Külföldön dolgozol, lejár a személyid, és máris azon kapod magad, hogy ezreket költesz a hazautazásra

Én még nem láttam olyan embert, aki széles mosollyal az arcán, már-már szökdécselve indult volna személyi igazolványt cserélni vagy az adóhivatalnál beadni egy kérést. Ha megértőek a munkahelyünkön, elengednek arra az egy-másfél órára, amíg elintézzük a dolgainkat, de aki kevésbé szerencsés, kénytelen egy szabadnapot feláldozni erre.
A külföldön élő román állampolgárok is lefutják ezt a kört a munkahelyükön, csakhogy nekik utána sok esetben még haza is kell utazniuk. Erre akár egy teljes napjuk rámehet, és ha úgy döntenek, megvárják, amíg kézhez kapják a dokumentumot – már ha kézhez tudják kapni –, könnyen egyhetesre nyúlhat az otthonlét. Persze a család örül, hogy hazajöttek, csak közben fogynak a szabadnapok, és a közös programok szervezésekor a hivatali nyitvatartást is figyelembe kell venni.
A PressOne által bemutatott Edge Institute-kutatás milliárdosra becsüli ezeknek a hazautazásoknak az éves költségét. Radu Puchiu, az Aspen Institute technológiai és társadalmi programjának koordinátora a távolság adójának nevezte mindazt, amit a külföldön élőknek hozzá kell tenniük ahhoz, hogy hozzáférjenek a román állam szolgáltatásaihoz. Elvégre a hivatal ugyanazt az iratot kéri mindenkitől, csak az egyik ügyfél a szomszédos utcából érkezik, a másik pedig Németországból.
A kutatásban megkérdezettek 58 százalékának volt romániai adminisztratív ügye az előző tizenkét hónapban. Közülük 45 százalék kifejezetten emiatt utazott haza, 21 százalék családlátogatással vagy szabadsággal kötötte össze az ügyintézést. Konzulátuson 17 százalék, távolról 7 százalék tudta rendezni az ügyét, 10 százaléknak pedig még nem sikerült megoldást találnia.
A szabadnapok attól még elfogynak, hogy a fizetés megérkezik
Az intézet évi 1,54 milliárd euróra becsüli ezeknek az utaknak a költségét. Az összeggel azért érdemes óvatosan bánni: a 2717 résztvevővel készült online felmérés önkéntes kitöltőinek válaszaiból következtettek a négymilliós diaszpóra kiadásaira. Ráadásul a kifejezetten ügyintézésért hazautazók költségeivel számoltak azoknál is, akik családlátogatással kötötték össze az utat. Utóbbiak talán egyébként is hazamentek volna, így a teljes útiköltségüket nehéz a bürokrácia számlájára írni.
A szabadnapok viszont akkor is fogynak, ha a szülőknél ingyen van a szállás, és a hónap végén megérkezik a teljes fizetés. Előre pedig nehéz kiszámolni, mennyi időt kell félretenni: egy nap kevés lehet, egy hét soknak tűnik, egy hiányzó papír miatt újabb utat szervezni végképp senki sem szeretne.
A hazautazások egy részét kiválthatná a távoli ügyintézés, ha az időpontfoglaláson túl is jó lenne valamire. Romániában azonban már a hatósági honlapok és alkalmazások használata is jóval ritkább az uniós átlagnál: az Eurostat 2025-ös felmérése szerint a 16–74 évesek 24,1 százaléka vette igénybe ezeket az előző tizenkét hónapban, szemben az uniós 71,9 százalékkal. Ráadásul ebbe egy nyitvatartás megkeresése, egy nyomtatvány letöltése vagy egy időpont lefoglalása is beleszámít, ami még nem feltétlenül vált ki egy személyes látogatást a hivatalban. Sára is megpróbálta megspórolni az egyik hivatali kört: a hagyatéki ügyintézéshez szükséges telekkönyvi iratot online szerette volna beszerezni, de a kataszteri rendszer leállása miatt a hazautazásába még egy Csíkszereda–Segesvár utat is be kellett szorítania.
Sára Németországban él és dolgozik lassan öt éve, de egyébként Csíkszereda közelében lakik a családja. Édesapja pár hónapja halt meg és maradt utána egy Maros megyei ház, amelynek a hagyatéki rendezéséhez Sárának haza kellett utaznia. Sára furgonos fuvart keresett a hazautazáshoz, az oda-vissza út nagyjából ötszáz-hatszáz lejbe került.
„Az ember ilyenkor még azt sem nagyon tudja, mihez kezdjen azzal, hogy meghalt az édesapja, közben pedig össze kell szedni, milyen papír kell, az hol van, kit kell felhívni, hová kell bemenni. És mindezt lehetőleg addig, amíg otthon vagy.”
A szükséges telekkönyvi iratot online szerette volna megszerezni, de a kataszteri hivatalt ért kibertámadás miatt nem sikerült megoldania az ügyet. A dokumentumot a segesvári hivatalban őrizték, ahonnan személyesen tudta kikérni, ezért Csíkszeredából oda is el kellett mennie.
„Azzal számoltam, hogy ezt legalább le tudom kérni online, de amikor kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű, akkor már azon kellett agyaljak, hogy mikor és hogyan tudok elmenni Segesvárra, mert nem akartam úgy visszaindulni Németországba, hogy ez az egy papír hiányzik, és emiatt áll az egész.”
Egyébként a szeptemberben ismertetett kiberbiztonsági jelentés szerint a kataszteri hivatalt támadó hekker egy 2021 óta ismert, de ki nem javított biztonsági hibát használt ki és úgy sikerült bejutnia a rendszerbe. Ráadásul valamennyire az is megkönnyítette a behatoló dolgát, hogy több helyen ugyanazokat a rendszergazdai jelszavakat használták.
