösségformáló szerep, de jó néhány évre abbamaradt, mert elkezdtem a színiakadémiát Újvidéken. Akkor lángolt fel újra a rap iránti szerelem, miután befejeztem a tanulmányaimat.
Két hónapja jött ki a második nagylemezed. Hogy fogadta a közönség, mik a reakciók?
Túlnyomórészt jók a reakciók, és beigazolódott, amit reméltem: az előzőhöz képest van benne előrelépés, kiforrottabb, mégis önazonos. Azt látom, hogy szeretik az emberek, a Spotify hallgatottság is felszaladt, jönnek új hallgatók. Nettó nyereségként írom le az albumot. Általában nem szoktam elégedett lenni, de most sikerült ezzel az érzéssel lezárni a folyamatot.
Az album eszembe juttatta, amikor tinédzserként a rap által feljogosítva éreztem magam, hogy dühös legyek. Te hogy látod, a düh és az agresszió, ami a rapben egyfajta műfaji követelmény, milyen teret kap a te zenédben?
Eléggé tudatosan kezelem. Ha meghallgatod a zenéimet, és kontrasztba helyezed azzal, hogy milyen velem beszélgetni, kicsit mintha disszociatív személyiségzavarom lenne, mintha nem ugyanazzal az emberrel beszélgetnél. Nem vagyok 0/24-ben dühös, jól le tudom választani ezt a mindennapokról. Akkor eresztem el magam, amikor szöveget írok. Én így tudom becsatornázni a dühömet, a haragomat, de próbálok olyan kifejezésmódokat keresni, amitől érdekes vagy humoros tud lenni az érzés.
Talán ezért is robbant Az én sávom, mert megtaláltad annak a fajta dühnek a nevetségességét.
Örülök, hogy így látod, szerintem is sikerült megtalálni a balanszot. Nemsokára lesz klipje a Testi meséknek is, ami hasonlóan narratív. Filmszerű világot tervezünk, ha belefér a költségvetésbe.
Színészként mennyire izgat a film?
A workflowomhoz most már jobban passzolnak a filmszerű dolgok, a klipforgatás. Sokat dolgoztam az elmúlt időben vágóként, YouTube-erek anyagait és egy kisfilmet is vágtam. Igyekeztem bővíteni az eszköztáramat effektek, meg úgy általában a vágástechnikák terén. Próbáltam ellesni a képi mesélés hatásmechanizmusait, akár a ritmus vagy a sound design szempontjából, és jobban ráállt az agyam erre a fajta sztorimesélésre. A színházban teljesen más játékszabályok érvényesülnek, és most sokkal jobban megmozgat egy jól megcsinált, bevilágított film set, mint a színpadi eszközök, amelyeket már ismerek.
Amikor elkezdesz zenét írni, egyből jönnek a klipötletek is?
Általában instant jönnek. Sokszor ahhoz igazítom a szöveg árnyaltságát, hogy mit lehet majd képben elmesélni, és mit kell a szövegben jobban hangsúlyozni, mert nem lesz pénz a képi megvalósításra. Az én sávom esetében a dal majdnem azért nem született meg, mert azt gondoltam, nem lesz anyagi erőforrás egy klipre, a dal pedig kéz a kézben kellene járjon egy vizuállal. Vannak asszociatívabb dalok, amelyeknek szinte biztos nem lesz klipje, azok esetében nem szempont a képi megfogalmazhatóság.
Most melyik a kedvenc saját számod?
Ez nehéz kérdés. A Veréb az egyik ilyen, az egyszerűsége miatt. Erről beszéltem Krúbival is, ő úgy fogalmazott, hogy antirap zene. Ez is volt a fejemben írás közben, hogy szeretnék egy rapellenes rapet, ami annyira intim, mintha a belső monológomat hallanák a hallgatók. És ez a fajta kitárulkozás teljesen szembe megy a rap konvencióival. A dal akkordjait egyébként Cseri Hanna imprózta, és akkor azt mondta, hogy erre a vidám, kissé bugyuta dallamra a világ legszomorúbb szövegét kellene rátenni. Én meg mondtam, hogy nekem pont van egy ilyenem. A Testi meséket is szeretem, és főleg azokat, amiben egy ötlet következetesen végigvonul az egész zenén.
A koncerteken, úgy tűnik, egy kicsit megőrülnek a zenétől az emberek. Tudnál mesélni arról, hogy milyen zenekarral dolgozni, hogyan lesz egy rapszámból totális zenei élmény?
A zenekari felállásban van harsona, gitár, DJ szett, meg két vokál, az egyik az enyém. A lemezbemutató koncert próbáira eljött a producer srác is (WaTa – szerk. megj.), aki az alapok nagy részét csinálta. Sávokra voltak lebontva a dalok, és kitaláltuk, hogy ha van egy fura szinti, azt játszhatná a gitár, egy másik érdekes, szőnyegszerű effektet pedig a harsona. Ezeket a részeket kivettük vagy lehalkítottuk, és új alapokat exportáltunk. Olyan is volt, hogy nem nyúltunk az alaphoz, csak kitaláltunk rá új szólamokat. A zenekaros felállás abszolút más dimenzióba emeli a koncertélményt. Tényleg meg voltak őrülve az emberek, például az utóbbi Akváriumos koncert hihetetlenül jó élmény volt. Volt vizuál is, az is hozzátesz az élményhez, és próbálunk performansz-szerű elemeket is beépíteni. Ezt még nem maxoltuk ki, de tervben van. Dolgozunk azon, hogy egyre jobb legyen a produkció.
