Gál László

Gál László

Keddtől jöhet enyhülés a mostani kánikulában
Egyelőre az ország nyugati régióiban, majd egész Romániában enyhül a hőség.
Tüntetést hirdetett hétfőre az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet is
„Ez még csak a kezdet!” – írták a megszorítások miatt meghirdetett tüntetésről.
Az egészségügy minisztérium felszólította az intézményeket, hogy készüljenek a kánikulára
Több szolgálatban lévő mentőt és gyakoribb ellenőrzéseket is kér a tárca a kánikula miatt.
Kevesebb iskolaigazgatóval és nagyobb osztályokkal spórolna az oktatási miniszter
Daniel David szerint akkor lehet bátran pénzt kérni az oktatásra, ha a rendszer jól működik, és nincsenek benne fekete lyukak.
A főzésben is őszinte vagyok, és a könyveim is azok – Dragomán Györggyel reggeliztünk a Chef's...
A főzés tulajdonképpen játék, amiben azért az is benne van, hogy veszítünk, mondta Dragomán György. Bár majdnem harminc éve ír recepteket, azt is hozzáteszi: a szakácskönyvírás már egészen más...
Öt évbe telt, mire megjelent egy rendelet arról, hogy műemlékké nyilvánították a Telefonpalotát
A Kulturális Minisztérium 2020 szeptemberében adott ki rendeletet az épület védetté nyilvánításáról, de csak 2025 júniusában jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Ez az eladását is befolyásolhatja.
Eltemették Kincses Elődöt
Többek között Tőkés László és Smaranda Enache jogvédő búcsúztatta Kincsest.
Marcel Ciolacut, Klaus Iohannist és Nicolae Ciucăt tavaly többször is figyelmeztették, hogy...
A Marcel Boloș vezette pénzügyminisztérium szorgalmazta, hogy hoznak intézkedéseket a hiány csökkentésére.
Ilie Bolojan szerint elfogadhatatlan, hogy bírák 48 évesen mennek nyugdíjba
A miniszterelnök szerint egyetlen ország vagyunk a világon, ahol ilyen korán nyugdíjba vonulhatnak, és a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát legalább 60 évre kellene kitolni.
Kövess minket Facebookon is!