Ugron Nóra: Létrehozható egy nem-toxikus világ

Ugron Nóra 1994-ben született Kézdivásárhelyen, író, fordító, szerkesztő és queer feminista aktivista. Kolozsváron él. A Căși Sociale ACUM!/Szociális Lakásokat MOST! mozgalomban lakhatási aktivista, a Kelet-Európai Baloldali Médiák Hálózatának (ELMO – Eastern European Left Media Outlet) hálózatkoordinátora. Számos romániai és kelet-európai radikális baloldali kollektíva tagja, mint például az Ⓐcasă kollektíva, a Meduza Kolektiv, a Pagini Libere/Szabad Oldalak és a LeftEast platform. A Cenaclul X nevű queer-feminista irodalmi kör tagja. A Turkui egyetem doktori hallgatója Gender Studies szakon.

Ugron Nóra Orlando Postuman című debütkötete a bukaresti frACTalia kiadónál jelent meg 2022 júliusában. A kötet gerincét egy szakításfeldolgozás képezi, ami jelenlegi valóságunk kontextusába ágyazódva a kapitalizmus kritikáját is magában hordozza. Az Orlando Postuman-ban Ugron olyan politikai jelentőségű témák érintésével gondolkodik a szerelem és az együttélés természetéről, mint a klímakatasztrófa, az állatok kizsákmányolása, a növényekkel való (hiányzó) kapcsolatunk, a patriarchális viszonyrendszerek, a szellemi elitizmus. A kötetben ráolvasás- és kiáltványjellegű, feminista versekkel is találkozunk, a nem-humán élőlények mérvadó szereplők lesznek, és olyan szerzők is megidéződnek, mint Virginia Woolf, Ocean Vuong, adrienne maree brown, vagy Donna Haraway.

Ugron Nóra kötete sajátos színfolt az erdélyi magyar irodalmi palettán, ugyanis a szerző románul debütál. Összetett kisebbségi identitásról, queer és feminista irodalomról, költészeten túli inspirációkról, a szóba vetett hitről beszélgettünk, illetve arról, hogy magyar szerzőként mit jelent számára ez a szokatlan debüt.

Nyolc éve volt Bretter-köröd (azóta Bréda-kör), ami Kolozsváron egyfajta irodalmi bemutatkozásnak számít. Idén július elején bemutattátok a debütkötetedet a bukaresti Pride keretein belül. Milyen volt az esemény?

– Jó volt, a szabadban volt egy parkban, kis szénabálákon ültek az emberek. Már előtte nagyon izgultam, de sokan eljöttek ahhoz képest, hogy egy meleg délutáni nap volt. Mindössze egy órát tartott, mert utána egy másik kötetet is bemutattak. Volt két meghívott, Maria Martelli és Carolina Vozian, akik a fülszöveget is írták, a szerkesztő, Iulia Militaru-val együtt beszéltek a kötetről, majd felolvastam. Szeretnénk, hogy Kolozsváron is legyen bemutató, csak augusztusban a kiadó vakációzik. De szeptemberben valószínűleg lesz.

A könyvet románul írtad. Mi volt ennek a kötetnek az útja?

– Ahogy mondtad, nyolc éve volt a Bretter-köröm, és akkor még magyarul írtam. Nem is tudtam annyira románul, hogy románul írjak, és nem is gondoltam volna, hogy románul fogok írni. De egyre kevesebbet írtam magyarul, ami, azt hiszem, rendben van. Vannak periódusok, amikor az ember nem ír, én is inkább tanultam, és nem az írás által. Viszont közben azt éreztem, hogy kikerültem a magyar verset író közegekből. Minden elismerésem és tiszteletem azoknak a kollégáknak, akik magyarul írnak, én azonban nem éreztem azt, hogy amiről írni szeretnék, párbeszédben áll azzal, amiről mások írnak. Közben egyre aktívabb lettem a román aktivista közegben. Kolozsváron van egy kis átjárás (az aktivista és diy szervezetek között – szerk. megj.), bár kisebb, mint amekkora lehetne; de amíg létezett a szem, próbáltunk például a Pagini Libere/Szabad Oldalakkal, a Căși Sociale ACUM!/Szociális lakásokat MOST! mozgalommal, az Ⓐcasă-sokkal, a március 8-i feminista szerveződéssel együttműködni. Aztán véget ért a szem, én meg beszálltam a román szerveződésekbe, majd elkerültem Bukarestbe is, ahol összebarátkoztam a feminista és aktivista közegekkel.

Tavaly tavasszal megalakult a Cenaclul X nevű queer és feminista irodalmi kör, a pandémia miatt az online térben, amihez emiatt könnyű volt csatlakozni. Ott voltam én is a kezdetektől fogva. Ez az irodalmi kör másként működik, mint a legtöbb magyar vagy román irodalmi kör. Tudjuk, hogy a Bretteren milyen típusú hozzászólások szoktak érkezni [a felszólalóktól], hogy erősen negatív a hangulat. A román irodalmi körökben is javarészt patriarchális viszonyok uralkodnak. A Cenaclul X-ben ezt próbáltuk tudatosan kiküszöbölni, és egy olyan közeget teremteni, ahol a visszajelzések kedvesebbek, úgy fogalmazzuk meg a szövegről való kritikus észrevételeinket, hogy az ne legyen bántó, hogy ne elvegye az emberek kedvét az írástól, hanem ösztönözze őket. Sokaknak terapeutikusan is működik ez az irodalmi kör, mert nem nyilvános, bárki bármit fel mer olvasni.

Alapjáraton megértjük egymást, és támogatjuk egymást az írásban. Amikor csatlakoztam a körhöz, elmondtam, hogy szoktam olvasni románul, de írni nem. Aztám elkezdtem írni is, és többen támogattak ebben. Volt aki mindig kijavította a szövegeimet, és részt vettem több workshopon is, ami nagyon hasznos volt. Ezeket a műhelyeket a kötet végén felsorolom. Volt egy egyhetes spoken word workshop is, élőben, helyszínen, amelyen kevesen voltunk, és napi négy-öt órát dolgoztunk együtt. Igaziból akkor kezdtem el többet írni románul. Carolina Vozian, az egyik workshopvezető azt mondta, hogy szerinte írhatnék egy kötetet, mert ugyanazt a témát jártam körül a hét alatt. A kötetben megjelent szövegek közül több is akkor íródott. Az elején bizonytalan voltam, de aztán egyre több motivációm lett, kéthetente részt vettem az irodalmi körön, és folyton azt éreztem, hogy írhatnékom van. Elkezdtem írni, és rájöttem, hogy tényleg fogok írni egy kötetet. A könyv anyaga, két szöveget leszámítva, 2021. májusa és 2022. májusa között íródott.

Az Ars Piersica (Ars Őszibarack) című versedben reflektálsz a patriarchális irodalmi hagyományra, és kijelented azt, hogy te most a fájdalomról akarsz írni, és attól, hogy ez bizonyos, gyakran férfi kritikusoknak, költőknek, vagy irodalmároknak nem tetszik, a te életedről, valóságodról, tapasztalatodról van szó.

– A saját Bretter-köröm alapvetően jó élmény volt. Nem éreztem azt, hogy ott bárki is a padlóba tiport volna. Ennek ellenére azt éreztem [Kolozsváron], hogy folyton arról panaszkodnak az emberek, hogy nincsenek női szerzők, miközben sok női szerző eljön a Bretterre, de utána abbahagyják az írást. Vajon miért? Egyrészt, mert van egy elvárás, hogy miről és hogyan kellene írni, ez pedig valakinek a standardja. Ha viszont nem a tiéd, akkor lehet épp nem kezdenek ki, de azt éreztetik, hogy megvárják míg felnősz, és akkor lehet majd másképp fogsz verset írni. Én is biztos másképp írok most verset, mint akkor, de ez nem azt jelenti, hogy más témáim vannak. A kötetben egyfajta szerelmi vagy vallomásos költészetet kötök össze a politikai költészettel, feminista és baloldali szempontból. A kötetem pedig egy pici, vállaltan baloldali kiadónál jelent meg. Ilyen magyar kiadó nincs, Erdélyben amúgy is nehéz könyvet kiadni, Magyarországon ledarálták a Meseország mindenkié-t... Azt hiszem, szerencse is, hogy létezik ez a kiadó, ezért jelenhetetett meg a könyv románul.

A kötetedben nagyjából 65-ször szerepel a durere szó (fájdalom), a corp (test) 38-szor, a ciupercă (gomba) és a pleurotus (laskagomba) összesen 34-szer, az evéshez és az ételhez kapcsolódó szótövek 30 körül mozognak. Kapitalizmus és származékai: 16 előfordulás, pisică (cica): 14.

– Ez érdekes, nem is gondoltam arra, hogy megnézzem melyik szó fordul elő a legtöbbször. Amúgy a vízhez és a víz mozgásához, nedvekhez kapcsolódó szavak is gyakoriak, erre még Medeea Iancu hívta fel a figyelmem, amikor szerkesztettünk, hogy itt minden folyik, csordogál.

