Gál László
Meghalt egy nő Zilahon, akit a férje kilökött egy harmadik emeleti tömbházlakás ablakán
Mivel a férfi korábban többször is megfenyegette az áldozatot, az ügyészség előre kitervelt gyilkosság gyanújával vette őrizetbe.
Bukarest volt az ország legnépszerűbb úticélja a turisták körében tavaly
1,682 millió turista látogatta meg a fővárost, de nem itt töltötték a legtöbb időt.
Hétfőn kezdődhet meg az 500 lejes oktatási utalványok kiosztása
Az utalványokkal tanfelszerelést és ruhákat lehet vásárolni.
A kanyarójárvány miatt korlátozzák a kórházi látogatásokat Sepsiszentgyörgyön
A gyerekgyógyászati osztályokat hétfőtől nem lehet látogatni.
Az államfő és a kormányfő is elküldte az újévi üzenetét
Mindenki boldog új évet és mindent kíván!
Összesen 41,1 millió lej költöttek 2023-ban az államfő hivatalos külföldi látogatásaira
Közel két és félszer annyit költött az állam idén Klaus Iohannis hivatalos külföldi útjaira, mint tavaly.
Vasárnaptól megnyílt a forgalom előtt a Gojdu téri aluljáró-hálózat Nagyváradon
Szombaton nyitották meg a téren kialakított mélygarázst is, ahol évszázados romok között parkolhatnak majd a váradiak.
Meghaladta a 7 milliót a háború kitörése óta Romániába érkező ukrán állampolgárok száma
Péntekig ugyanakkor csak 4456 ukrán állampolgár kért menedékjogot Romániában.
Az EU Tanácsa jóváhagyta Románia és Bulgária részleges schengeni csatlakozását
Most már hivatalos Romána márciusi részleges schengeni csatlakozása.