Milyennek látod a rajongóidat? Van róluk egy kép, ami kezd körvonalazódni?
Olyan emberek, akiknek fontos a szövegcentrikusság. Ezt nehéz leírni, mert ismerem a YouTube statisztikákat, de soha nem gondoltam arra, mivel jellemezném a rajongókat. Azt látom, hogy a zene kezdi megtalálni a közönségét, van egy releváns réteg, aki tud kapcsolódni. Ahogy te is fogalmaztál, én is azért szerettem fiatalkoromban a rapet, mert bizsergető érzés volt, hogy valaki más becsatornázza a haragomat. Van egy egész nagy közönség, akinek ez tetszik. Valószínűleg sokan küzdenek hasonló problémákkal, önviszonyítással, akár anyagi gondokkal, sokakat foglalkoztat a halál kérdése is. Írás közben nem számolok azzal, hogy mit gondolnak majd rólam, amikor kiadom a zenét. Lehet emiatt nem éreznek falat köztem és maguk között a hallgatók.
Mit csinálsz, amikor nem írsz, nem előadsz?
Rajtakaptam magam párszor, hogy megírtam a tervezett mennyiségű szöveget vagy zenét, megválaszoltam az összes emailt, jógáztam, futottam, aztán csak ültem az ágy szélén és azon gondolkoztam, hogy mit csinálnak az emberek a szabadidejükben. Nem tudtam. Sok pszichológia témájú könyvet olvastam mostanság, és azt érzem, kaptam egy kézikönyvet magamhoz. Belelátok bizonyos sémákba, leírható az, hogy milyen élmények értek, milyen volt a gyerekkorom, milyen elvárások voltak az életemben.
Néha felülvizsgálom a motivációimat, például hogy miért annyira fontos, hogy minél jobb és sikeres legyek. Sok mindent akarok, végetérhetetlen követelései vannak az egómnak, és erre sokszor rámehetnek az emberi kapcsolataim. Ahelyett tehát, hogy az ágy szélén ülök és gondolkodom, fel kéne hívjam a spanjaimat, hogy elmenjünk túrázni. Ezt az egyensúlyt próbálom most megkeresni, kicsit kevesebb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy sikeres legyek és elismert. Mert nem csupán ebben merül ki egy boldog, harmonikus élet.
Mi az a fajta visszajelzés, ami megnyugtat, ami elég?
Jólesik, ha elismernek, de tudom, hogy nem szabad erre feltenni mindent, és a YouTube kommentszekciója nem feltétlenül ad reális képet önmeghatározáshoz. Persze, az egy fontos platform a visszajelzésre, de ha az ember nem tudja saját maga felmérni reálisan az értékeit és hiányosságait, valamint nincs egy-két megbízható spanja a számára releváns szakmai visszajelzésre, akkor hajlamos a szélsőséges imádók és gyűlölködők kommentjeire alapozni a saját megítélését, ami szükségszerűen torz képet mutat. Krúbi például gratulált, szerinte jó lett az album, Gege is írt néhány elismerő sort. Ezek jól estek, lévén hogy alkotó emberekről van szó, akik tudják, miből áll egy albumkészítés.
Az is számít, ha a kiadó részéről van visszajelzés. Ők azt mondták, jó irányba halad a produkció, és továbbra is támogatnak mindenben, amire szükségem van. A közeli barátok véleménye is számít, akik tudják, hogy milyen vagyok a privát életben. Amikor 18 évesen kiraktam egy-két zenét a YouTube-ra, voltak, akik szóltak, hogy ne gengszterkedjek, mert az nem én vagyok. Most ők is azt látják, hogy ez a zene önazonos.
Kiket hallgatsz mostanában?
A magyar szcénából Beton.Hofit, Krúbit, Gegét, az alterebbek közül Elefántot, Csaknekedkislányt, Hiperkarmát, Carson Comát és WaTát, nagyrészt ő volt a producere az utóbbi albumomnak. De biztos van pár név, akit kihagytam.
Hogy néz ki a nyarad? És mik a hosszútávú tervek?
Lesz pár fesztivál, fellépés. A színházban talán néhány hét szünetet kapunk. Most nem akarok új dalokat írni, rá akarok pihenni az albumra. Azt érzem, ha írnék is, ugyanazokat írnám. Szerintem a legközelebbi megjelenések ősz vagy tél környékén lesznek. Szeretném új dimenzióba emelni a zenét, nem feltétlenül a klasszikus rap keretein belül, bár ez eddig sem volt elmondható az esetemben. Jó lenne, ha öt év távlatában reális egzisztencia lenne a rap, de a színházat egyelőre nem engedném el, szeretnék mindenféle mellékprojekttel foglalkozni.
Az életemben voltak periódusok, amikor például Dublinban mosogattam, vagy étteremben dolgoztam konyhai kisegítőként, felszolgáltam, pultoztam. Egyrészt mindkét munkahelyről született dal, a Kenyér meg a Mosogatófiú, másrészt mindig volt felüdülés azokban a munkákban. Az alkotói pályák nem befejezettek, mindig azt nézzük, hogyan kellett volna csinálni, de ha elmosol egy tányért, az el van mosva. Néha hiányzik ez az egzaktság az életemből, és akkor visszakívánkozom egy hasonló munkahelyre. Szóval lehet, hogy egy jó kis biciklis futárkodás vagy valami hasonló meló benne lesz a pakliban.
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!