Olvasás közben azt érzékeltem, hogy a román nyelv, a közeg segített neked szerzőként levetkőzni egyfajta szégyent.

– Létezik egy egész új irodalmi hullám, bár nem tudom, hogy érdemes-e hullámokról beszélni. Most van több tíz új, fiatal román szerző, akik hasonló témákról beszélnek, hasonló kontextusban, a kapitalizmusról egy baloldali és feminista szemszögből. Nagyon motiváló tud lenni, hogy van párbeszéd, az ő szövegeik reagálnak az én szövegeimre, és fordítva. Amikor abbahagytam a magyar versírást, voltak olyan magyar költők, akik bíztattak, mert szerették volna, hogy még írjak. Ez mindig jólesett, de ezek pont olyan költők voltak, akik maguk is nagyon keveset írnak, valamilyen szempontból marginálisak. Én nem az a típusú szerző vagyok, aki sokat ír egyedül, hanem az, aki csak akkor tud alkotni, ha van egy közössége, amiből jönnek az ötletek vagy az inspirációk.

Ez a kötet egy coming out, van politikai tétje annak, hogy egy queer női szerző felvállalja magát. Ennek a román közegben is van tétje. Azt ne felejtsük el, hogy a Mihai Eminescu-díj körül például, ami az egyik legnagyobb román irodalmi díj, évente botrány van. Egy mikroközösségben azonban igény is van egy ilyen kötere, és ez fontos nekem. Minden héten kapok üzeneteket barátoktól, elvtársaktól, hogy megszólította őket a kötet, hogy ők is hasonlón éreznek.

Te magyar vagy, nő és a queer közösség tagja, tehát egy háromszoros kisebbségből publikáltad ezt a könyvet. Hogy látod, mit jelent ma, akár Romániában, akár irodalmilag az, hogy valaki queer szerző?

– Az, hogy queer irodalomként határozom meg a kötetet, és nem csak LMBTQ irodalomként, azért van, mert számomra ez több, mint identitásjelölő fogalom, bár az is. Számomra és a Cenaclul X tagjai számára, illetve a kiadómnak is, a queer politikai fogalom is, ami a normativitással és az autoritással áll szemben. A Toward the Queerest Insurrection anarchista manifesztumban például megfogalmazódik, hogy a queer politikai szempontból konfliktusban áll mindenféle dominanciával, és ereje megfoghatatlanságában, oppoziciókat megbontó jellegéből adódik. A queer irodalom tehát számomra az identitáshoz kapcsolódó tapasztalatok megfogalmazása mellett egy tudatos politikai állásfoglalás is, amely elutasítja a jelenleg uralkodó elnyomó és kizsákmányoló viszonyokat az irodalomban és a társadalomban egyaránt. Így antikapitalista, forradalmi jelleggel rendelkezik, miközben kísérteties, megfoghatatlan jellege révén ellenáll a kategorizálásnak és bekebelezésnek

A Cenaclul X tavaly alakult, és azóta több kelet-európai aktivistával találkoztam, akik elmondták, hogy náluk nincs ehhez hasonló queer irodalmi kör. Szerintem ez egy forradalmi dolog. Ennek a típusú queer irodalomnak van már tapasztalható gyakorlati haszna és hozadéka is, nemcsak esztétikai kategória. Arra is irányul, hogy az irodalmi közeg viszonyait is alakítsa. Szeptemberben kiadjuk az irodalmi kör második antológiáját, Luminișuri (Tisztások) címmel, amely öko-queer irodalmi témájú lesz. A bevezetőben pedig bővebben is beszélünk a queer irodalomról helyi kontextusban. A Cenaclul X első queer irodalmi antológiája, az Adăposturi (Menedékek), online a Literatură și feminism (Irodalom és feminizmus) oldalán olvasható.

A kötetcímben is szerepel a poszthumán szó, az egyes versciklusokat Denisa Nistor gombákról készített tintarajzai tagolják. A verseidben a gombák egyedi létezésmódját tematizálod, az erdőkkel, növényekkel, rovarokkal és állatokkal való megszólalói interakció pedig összetett motívumhálót sző. A nonhumán szereplők ugyanakkor az antropocén áldozataiként, de a szimbólumon túl szuverén élőlényekként jelennek meg. A világ, amit felvillantasz, amelyben a humán és a nonhumán egymás mellett élése megvalósul, enyhén utópisztikus. Mennyire teremhető meg a valóságban a víziód?

