A kolozsvári az első olyan hazai repülőtér, ahol többé nem kell kipakolni az elektronikai eszközöket és a folyadékféléket

376

Olyan átvilágító rendszert vásárolt a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér, amelynek köszönhetően az utasoknak ezentúl nem kell ellenőrzés céljából kipakolniuk a kézipoggyászukból az elektronikus eszközeiket, valamint az ott szállított folyadékféléket – jelentette be csütörtökön a reptér vezetősége egy sajtótájékoztatón. Kiemelték, hogy ehhez hasonló poggyászszkennelő rendszere semelyik másik repülőtérnek nincs az országban, de kontinentális szinten is a kolozsvári az első légikikötők között vet be hasonló eszközt.

Mint azt David Ciceo, a repülőtér vezérigazgatója elmondta, a berendezés nem csak az utasok kényelmét szolgálja és a várakozási idő jelentős csökkentését eredményezi, hanem egy CTX-típusú szkennernek köszönhetően még nagyobb hatékonysággal szűri ki a robbanóanyagokat is. A vezérigazgató a rendszer fontos hozadékaként kiemelte, hogy

az utasok ezentúl vizet vagy üdítőitalokat is vihetnek magukkal, mennyiségi korlát nélkül.

David Ciceo elmondta azt is, hogy a biztonsági berendezéseket a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon keresztül, részben vissza nem térítendő támogatásból vásárolták meg. A berendezések ára 42,4 millió lej volt, ebből 28,2 millió lejt tettek ki az európai források, a többi pénzt az állami költségvetésből kapták.

A sajtóeseményen azt is közölték, hogy a kolozsvári repülőtér vissza nem térítendő forrásokból vészhelyzetek kezelésére szükséges korszerű berendezéseket is vásárolt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!