A képviselőház vezetése nem támogatta a mykonosi út kivizsgálását, az RMDSZ háznagya hiányzott az ülésről

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Szeptember elején söpört végig a romániai sajtón a hír, hogy július 8-án egy meglehetősen színes társaság repült magángéppel Bukarestből Görögország egyik legismertebb buliszigetére, Mykonosra. A tizenhárom utas között ott volt Cristian Deliorga alkotmánybíró, Victor Ponta volt miniszterelnök, Gruia Stoica korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélt üzletember, valamint Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor is. Antal a Transtelexnek akkor energetikai tárgyalásokkal indokolta a részvételét: azt mondta, a szenátus energiaügyi bizottságának elnökeként a romániai jogszabályi környezetről és az ágazat kilátásairól beszélt, azt azonban sem ő, sem a kamara elnöke nem árulta el, hogy pontosan kikkel tárgyaltak és milyen beruházásokról volt szó.

Az ügy hamar túlnőtt azon, hogy ki miért ült fel a magángépre: Kelemen Hunor nyilvánosan elhatárolódott Antal részvételétől, és azt mondta, a szenátornak sem a gépen, sem a görögországi lobbiúton nem volt keresnivalója, az RMDSZ pedig nem adott neki mandátumot az utazásra. Antal később már azt mondta, nem volt elég körültekintő, és bocsánatot kért azoktól, akiket az üggyel megbántott. Közben az Igazságügyi Felügyelet, a Korrupcióellenes Ügyészség és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség előtt is megjelentek az út különböző szálai.

Ebből az egyre terebélyesedő ügyből kiindulva kezdeményezte szeptember 14-én a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), hogy a képviselőház állítson fel egy Mykonos–Nordis nevű parlamenti vizsgálóbizottságot. A testület nem egyetlen repülőutat vizsgált volna: a mykonosi és nizzai magángépes utazások mellett a Nordis-ügyben korábban előkerült repülésekre is kiterjesztették volna a munkáját. Arra keresték volna a választ, hogy kik szervezték és finanszírozták az utakat, hogyan választották ki az utasokat, ki fizette a repülést, a szállást és az egyéb költségeket, illetve felmerülhetett-e összeférhetetlenség vagy más integritási probléma.

Két nappal később a kezdeményezés már el is akadt a képviselőház állandó bürójában.

Amikor szeptember 16-án a javaslat a képviselőház vezető testülete elé került, az ülést vezető Natalia Intotero szociáldemokrata alelnök azzal érvelt, hogy a szenátusban már működik egy hasonló témával foglalkozó vizsgálat, és büntetőeljárás is folyamatban van. Bogdan Rodeanu USR-s frakcióvezető már ekkor jelezte, hogy szerintük a szenátusi eljárás nem helyettesíti a kifejezetten a Mykonos-ügy feltárására javasolt képviselőházi bizottságot.

Ezután szavaztak. A képviselőház hivatalos jegyzőkönyve szerint kilenc szavazati joggal rendelkező állandó bürótag volt jelen. A bizottság létrehozását Adrian Cozma PNL-s alelnök, valamint az AUR három bürótagja, Gianina Șerban, Ramona Bruynseels és Florin-Bogdan Velcescu támogatta. A négy PSD-s tag, Natalia Intotero, Silvia Mihalcea, Simona Bucura-Oprescu és Romeo Lungu nemmel szavazott, míg az SOS Romániát képviselő Verginia Vedinaș tartózkodott. Így négy igen, négy nem és egy tartózkodás mellett a kezdeményezés nem kapta meg az ahhoz szükséges többséget, hogy a vizsgálóbizottság felállítása a képviselőház plénuma elé kerüljön.

Magyar Lóránd nem volt ott, Csoma Botond viszont igen

A jelenléti névsorból az is kiderül, hogy Magyar Lóránd, az RMDSZ háznagya és ezzel az állandó büró szavazati joggal rendelkező tagja nem vett részt az ülésen. Magyar Lóránd egyébként az a politikus, akinek a háznagyi tisztségének megőrzésével indokolta az RMDSZ, hogy szeptember elején együtt szavazott a PSD-vel és az AUR-ral a képviselőház új vezetéséről. A döntés nyomán a PNL és az USR egy-egy jegyzői helye az AUR-hoz, illetve az SOS Romániához került, miközben Magyar megtartotta az RMDSZ egyetlen állandó büróbeli tisztségét.

Csoma Botond később kényszerhelyzettel magyarázta az RMDSZ szavazatát. A frakcióvezető szerint az ülés előtt megkérdőjelezték, hogy az RMDSZ-nek minden ülésszakban jár-e háznagyi tisztség, és az is felmerült, hogy a szövetség túl sok parlamenti pozícióval rendelkezik. Csoma úgy fogalmazott, hogy „előkerült a magyarkártya”, és az RMDSZ egyetlen helye került veszélybe. Azt állította, ezért támogatták az új leosztást, és nem azért, mert politikai megállapodást kötöttek volna az AUR-ral vagy az SOS Romániával.

A szeptember 16-i, Mykonos–Nordis bizottságról szóló szavazáson viszont éppen Magyar Lóránd nem volt jelen.

Az USR szavazati joggal rendelkező bürótagja szintén hiányzott, de az RMDSZ és az USR így is képviseltette magát az ülésen: Csoma Botond és Bogdan Rodeanu frakcióvezetőként ott voltak, de ebben a minőségükben nem rendelkeztek szavazattal az állandó büró döntésénél.

A Transtelex megkérdezte Magyar Lórándot arról, miért nem vett részt az ülésen, illetve támogatta volna-e a vizsgálóbizottság létrehozását. A politikus kérésére válaszát változtatás nélkül közöljük:

„Az RMDSZ támogatja és támogatta a vizsgálóbizottság létrehozását, ahogyan azt a Szenátusban is tettük. Mivel Antal Lóránt szenátor, indokoltnak tartottuk, hogy a vizsgálóbizottság ott jöjjön létre és végezze a munkáját. A Képviselőház állandó házbizottságának szeptember 16-i ülésén sajnos, önhibámon kívül, egy előre nem látható ok miatt nem tudtam részt venni. Az USR-s kolléga sem volt jelen, így a kezdeményezés végül nem kapta meg a szükséges támogatást. Mindezektől függetlenül a Szenátusban létrejött a vizsgálóbizottság, amely már végzi a munkáját.”

A két hiányzásnak a szoros eredmény mellett szerepe is lehetett a kezdeményezés sorsában, a büró ugyanis a jelenlévők többségével dönt. Kilenc résztvevő mellett öt igenre lett volna szükség ahhoz, hogy a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó kezdeményezés továbbmenjen, és arról a képviselőház plénuma dönthessen. Ha csak Magyar Lóránd vagy csak az USR-s bürótag jelenik meg és támogatja a kezdeményezést, tíz jelenlévőből már hat igen kellett volna a többséghez, tehát önmagában egyikük szavazata sem változtatta volna meg az eredményt. Ha viszont mindketten jelen vannak és igennel szavaznak, tizenegy résztvevőből hatan támogatták volna a kezdeményezést, ami már elegendő lett volna ahhoz, hogy az ügy a képviselőház plénuma elé kerüljön.

Igen ám, de…

Magyar Lóránd válaszának a szenátusi vizsgálatra vonatkozó része pontosításra szorul. A felsőházban ugyanis nem hoztak létre egy külön, a mykonosi út valamennyi szereplőjét és szálát vizsgáló bizottságot. A szenátus alkotmányossági bizottsága korábban annak körülményeit kezdte vizsgálni, hogy Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök augusztus 14-én miért és milyen körülmények között találkozott Elena-Simina Tănăsescuval, az alkotmánybíróság elnökével Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Ehhez a már folyamatban lévő parlamenti vizsgálathoz csatolták hozzá később a mykonosi ügy egyik szálát: szeptember 8-án a PNL és az USR kezdeményezésére a szenátus kiterjesztette az alkotmányossági bizottság vizsgálatát Cristian Deliorga alkotmánybíró július 8-i, Bukarest–Mykonos útjára.

Fontos, hogy a különbség nem csak formai, elvégre a szenátusi vizsgálat azt próbálja tisztázni, milyen körülmények között utazott Deliorga alkotmánybíró Mykonosra, milyen kapcsolatban állt a többi utassal, ki szervezte és finanszírozta az utazását, illetve felmerülhet-e olyan körülmény, amely érinti az alkotmánybíró függetlenségét vagy pártatlanságát.

Vagyis a szenátusi eljárás során Antal Lóránt vagy a gép más utasainak szerepe is előkerülhet, ha az Deliorga utazásának tisztázásához szükséges, de maga a vizsgálat az alkotmánybíró köré épül.

A PNL és az USR által a képviselőházban kezdeményezett bizottság ennél jóval szélesebb mandátumot kapott volna, így nemcsak Deliorga részvételét vizsgálta volna, hanem a mykonosi és nizzai magánrepülések szervezését és finanszírozását, az utasok kiválasztását, az érintettek közötti kapcsolatokat, valamint a Nordis-ügyben korábban nyilvánosságra került magángépes utak szálait is. Ebbe Antal Lóránt utazásának körülményei is beletartoztak volna.

Magyar Lóránd tehát abban helyesen fogalmazott, hogy a szenátusban már zajlik egy Mykonost is érintő parlamenti vizsgálat, az viszont nem ugyanaz a vizsgálat, amelyet a képviselőházban szerettek volna elindítani.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!