– Ez egy nehéz kérdés. Ahogy te is mondtad, nagyon sok gomba és növényi létező jelenik meg a kötetemben, mert számomra rendkívül izgalmas az, ahogy a növények és a gombák egymással kapcsolódnak, a világban léteznek. Ez eltér emberi társadalmunk rendeződésétől. Elméleti szerzők is beszélnek arról, hogy hogyan lehetne a gombákhoz hasonlóan átszervezni a társadalmunkat, vagy a gyermekláncfűhöz hasonlóan élni a világban. Másfelől a kötetben a szerelmi témához a gyász tapasztalata is kapcsolódik. A szeretett ember elvesztésének élménye egymásra tevődik a természet elvesztésével. A jelenlegi kapitalista kizsákmányolás, a klímaváltozás ahhoz vezet, hogy folyamatosan eltűnnek fajok, eltűnnek erdők, élhetetlen a világunk. Elveszítjük a szerelmeinket is, és nem azért, mert a kapcsolatok véget érnek, hanem mert minden toxikus.

A kötetben ezzel a két témával azt a kérdést vetem fel, hogy vajon létezik-e másik opció. Ha nem hinném, hogy létrehozható egy nem-toxikus, nem-elnyomó világ, akkor lehet nem írtam volna meg a kötetet. Mikroszinten, azt hiszem, létezhet ez a világ, például egy irodalmi kör vagy kis baráti-elvtársi közösségek formájában. A gondoskodásnak van politikai tétje is, és nemcsak abból a szempontból, hogy a nők rengeteg gondoskodó munkát végeznek, és emiatt gazdaságilag hátrányuk származik, hanem azért is, hogy a társadalmunk nem gondoskodó, hanem kizsákmányoló, elidegenítő munkaviszonyokon alapul. Arról írok, hogy mi lenne, ha nem ez lenne.

Ez a világ megteremtődik a versekben, ha csak pillanatokra is. A Răsturnarea (Megdöntés) című versedben például a közös gombatermesztés, -szedés, -főzés és -evés válik vágyott utópiává.

– Az együtt étkezés az egyik legalapvetőbb közösségalkotó rítus számomra. Azonkívül, hogy szeretek enni, van politikai mondanivalója is annak, hogy együtt eszel a barátaiddal és éppen nincs semmi más dolgod. Kenyértörés, ugye... Amikor az időnket kitölti a nyolc óra munka és sokaknak az ingázás, sokszor csak úgy bekapunk valamit. Ehhez képest az, hogy leülsz a kertben a barátaiddal és együtt vacsoráztok, radikális esemény.

Scott Gilbert evolúciós fejlődésbiológus azt mondja, hogy „mind zuzmók vagyunk”, illetve Lynn Margulis biológussal egyetemben, abból indulnak ki, hogy a különböző fajok és egyedek együttélése hatással van a fajok fejlődésére. A zuzmó szimbionita élőlény, moszat és gomba együttélése. Ebből sokat tanulhat az emberi közösség is. Hiába versengünk egymással, ha közben egymástól függünk. Jobb lenne, ha másként alakítanánk a kapcsolatainkat, mert ebből a szempontból mind zuzmók vagyunk, csak talán nem ismerjük fel ezt, illetve a kapitalista individualizmus hatására keveselljük.

A kötetemre Donna Haraway feminista professzor gondolkodása volt nagy hatással, Margulis biológiájával is nála ismerkedtem meg. Haraway a rokonuláshoz (kinship), a többfajú folytatólagossághoz (multispecies ongoingness) és a társfajokhoz (companion species) kapcsolódó írásai is arra alapoznak, hogy a világban mind eleve egymással kapcsolatban álló, ennek hatására folyamatosan változó létezők vagyunk, nem pedig individualista, zárt szubjektumok. Ahogy Haraway mondani szokta, a szubjektum nem előzi meg a kapcsolódást. És engem is az érdekel, hogy például ezek a felismerések milyen szerepet játszhatnak az antikapitalista szerveződésben, közösségeink újraformálásában.

A kötet végül egy áldással zárul, ami számomra ha nem is idealista, de optimista szerzőre utal, aki ellenállásával, manifesztumjaival, kapitalizmuskritikájával is cselekszik. Áldani papnők szoktak, a lírai én felveszi ezt a pozíciót is.

– Vagy boszorkányok. Az irodalmi szövegnek mégiscsak van tett értéke, és nemcsak a szó szintjén, hanem az is számít, milyen történeteket mondunk el, ezeket hogyan meséljük el, mert ez alakítja a világunkat. Ebből a szempontból van rituális értéke annak, hogy a kötetemben van áldás és ráolvasás. Sok mindent lehet tenni a kapitalizmus ellen, az irodalom által is.

