Novemberre csúszhat az A3-as autópálya 22 éve épülő, „elátkozott” szakaszának átadása

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Az eredetileg július végére ígért időpont helyett várhatóan csak novemberben nyithatják meg az észak-erdélyi autópálya (A3) Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti, 26,35 kilométeres szakaszát. A Pro Infrastruktúra Egyesület szerint elméletileg még október végén megindulhatna rajta a forgalom, de jelenleg a novemberi átadást tartják valószínűbbnek.

A csúszás önmagában nagyjából négy hónapos lenne, a szakasz építését azonban már 22 éve, 2004 júniusában elkezdték. Az építkezést még a Bechtel indította, majd a szerződés 2013-as felbontása után évekig félbehagyva állt a részben elkészült autópálya. Azóta több kivitelező is megpróbálta befejezni a szakaszt, de egyik próbálkozás sem hozott eredményt, ezért a Pro Infrastruktúra már korábban is „elátkozott szakaszként” emlegette. A jelenlegi kivitelező, a romániai Construcții Erbașu már a negyedik, amely nekifutott a befejezésének.

Az Erbașuval 2023 novemberében kötöttek szerződést, a tényleges építési munkák pedig 2025 januárjában kezdődtek el. Ekkor úgy számoltak, hogy 2026 júliusának végére kész lesznek, és a munkálatokkal jól is haladtak az elején, de később visszaesett a tempó, főként a Porc és Berettyószéplak közötti nehezebb részeken. A Pro Infrastruktúra szerint már a tervezés során is több hónapos csúszás gyűlt össze.

Mostanra szinte a teljes 26 kilométeres szakaszt leaszfaltozták, néhány ponton azonban még dolgozni kell. Ilyen a berettyószéplaki völgyhíd déli részének környéke, valamint a Porc és Márkaszék térségében kialakított csomópont. Késésben van az olajmezőnél épülő felüljáró is, ez azonban az infrastruktúra-fejlesztéseket figyelő egyesület szerint nem feltétlenül akadályozza az autópálya megnyitását. A szakaszon összesen három völgyhíd, nyolc felüljáró és nyolc híd épül, köztük a berettyószéplaki víztározón átvezető, 1650 méteres híd.

Berettyószéplaktól nyugatra, Bisztraterebes és Bihar között közben egy másik, 28,55 kilométeres szakaszon is dolgoznak. A Pro Infrastruktúra jelenlegi becslése szerint ezt decemberben nyithatják meg. Ha mindkét bihari szakasz elkészül, jóval hosszabb, összefüggő sztrádarész alakul ki a magyar határ és Szilágyság között. A Kolozsvár felé vezető A3-as autópálya azonban ettől még nem lesz teljes: továbbra is hiányzik a Meszes-hegységen átvezető mintegy 40 kilométeres rész, amely Románia leghosszabb közúti alagútját is magában foglalja, ennek átadására azonban 2030 előtt nemigen lehet számítani.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!