Közélet

AUR: 500 ezer közalkalmazottat bocsátunk el, ha megnyerjük a választásokat
AUR: 500 ezer közalkalmazottat bocsátunk el, ha megnyerjük a választásokat
„2000-ben 800 ezren voltak, és a román állam működött. Most 1 millió 300 ezren vannak és a román állam jobban működik? Nem!” Így érvelt Claudiu Târziu a közszféra drasztikus karcsúsítása mellett.
Porajmos: máig csak hozzávetőlegesen ismert a roma holokauszt
Porajmos: máig csak hozzávetőlegesen ismert a roma holokauszt
A romániai áldozatok száma sem teljesen tisztázott, és a román állam nem tesz erőfeszítéseket, hogy a romák történelmével kapcsolatos információkat már az iskolákban tanítsák.
Az alkotmánybíróság határozata felrobbantja a különnyugdíjak amúgy is szerény megreformálási kísérletét
Az alkotmánybíróság határozata felrobbantja a különnyugdíjak amúgy is szerény megreformálási...
Senki nem lepődött meg igazából, amikor az alkotmánybíróság kijelentette, hogy a bírák nyugdíjához nem lehet hozzányúlni.
A pénzügyminiszter számításai szerint 2,5 milliárdot spórolna idén a kormány a közszféra reformjával
A pénzügyminiszter számításai szerint 2,5 milliárdot spórolna idén a kormány a közszféra reformjával
Kevesebb lesz a főnök, és nem kapnak „szabadságpénzt” sem a közalkalmazottak.
Ciolacu bejelentette a közszféra reformját, csak éppen a konkrétumok maradtak ki a sajtótájékoztatóból
Ciolacu bejelentette a közszféra reformját, csak éppen a konkrétumok maradtak ki a...
A nagy deficit ijesztő árnyéka elhozta a túlméretezett állami intézmények régóta esedékes reformját is.
A járdán szülő nő esete miatt menesztették tisztségéből az urziceni-i kórház menedzserét
A polgármester nem várta ki a vizsgálatok eredményét. Mivel a kórházvezetőt a város önkormányzata nevezi ki, úgy döntött, hogy a menedzsernek mennie kell.
Egy olyan online platformot állítottak le, ahol 11 ezer díler árult kábítószert
Bocsánatot kért a román görögkatolikus egyháztól a meghurcoltatásokért a kormány képviselője
Bocsánatot kért a román görögkatolikus egyháztól a meghurcoltatásokért a kormány képviselője
1948-ban törvényen kívülinek nyilvánították a görögkatolikus egyházat, vagyonát pedig az ortodox egyháznak adták, emiatt ma is feszült a viszony a két egyház között.
A külhoni magyar állampolgároknak eddig sem járt amerikai vízummentesség, a korlátozás így nem érinti őket
A külhoni magyar állampolgároknak eddig sem járt amerikai vízummentesség, a korlátozás így nem...
Korlátozta az USA a magyar állampolgárok vízummentességét, de ez a határon túliakat nem érinti, nekik kell vízum, ahogy eddig is.
Újabb vasúti baleset történt Romániában, meghalt egy alkalmazott
A mozdonyvezető és a segédje tartózkodott a szerelvényen, amely Roşiorii de Vede állomást elhagyva siklott ki.
Kövess minket Facebookon is!