Most, hogy beszélgetünk, az jutott eszembe, hogy az Orlandóban is van egy erős antikapitalista vonal. Ő végül is megszökik nemesi, anyagilag bebiztosított sorsa elől, hogy egy új szeletét tapasztalja meg a világnak. Neked mit jelent ez a regény, miért szerepel a kötet címében?

– Az Orlando meghatározó irodalmi élményem. Orlando a regény közepén nemet vált, de én azt érzem, hogy ő végig nem-bináris, se nem nő, se nem férfi, és mégis egyszerre mindkettő. Virginia Woolfnak nagyon jó, ironikus és elhallgató humora van. Arról ír, hogy nem tudni, mi történik akkor, ha két nő egyedül marad a szobában. A krónikások azt mondanák, hogy semmi, ezért az ő elbeszélője sem mesélheti el. A kontextusból közben kiderül, hogy mennyi minden történik két nő között, esetleg erotikus viszonyok is létezhetnek ezen a nem létező helyen. És mindezt nagyon sok humorral dobja meg.

Arra a helyzetre is szerettem volna utalni, amiből az Orlando megszületik: Woolf a fiktív életrajz hősét Vita Sackville-West életére alapozza, akivel romantikus kapcsolata véget ért, az eredeti kiadást neki dedikálja, és az én kötetemben is megjelenik egy kortárs Orlando végül is. Itt nemcsak Orlando mint a szeretett személy eltűnéséről van szó, hanem más lények eltűnéséről is. A kötetben van egy Orlando Postmodern című vers, amelyben az írás és az alkotás folyamatáról beszélek, és ott megjelenik a Woolf-i saját szoba, ahonnan alkotok. Megjelennek a reproduktív munkák is, amiket el kellene végezni, illetve a fizetett munkák, és ehhez képest én írni szeretnék. Mit jelent az írás, ami soha nem fog (elegendő) jövedelmet hozni, de közben benne próbálod megalkotni azt a világot, amiben elképzeled az életedet és a jövődet, vagy mások életét és jövőjét? Woolf arról beszél, hogy a patriarchális történelem során a nőknek nem volt olyan anyagi körülményük, amelyben alkotni tudtak volna, ezért az ő korában egy nőnek nem is létezhetett biográfiája úgy, mint egy férfinek. Az Orlando elején Orlando férfi, majd Woolf ezt megtöri, és ezáltal létrejön egy női biográfia is, ami eddig nem létezhetett.

Tervben van, hogy lefordítsd magyarra ezeket a verseket?

– Egyelőre nincs, de szeretném, ha megjelenne magyarul is a kötet. Gondolkodtam azon, hogy le tudnám-e fordítani a verseket én magam, de arra jutottam, hogy csak nagyon nehezen, mert egyrészt én írtam, másrészt túl sok, kifejezetten román nyelvi megoldás van bennük. Mondtam a kiadónak és Iulia-nak, a szerkesztőnek, kicsit félek, hogy a magyar név miatt nem fogják megvenni a kötetet azok a román emberek, akik nem ismernek. Romániában ez a két kultúra nem része egymásnak, tehát az erdélyi magyar kulturális világ nem úgy tartja, hogy ő része lenne a román kulturális szférának, a román kulturális szféra szerint pedig a magyarul történő kulturális termelés nem az ő része. Erre természetesen vannak ellenpéldák, vannak olyan irodalmi események, ahová szoktak erdélyi magyar szerzőket is meghívni, de ezek inkább kivételek. A mainstream úgy tartja, hogy a román irodalom csak románul íródik. Az erdélyi magyar irodalom nyilván magyarul íródik, de nem a romániai irodalom, hanem a magyar irodalom része. Emiatt gondoltam arra is, hogy talán magyar irodalmárok nem fogják elolvasni a románul megjelenő kötetet, mert nem biztos, hogy szerintük ez része a magyar irodalomnak.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy alakul majd a kötet recepciója. Egyelőre jó érzés volt publikálni, rengeteg támogatást, biztatást és pozitív visszajelzést kaptam. A barátaim közül már sokan olvasták és örülnek nekem, és talán ez a legfontosabb. A többi már nem rajtam múlik. Sok gondoskodással írtam meg a verseket, megpróbáltam olyasmit kiengedni a világba, ami ösztönöz másokat is, ami nem bántó, de mégis kritikus és önkritikus. Irodalomból nem lesz forradalom, de hiszem, hogy a vers is segíthet a rendszerkritikai gondolkodás megalapozásában. A kötet hamarosan kapható lesz könyvesboltokban és a kiadó honlapján megrendelhető.