Mindez egy performáns poggyászszkennelő rendszernek köszönhető, amely még Európában is ritkaságszámba megy.
Egyeztettek a vállalkozások és önkormányzatok képviselőivel, és máris változtatnának a július elején bemutatott javaslatcsomagon.
A miniszterelnök szerint Románia már most elérte az augusztusra meghatározott telítettséget a gáztározók esetében.
A Román Nemzeti Bank hivatalos középárfolyamai szerint is már majdnem annyiba kerül egy dollár, mint egy euró.
Ha valaki ötcsillagos hotelben szeretne megszállni a fesztivál ideje alatt, négyhavi átlagbérért megteheti.
Mutatjuk, hogy milyen termékeknél mérték a legnagyobb drágulást a statisztikusok.
A példátlanul sokáig tartó technikai hiba több bank ügyfeleit is érintette. Volt olyan kiskereskedelmi áruházlánc, ahol órákig csak készpénzzel lehetett fizetni.
A légitársaságok a pilóták vagy utaskísérők hiányával, a repülőgépek meghibásodásával, a csomagok ki- és berakodásának elhúzódásával vagy a személyzet kényszerű cseréjével magyarázták a késéseket.
Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 6,4%-kal, az előző negyedévhez képest 5,1%-kal nőtt a gazdaság.
A majdnem 20 kilométeres útszakaszt miniszterek jelenlétében adták át a forgalomnak.