Farkas Kriszta
Átalakul az állami cégek vezetése: csökken a létszám, szűkülnek a juttatások, szigorodnak a...
Ezúttal egy olyan törvénytervezetet bocsátottak közvitára, ami többek között a Román Posta és a Hidroelectrica vezetőségét is megkarcsúsítaná.
A PSD készségesen támogatja a privilégiumok megszüntetését, de még mindig nem hajlandó visszatérni...
A párt vezetői ugyanakkor részt kívánnak venni minden munkacsoportban, ahol a fiskális intézkedéseket, a közigazgatási reformot és a PNRR-projekteket érintő kormányrendeletet elemzik.
Tiltakoznak az erdészeti szakszervezetek: A Romsilva átalakítása veszélyezteti az állami erdők...
Szerintük nincs más intézmény, szervezet vagy cég, amely jobban tudná kezelni az állami erdőket, mint a Romsilva szakemberei.
Külön rekeszeket szerelnének fel a kukákra, hogy az emberek ne kotorásszanak a betétdíjas palackok...
Ezekbe a rekeszekbe bárki beteheti az üres italcsomagolásokat, így akik szeretnék visszaváltani a palackokat, tisztán és egyszerűen gyűjthetik össze azokat.
Tízből csak három diáknak sikerült átmennie az idei pótérettségin
A több mint harmincezer beiratkozott diákból közel huszonhatezren vettek részt a vizsgán, ami 84,9 százalékos részvételt jelent.
Gyakori villámlásokkal és jégesővel kísért felhőszakadásra figyelmeztetnek a meteorológusok
Kilenc megyére adtak ki másodfokú riasztást.
Olaszországban indít angol nyelvű képzést a kolozsvári orvosi egyetem
Az intézmény vezetése szerint a kezdeményezés egyszerre szolgálja az egyetem nemzetközi jelenlétének erősítését és az olasz egészségügyi rendszer támogatását.
Annyi törölközőt lopnak el a román tengerparti szállodákból, hogy ezentúl lopásgátló címkéket...
Egy szállodavezető példaként elmondta: tavaly nyáron a medence mellé kihelyezett 300 törölközőből a szezon végére mindössze körülbelül 100 maradt.
A PSD nem támogatja az egyes beruházások felfüggesztéséről szóló sürgősségi rendeletet
Ilie Bolojan miniszterelnök azt mondta, hogy el fognak simulni az ellentétek a koalícióban, de egyelőre ez nem úgy néz ki.
Egészségügyi miniszter: 180 fokos fordulatot vesz a kórházi személyzetszám meghatározásának...
Alexandru Rogobete szerint a személyzetszám meghatározásánál a kórház felszereltsége, az ellátott esetek komplexitása, a betegek száma és a kórházhoz való hozzáférés is mérvadó lesz.