Sára mindebből annyit tapasztalt, hogy az online beszerezhetőnek gondolt iratért el kellett utaznia egy másik városba. Az e-Terra alkalmazást hiába kezdték fokozatosan újraindítani augusztus 11-én, mert most is óriási az online várakozási lista, és Sára németországi munkahelyén már számítottak a visszatérésére.
„Ha itthon laknék, azt mondanám, jó, majd a jövő héten elintézem, de nekem a jövő héten már Németországban kell dolgoznom. Ilyenkor minden újabb ügyintézési körnél azon töröm a fejem, hogy ez még belefér-e.”
„Én szabadságon voltam, de másnak ugyanúgy kedd meg szerda volt”
Áron Kolozsvárról költözött Ausztriába, ahol egy logisztikai cégnél dolgozik. Amikor közeledett a személyi igazolványának lejárata, úgy döntött, a következő tervezett családlátogatásig már nem halogatja a cserét: időpontot foglalt, édesanyjával átnézte, milyen iratokat kell vinni, majd kért egy hét szabadságot. Áronnak a kollégáival is kellett egyeztetnie, mert ugyanarra a hétre más is szeretett volna szabadnapot kivenni.
„Anyukám azt mondta, »legalább hazajössz egy kicsit«. Én is így próbáltam felfogni az egészet, csak amikor azért keresel buszjegyet, mert kedden délelőtt jelenésed van egy hivatalban, akkor először mégsem az jut eszedbe, hogy milyen jó lesz otthon.”
Az ügyintézés alapvetően gördülékenyen ment, és mivel azt ígérték, hogy egy héten belül készen lesz az új személyi igazolványa, Áron megkockáztatta és tényleg otthon töltött egy hetet. Mivel a szüleinél volt, ezért szállásért nem kellett fizetnie, napközben pedig azzal ütötte el az időt, hogy elintézett ezt-azt nekik. Azonban a családja és a barátai dolgoztak, így a közös programokkal többnyire estig kellett várnia.
„Én szabadságon voltam, de másnak ugyanúgy kedd meg szerda volt. Napközben elmentem bevásárolni, elintéztem pár dolgot a szüleimnek, amit el tudtam, majd este találkoztunk. Jó volt velük lenni, persze, csak ha én döntöm el mindenféle külső tényező nélkül, hogy mikor jövök, akkor próbáljuk úgy csinálni, hogy több időnk legyen egymásra.”
A személyije tényleg elkészült egy hét múlva, és ahogy átvette, azzal a lendülettel indult is vissza Bécsbe.
„Ha valaki megkérdezi, könnyen ment-e a buletincsere, azt mondom, igen. De ebben nincs benne, hogy egy fél napot utaztam haza busszal, megint egy fél napot pedig vissza. A hivatalban eltöltött idő volt az egésznek a legkisebb része.” Áron egyébként az ára miatt választotta a buszt a repülő helyett: az oda-vissza út Bécs és Kolozsvár között FlixBusszal valamivel kevesebb mint ötszáz lejbe került, míg elmondása szerint a repülésért ennek két-háromszorosát kellett volna fizetnie.
A bécsi román nagykövetség szerint a régi típusú személyi igazolvány cseréjéhez nem feltétlenül kell hazautazni: konzulátuson hitelesített meghatalmazással egy Romániában élő családtag vagy ismerős is eljárhat a kérelmező helyett. Áron azonban már elektronikus személyit szeretett volna, amelynek igénylését nem lehet másra bízni. Ehhez személyesen kell megjelenni, mert helyben készítik el a fotót és ujjlenyomatot is vesznek. A váltás a külföldön élőknek azért is lehet fontos, mert a régi típusú igazolványok 2031. augusztus 3-tól már nem használhatók utazási okmányként az EU és a schengeni térség országaiban.
Harminc nap gondolkodási idő
Levente Székelyföldről költözött Angliába, jelenleg raktári munkásként dolgozik. Felesége itthon maradt, de már évek óta külön éltek, így végül a hivatalos válás mellett döntöttek. Levente kivett néhány nap szabadságot, hazarepült elintézni a papírokat, azzal viszont nem számolt, hogy harminc nap múlva kénytelen lesz megismételni az utat.
„Úgy voltam vele, hogy hazamegyek, beadjuk, aláírjuk, amit kell és kész. Én különösebben nem néztem utána a dolgoknak és nem számítottam arra, hogy egy hónap múlva megint ott kell állnunk mind a ketten.”
Erre azért volt szükség, mert a román polgári törvénykönyv harmincnapos gondolkodási időt ír elő az anyakönyvvezető vagy közjegyző előtt zajló, közös megegyezéses válásnál. Ennek letelte után a házastársaknak személyesen kell megerősíteniük, hogy továbbra is el akarnak válni. Leventének így már az első út alatt egy második hazautazással is számolnia kellett.
Egy hónapig természetesen otthon maradni nem tudott volna, ezért a kérelem beadása után visszament Angliába dolgozni, és a következő utat ahhoz igazította, mikor jelenhetnek meg újra a hivatalban. Persze a harminc nap alatt a döntése nem változott, a beosztását viszont újra át kellett szerveznie: meg kellett beszélni, mikor tudják nélkülözni, repülőjegyet keresett, és azt is egyeztette, ki tud érte menni a reptérre. A két oda-vissza út körülbelül 2500 lejbe került Leventének és már felesége sincs.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom